Női NB I: szinte mint az El-ben – maratoni tizenegyespárbaj után az Astra a bronzérmes

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.05.29. 23:54
null
Az Astra a női NB I-es idény bronzérmese (Fotó: MLSZ)
Az Astra a 2–2-es rendes játékidőt követően tizenegyesekkel 10–9-re legyőzte a DVTK-t a női labdarúgó NB I-ben a bronzéremért kiírt csata harmadik mérkőzésén, ezzel 2–1-es összesítéssel megnyerte az egyik fél második sikeréig tartó párharcot.

 

Akárcsak a párharc második, üllői meccsén (amelyet a DVTK 3–2-re megnyert), az Astra ezúttal is vezetett már 2–0-ra, ám Szász Ferenc együttesének most sem sikerült megőriznie kétgólos előnyét, a diósgyőriek a 95. percben Hanna Marie Barker találatával egyenlítettek, így kiharcolták a tizenegyespárbajt.

A szétlövés majdnem annyira elhúzódott, mint az Európa-liga szerdai fináléjában, amelyben a Villarreal 11–10-re nyert a Manchester United ellenében: Diósgyőrben az első 18 rúgó nem hibázott (9–9), sőt az Astrából még a tizedik párban labdához álló, élete első NB I-es meccsén szereplő Skultéty Tamara sem, a hazaiaknál azonban a 18 éves Branyiczki Maja igen – írja a noifutball.mlsz.hu –, így az üllői egylet nyerte meg a párbajt és lett bronzérmes.

Az Astra az MTK-val szemben elveszített 2014-es döntő óta először szerzett érmet az NB I-ben.

A diósgyőri kispadtól ezen a meccsen búcsúzott el Fórizs Sándor vezetőedző.

NŐI NB I, A 3. HELYÉRT
3. MÉRKŐZÉS
DVTK–Astra HFC 2–2
(Higgins 69., Barker 90+5., ill. Vicsek 36., Kós 40.) – 11-esekkel: 9–10
Az egyik fél második sikeréig tartó párharc végeredménye: 2–1 az Astra javára

Legfrissebb hírek

Hiába vezetett a DVTK, az ETO könnyedén nyert hazai pályán a borsodiak ellen

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 22:29

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Gálázva jutott tovább az ETO és a DVTK a női Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
2025.10.04. 21:25

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 14:43

Kiütéses győzelmet aratott az FTC, az MTK és a Puskás Akadémia is a női NB I-ben

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:41

Kimaradtak a helyzetek, gól nélkül zárult a keleti rangadó

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 19:27

A DVTK ifjú támadója, Babos Bence kulcsember lehet a Loki ellen is

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 09:28

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik