Női MK: sima négyes – az FTC kiütötte az MTK-t a 16 között

M. D.M. D.
2021.10.09. 16:49
null
A Ferencváros meglepően simán nyert az MTK ellen (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">fradi.hu</a>)
A Ferencváros 4–0-ra megverte idegenben az MTK-t a női labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntőjének slágermérkőzésén.

 

A címvédő zöld-fehéreknél Csigi Eszter két gólja között betalált a játékos-edző, Vágó Fanny is, a végeredményt a hajrában Pusztai Sára állította be. A két csapat egy hét múlva a bajnokokságban csap össze egymással, ugyancsak az MTK pályaválasztásával, a BKV Előre Sporttelepén.

„Sajnos volt ennyi különbség a két csapat között. Az összes párharcot elveszítettük, nem tudtunk nyomást helyezni az ellenfélre, már az elején látható volt, hogy ebből baj lehet. Nulla-három után a lányok megmutatták, hogy tudnak focizni, de ez ekkor már kevés volt” – értékelt a meccs után a kék-fehérek hivatalos honlapján Farkas Attila vezetőedző.

Az ETO FC Győr a 18 éves Sali Rebeka, valamint Süle Dóra duplájára alapozva hatgólos győzelmet aratott Hatvanban, a DVTK öt gólt szerezve nyert Szekszárdon, míg a másodosztályú együttesek csatájában az Újpest 8–1-re győzött a Gyulai Amazonok vendégeként.

A szombathelyi Viktória játék nélkül jutott be a legjobb nyolc közé, mert a szegedi Szent Mihály sérülések és betegségek miatt nem állt ki ellene.

NŐI MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
MTK Budapest–Ferencváros 0–4
(Csigi 17., 59., Vágó F. 44., Pusztai 87.)
Hatvan (II.)–ETO FC Győr 0–6 (Sali 3., 16., Vida B. 28., Oláh A. 34., Süle 54., 86.)
Gyulai Amazonok (II.)–Újpest (II.) 1–8 (Szabó T. 13., ill. Szöllős 2., Moldovan 4., 9., 87., Kiss F. 19., 51., 57., Léner 77.)
Szekszárd (II.)–DVTK 1–5 (Kágyi 59., ill. Krisztin 3., Sandu 19., 73., Voila 64., Sain 81.)
Szent Mihály (II.)–Haladás Viktória 0–3 – játék nélkül

PÉNTEKI EREDMÉNY
Soroksár–Puskás Akadémia 2–2
(Nagy Viktória 40., Váradi 89. – 11-esből, ill. Krascsenics P. 17., Kovács E. 53.) – 11-esekkel: 5–4

VASÁRNAP JÁTSSZÁK
11.00:
ZTE (II.)–Kazincbarcika (II.)
15.00: Mol Fehérvár FC (II.)–Astra HFC

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: újpesti siker Pécsen

Labdarúgó NB I
1 órája

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43

Penge a kispadon – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2026.09.18. 23:11