Lazovics két gólja döntött, kihasználta a Vidi a Vasas botlását

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.26. 17:50
null
A lassan 40 esztendős Dragan Vukmir (középen) ma sem unatkozott (Fotó: Meder István)
Danko Lazovics duplájával győzött a sokkal összeszedettebb Videoton Felcsúton az MTK ellen a labdarúgó NB I 17. fordulójának záró mérkőzésén.


LABDARÚGÓ NB I
17. FORDULÓ

VIDEOTON–MTK 2–0 (Lazovics 70., 90.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

A Vasas botlása miatt a szokásosnál is motiváltabban készülhetett bajnokijára a Videoton, ráadásul az az MTK érkezett albérletébe, Felcsútra, amely finoman szólva sem vitézkedik mostanában idegenben – nemhogy az őszi, de már a tavaszi idényben sem tudott nyerni vendégként.

Gólt ugyan nem hozott az első félidő, csak kisebb és nagyobb, főleg fehérvári helyzeteket (Danko Lazovics kapufáig jutott, Juhász Roland ziccert hibázott volt csapata ellen), de sok panaszuk így sem lehetett a nézőknek, különösen az első fél óra sikeredett mozgalmasra és érdekesre.

Azt sem mondhatjuk, hogy csak lézengtek a pályán a játékosok, több sárgát is ki kellett osztania a játékvezetőnek, Farkas Ádámnak.

Igaz, egy ideig inkább csak a kőkemény belemenések miatt izgulhattak a szurkolók, de a pihenő után egyre inkább érett a Vidi-gól, a fővárosiaknál a formán kívüli (állítólag kisebb sérüléssel bajlódó) Torghelle Sándor kevés veszélyt jelentett, Kanta József el-eltűnt a mezőnyben – egy igazán parádés Kovács István, Marko Scsepovics, Danko Lazovics-akció pedig eldöntötte a mérkőzést.

Kihasználta tehát az éllovas botlását a bajnokaspiráns Videoton, az MTK pedig ilyen idegenbeli teljesítménnyel lemondhat az élcsoporthoz tartozás örömeiről, sőt per pillanat egyenesen a kiesés elkerüléséért küzd...

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC 17 9 4 4 27–17 +10 31
2. Videoton FC 17 9 3 5 37–18 +19 30
3. Ferencvárosi TC 17 8 5 4 33–24 +9 29
4. Budapest Honvéd 17 8 4 5 27–17 +10 28
5. Szombathelyi Haladás 17 7 4 6 20–20 0 25
6. Mezőkövesd Zsóry FC 17 6 6 5 19–21 –2 24
7. Újpest FC 17 5 8 4 27–25 +2 23
8. Debreceni VSC 17 5 5 7 20–23 –3 20
9. Diósgyőri VTK 17 5 3 9 23–33 –10 18
10. MTK Budapest 17 4 6 7 10–19 –9 18
11. Paksi FC 17 3 8 6 15–23 –8 17
12. Gyirmót FC Győr 17 3 4 10 8–26 –18 13
NB I, 2016–2017, 17. FORDULÓ
NOVEMBER 26., SZOMBAT HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
Haladás–DVSC 1–0
Sopron, Városi Stadion
Szabó Zsolt
Újpest–Mezőkövesd 1–1
Kecskemét, Széktói StadionAndó-Szabó Sándor
FTC–Gyirmót 2–0
Budapest, Groupama Aréna
Karakó Ferenc
Bp. Honvéd–Vasas 2–1
Budapest, Bozsik-stadion
Iványi Zoltán
DVTK–Paks 2–0
Mezőkövesd, Városi Stadion
Szőts Gergely
Videoton FC–MTK 2–0
Felcsút, Pancho Aréna
Farkas Ádám
Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
2025.07.31. 16:26

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 23:01

Súlyosan megsérült Juhász Roland

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 14:03

Válságos állapotban van a Videoton UEFA-kupa-döntős klasszisa

Labdarúgó NB I
2025.07.22. 12:12

Új hátvéd érkezését jelentette be a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.18. 16:56

Bobál Gergely: Eredményesek akarunk lenni, és vissza akarjuk szerezni a szurkolók bizalmát

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 09:20

Legutóbb a DVSC-ben játszott, most szerződtette a Videoton

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 16:57
Ezek is érdekelhetik