Összezavarta az Újpestet a kettős emberelőny

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.08.03. 20:25
null
Az első félidőben sokszor "arctalan" volt a hazai támadósor (Fotó: Grnák László)
Az Újpest a Diósgyőrt fogadta a labdarúgó NB I második fordulójának záró mérkőzésén, és annak ellenére sem tudtak győzni a lila-fehérek, hogy közel húsz percen át kettős emberelőnyben futballoztak. A második félidő elején Miroszlav Grumics fejes góljával a DVTK került előnybe, nem sokra rá Asmir Suljic egyenlített, szintén fejjel.

NB I
2. FORDULÓ

Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1 (Suljic 61., ill. Grumics 53.)

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

Két olyan csapat találkozott egymással a második forduló záró mérkőzésén, amely egyaránt győzelemmel kezdte a pontvadászatot, ám egyikük sem készülhetett nyugodtan a bajnokira: a házigazda Újpest sérülés miatt Kabát Pétert és Vadász Viktort is nélkülözte, az uruguayi Rodrigo Rojo papírjai pedig még nincsenek készen, a vendég DVTK-t – ahol a frissiben leigazolt Georges Griffiths szintén nem léphetett pályára – pedig megrogyasztotta kissé a hétközi súlyos vereség az Európa-ligában.

Azért az hamar kiderült, hogy az Újpest nem mérhető az FK Krasznodarhoz, a harmatos támadásokat könnyedén visszaverte a diósgyőri védelem, igaz, mindeközben a Miroszlav Grumics, Bacsa Patrik kettős érdemi segítség nélkül harcolgatott a fővárosi hátvédekkel. Az első helyzet mégis Grumics nevéhez fűződik, ám 11 méteres lövését szépen hárította Balajcza Szabolcs, a léc segítségével. Ahogyan haladtunk előre az időben, egyre bátrabban futballozott a DVTK, és bár korábban Tomiszlav Szivics azt nyilatkozta, hogy elégedett lenne a döntetlennel, de a szünet előtt lesérült Elek Ákost a csatár Takács Tamás váltotta – megérezte a szakember, hogy ez az Újpest sok minden, csak verhetetlen alakulat nem.

Úgy meg különösen nem, hogy Asmir Suljic és Simon Krisztián egyszerre lett volna szélső és árnyékcsatár – az elméletből viszont csak annyiban lett gyakorlat, miszerint minden újpesti támadó önmaga árnyéka volt az első félidőben.

A másodikban sokkal jobban kezdtek a vendégek, Miroszlav Grumics lövését csak bravúrral tudta a kapufára tolni Balajcza, de a szerb csatár a léc és a kapufa után a hálót is megzörgette: Takács jobb oldali beadása után az ötös elől úgy fejelhetett a bal alsóba, hogy fel sem kellett ehhez ugornia, mert a védők csak szemmel verték. 0–1!

Azért messze áll az NB I az európai középmezőny aljától is, állapíthattuk meg a találat láttán, és pár perc múlva csak megerősíthettük ezt a kitételt, mert most a Diósgyőr kapott hasonló leventególt, csak most Nagy I Gábor volt a feladó, a 171 centiméter magas Asmir Suljic pedig a higgadt végrehajtó. 1–1!

Hiányzik – Újpesten már csak egy emberre várnak

Egerszegi Tamás nem volt ilyen nyugodt Újpestre történő visszatérése alkalmából, teljesen fölöslegesen összeszedett két sárgát, hatalmas lehetőséghez juttatva egykori munkaadóját. Alig helyezkedett el azonban Egerszegi a lelátón Kabáték mellett, a helyére beküldött Debreceni András is pirosat kapott, mégpedig a cserecsatár Aristote Mboma lerántásáért, tehát az utolsó negyedórára kettős emberelőnybe került a hazai gárda.

Helyzetig is eljutott, de Nebojsa Koszovics rossz helyre fejelt, Nagy I Gábor kapáslövése éppen csak bennmaradt a stadionban – ahogyan Szivics megjósolta, egy pontot vitt haza a Szusza Ferenc Stadionból a DVTK, amely összességében elégedett lehet ezzel az eredménnyel. Az Újpest nem érdemelt győzelmet, úgy meg különösen nem, hogy miután egyenlített és lendületbe jött, a kettős emberelőny teljesen összezavarta játékát.

Mi kellett volna még a győzelemhez?

EDZŐI NYILATKOZATOK

„Egy dolog hiányzott a mai nap, ez a csapat volt. Az első félidőben csak az ellenfél hibáira vártunk. A szünet után történt ebben változás, a Diósgyőr gólja után főleg. Az emberelőnyben már jó értelemben agresszívan játszottunk, és voltak sanszok a gólszerzésre, de a mai napon nem érdemeltünk győzelmet. Már csak azért sem, mert túl sokat egyénieskedtek a játékosaim. Ez egy jó lecke volt nekünk, hogy a felsoroltak hiánya miatt nem lehet győzni" – olvasható Nebojsa Vignjevics nyilatkozata a dvtk.eu-n.

„A tapasztalatok alapján előre tudtam, hogy az egy pont nagyon sokat ér Újpesten. Nehéz mérkőzésre számítottunk, a csapat küzdött-hajtott, jól játszottunk, az történt a pályán, amit akartunk. Megleptük az Újpestet a letámadással és a két előretolt csatárral, de ekkor még hiányzott a gól. Az első piros lap után is két csatárral játszottunk, egészen a második kiállításig. Azt gondolom, hogy a szurkolók élvezték a mérkőzést, izgalmas meccs volt, több ilyen kell Magyarországon, ehhez kellett az Újpest is" – mondta Tomiszlav Szivics a meccs után.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 2 2 6–0 +6 6
2. MVM Paks 2 2 5–0 +5 6
MTK Budapest 2 2 5–0 +5 6
4. Diósgyőri VTK 2 1 1 3–2 +1 4
5. Újpest FC 2 1 1 2–1 +1 4
6. Budapest Honvéd 2 1 1 4–3 +1 3
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 3–2 +1 3
8. Győri ETO FC 2 1 1 3–3 0 3
9. Szombathelyi Haladás 2 1 1 1–1 0 3
10. Lombard Pápa FC 2 1 1 1–3 –2 3
11. Puskás Akadémia FC 2 1 1 3–4 –1 1
12. DVSC-Teva 2 1 1 1–2 –1 1
13. Nyíregyháza Spartacus FC 2 1 1 1–4 –3 1
14. Pécsi MFC 2 1 1 2–6 –4 1
15. Kecskeméti TE 2 2 1–4 –3 0
16. Dunaújváros PASE 2 2 0–6 –6 0
LABDARÚGÓ NB I, 2. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Augusztus 1., péntek
19.00
Puskás Akadémia FC–Pécsi MFC 2–2
Solymosi Péter
20.30
MTK Budapest–Debreceni VSC 1–0
Iványi Zoltán
Augusztus 2., szombat
16.30
Videoton FC–Dunaújváros PASE 3–0
Bognár Tamás
18.30
Nyíregyháza Spartacus–MVM-Paksi FC 0–3
Szabó Zsolt
20.30
Kecskeméti TE–Szombathelyi Haladás 0–1
Farkas Ádám
Augusztus 3., vasárnap
16.30
Lombard Pápa–Ferencváros 1–0
Fábián Mihály
18.30
Győri ETO FC–Budapest Honvéd 3–1
Németh Ádám
20.30
Újpest FC–Diósgyőri VTK 1–1
Vad II István
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik