NB I: Sok problémával küzdöttünk – Joan Carrillo

Vágólapra másolva!
2022.05.01. 09:46
null
A DVSC vezetőedzője, Joan Carrillo már a Mezőkövesd elleni keddi meccsre készül (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 30. fordulójának szombat esti meccsén a Mol Fehérvár 3–0-ra nyert Debrecenben. A meccs utáni sajtótájékoztatón a két vezetőedző értékelt.

 

 

LABDARÚGÓ NB I
30. FORDULÓ

Debreceni VSC–Mol Fehérvár 0–3 (0–2)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 3604 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző: Nikolics N. (9.), Kodro (33.), Nego (79.)

Joan CARRILLO, a DVSC vezetőedzője

– Támadásban és védekezésben is sok hibával játszottak. Mi hiányzott a pontszerzéshez?
– Először is gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez. Nem kezdtük jól a mérkőzést, a korán kapott gól az egész első félidőre rányomta a bélyegét. Sok problémával küzdöttünk az összecsapás előtti napokban, a csapaton és a taktikán is változtatni kellett ezek hatására. A pályán lévő játékosok megtették, amit tudtak.

– A második félidőben valamennyit javult a játék, mit beszéltek meg a szünetben?
– Formációt váltottunk, átálltunk négy-három-háromra, ami működött, mert a Vidinek jóval kevesebb helyzetet engedtünk. A probléma az volt, hogy mi sem tudtunk kialakítani sokat, pedig ha korán szépítünk, talán még visszajöhettünk volna a mérkőzésbe.

– Milyen célokkal vág neki a hátralévő három bajnoki fordulónak?
– A legfontosabb a játékosok regenerálása. Most nagyon rövid volt a kispadunk, örülnék, ha lenne, aki felépül a sérüléséből, és olyan formába kerülne, hogy akár már a keddi, Mezőkövesd elleni bajnokin be lehetne vetni.

Michael BORIS, a Mol Fehérvár vezetőedzője

– Taktikus, magabiztos játékkal nyert a csapata, minden a terv szerint alakult?
– Az első félidőben tökéletesen megmutattuk, mi történik, ha előre játszunk, és előre védekezünk. Ezt gyakoroltuk előtte egész héten, így akartunk focizni. A fordulást követően már nem védekeztünk annyira agresszívan. Kicsit talán túlzottan visszahúzódtunk, viszont örülök, annak hogy nem kaptunk gólt, és Loic Nego szép fejessel döntötte el a meccset.

– Hat bajnoki mérkőzés óta veretlenek, négyet megnyertek. Mi kellett ahhoz, hogy elkapják a fonalat?
– A jó eredmények hatására a játékosoknak érezhetően megnőtt az önbizalma, most is látszott a fiúkon a magabiztosság. A DVSC kemény ellenfél volt, mi azonban jobban akartuk a sikert.

– Átvették a negyedik helyet a tabellán. Szurkol a Ferencvárosnak, hogy megnyerje a Magyar Kupát?
– Ami engem illet, a harmadik hellyel is kiegyeznék, de annak sajnos nincsen realitása. A kupadöntőt a helyszínen nézem meg, és bár nem lesz rajtam Fradi-mez, természetesen a Ferencváros sikeréért szorítok. Szeretnénk kijutni az európai kupaporondra.

(Mint ismeretes, ha a Paksi FC nyeri a Magyar Kupát, akkor kupagyőztesként indulhat az Európa-konferencialigában, ha viszont a már egyébként is nemzetközi kupainduló Ferencváros, úgy a bajnoki 4. szerepelhet az Ekl-ben.)

NB I, 2021–2022, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 29., péntek
Paksi–Ferencváros 1–2
Paks, Paksi FC Stadion
Berke Balázs
4201
Április 30., szombat
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 3–1Felcsút, Pancho ArénaErdős József 1328
Budapest Honvéd–Kisvárda 1–1
Budapest, Bozsik Aréna
Pintér Csaba
3360
Debreceni–Mol Fehérvár 0–3
Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István
3604
Május 1., vasárnap
14.30: ZTE FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport)
Zalaegerszeg, ZTE Aréna
17.00: Újpest FC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
Az állás
1. Ferencvárosi TC 30 20 5 5 53–24 +29 65
2. Puskás Akadémia 30 14 10 6 41–31 +10 52
3. Kisvárda 30 13 11 6 45–32 +13 50
4. Mol Fehérvár 30 12 7 11 43–40 +3 43
5. Paksi FC 30 12 5 13 70–57 +13 41
6. Újpest FC 29 11 6 12 43–41 +2 39
7. Zalaegerszegi TE 29 10 9 10 38–47 –9 39
8. Mezőkövesd 30 10 7 13 35–45 –10 37
9. Debreceni VSC 30 9 8 13 43–48 –5 35
10. Budapest Honvéd 30 9 7 14 46–48 –2 34
11. Gyirmót FC Győr 29 6 9 14 27–42 –15 27
12. MTK Budapest 29 6 8 15 19–48 –29 26
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik