NB I: pontrekordra tör a Fradi, de a Kisvárda most keresztbe tehet neki

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.02.10. 14:13
null
Ryan Mmaee remek formában várja a fordulót (Fotó: Török Attila)
A harmadik helyen álló Kisvárda és a toronymagasan listavezető Ferencváros szombati, szabolcsi összecsapása emelkedik ki a labdarúgó NB I 19. fordulójának meccskínálatából. A zöld-fehérek olyan magabiztosan menetelnek, hogy akár pontrekordot is dönthetnek, hacsak az ellenfelek közbe nem szólnak…  A hétvégi program érdekessége még, hogy az utolsó öt helyezett közül négyen is egymás ellen lépnek pályára: péntek este a Mezőkövesd a szintén 20 pontos Fehérvárt fogadja, vasárnap pedig az utolsó Vasas a tizedik Újpesttel vív vérre menő kiesési helyosztót.


ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK A LABDARÚGÓ NB I 19. FORDULÓJA ELÉ

Mivel az előző fordulóban öt döntetlen volt és egyedül az éllovas Ferencváros tudott győzni, a zöld-fehérek már 14 pontos előnnyel vezetnek a második Kecskeméti TE előtt. Megnéztük és kiderült, hogy a 12 csapatos, 33 fordulós bajnokság bevezetése óta csak kétszer, a 2015–2016-os és a 2019–2020-as kiírásban fordult elő, hogy a 18. forduló után az FTC jelenlegi 44 pontjánál többje volt a listavezetőnek. Ha azonban Sztanyiszlav Csercseszov együttese továbbra is ebben az ütemben gyűjti a pontokat, – eddig fordulónként 2.44 pont az átlaga –, akkor 80 ponttal zárhat. Márpedig ebben az esetben új bajnoki pontrekordot állít fel, hiszen a jelenlegi csúcs 78 pont – két évvel ezelőtt ugyanis ennyivel lett aranyérmes Szerhij Rebrov együttese.

A Ferencváros ebben az idényben mindkét vereségét vidéken szenvedte el, és az első négy helyezettel már csak kétszer játszik idegenben, először éppen szombaton az előző bajnokság ezüstérmeséhez, a jelenleg harmadik Kisvárdához utazik. Ha a zöld-fehérek nem nyernek, könnyen előfordulhat, hogy a végelszámolásnál éppen ezek a pontok hiányoznak majd nekik a pontrekord megdöntéséhez.

PÉNTEK

MEZŐKÖVESD ZSÓRY–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ 21 mérkőzésük volt már a legfelső osztályban, a fehérváriak éppen négyszer annyi diadalt arattak, mint a matyóföldiek ellenük. Az örökmérleg a hazaiak oldaláról nézve három diadal, hat döntetlen, 12 vereség. A meccsenkénti gólátlag mindössze 2.2, a gólkülönbség 31–15 a Vidinek.

♦ A kövesdiek az előző három alkalommal mindig egy góllal maradtak alul a fehérváriakkal szemben, hét bajnoki óta pedig nyeretlenek ellenük. Sőt, a legutóbbi 11 NB I-es találkozójukból is csupán egy végződött a kék-sárgák győzelmével – hét Vidi-siker és három döntetlen mellett. Mostanáig utoljára csaknem három éve, 2020 júniusában – akkor is Kuttor Attila irányításával – úgy győztek 2–1-re, hogy Andrij Neszterov kiállítása miatt több mint egy félidőt emberhátrányban futballoztak.

♦ A borsodi városban az addig kiegyenlített mérleg a legutóbbi, tavaly áprilisi 2–1-es győzelemmel billent el a fehérváriak oldalára: három kövesdi diadal, három iksz, négy fehérvári siker. Az akkor győztes gólt lövő Ivan Petrjak azóta már távozott a piros-kékektől.

♦ A mezőkövesdiek számára eddig nagyon kedvezően alakult a tavasz: két bajnokijukon négy pontot szereztek, a kupában idegenben búcsúztatták az MTK-t, és mindeközben még gólt sem kaptak. Tétmeccsen legutóbb az őszi záró fordulóban a Vasas, támadója, Novothny Soma talált be a kapujukba, azóta az említett kupameccset is figyelembe véve összesen 344 játékperce tart a góltalansági szériájuk.

♦ A Fehérvár a tavaszi két fordulóban még nem tudott nyerni (egy iksz, egy vereség), a Huszti Szabolcs–Toldi Gábor edzőpáros kinevezése óta pedig kereken 50 százalékos a bajnoki egyenlege: 2–2–2. Velük a Vidi minden NB I-es találkozóján betalált az ellenfelének, viszont csak a Honvéd ellen úszta meg kapott gól nélkül.

♦ A két 20 pontos csapatban az is közös, hogy mindketten sokkal jobban szerepelnek otthon, mint vendégségben. A Kövesd 17 pontot gyűjtött be a saját stadionjában és 5–2–2-es mérlegével negyedik a hazai tabellán.

♦ A Fehérvár látogatóként mindössze négy pontot kapart össze, Kispesten tudott nyerni, Felcsúton ikszelt, a többi házon kívüli meccsét elbukta, 1–1–7-es mutatójával utolsó előtti a vendégtáblázaton.

♦ A Mezőkövesd legutóbbi négy bajnokiján egyszer sem volt több egy találatnál, az előző hét találkozó során pedig csak egyszer fordult elő, hogy kettőnél több gól esett (2–1 otthon a KTE ellen).

SZOMBAT

KECSKEMÉTI TE–BP. HONVÉD

♦ 2008 óta 15-ször csaptak össze az élvonalban, és meglepetésre a Honvéd csupán egy meccset tudott megnyerni ezek közül, 2015 májusában a Bozsik Stadionban 2–0-ra. Kilencszer győztek a kecskemétiek, öt alkalommal döntetlenre végeztek, többek között legutóbb, ősszel Kispesten is (0–0).

♦ Tavaly februárban a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében találkoztak a Széktói Stadionban, az akkor még másodosztályú kecskemétiek Belényesi Csaba góljával jutottak vezetéshez, ám a fővárosiak Nenad Lukics duplájával 2–1-re fordítottak.

♦ A Bács-Kiskun vármegyeiek pályaválasztása mellett hétszer mérkőztek az NB I-ben, és egy kivételt leszámítva a piros-feketék vereséggel távoztak – 2010 áprilisában viszont 2–2-vel zártak. A kispestiek mindig kaptak gólt, de a legutóbbi, 2014. októberi kecskeméti találkozójuk (1–0) kivételével mindig szereztek is.

♦ A KTE a paksi 0–0-val már négy forduló óta őrzi a veretlenségét, de a három döntetlenje mellett egyedül a Fehérvár ellen tudott győzni (2–1).

♦ A Honvéd legutóbb a Bozsik Arénában ikszelt a Kisvárdával (1–1), így az októberben kinevezett horvát vezetőedzővel, Dean Klafuriccsal 1–1–4 a mérlege, és egyedül a Vasast tudta legyőzni, még az utolsó előtti őszi fordulóban. Jelenleg az élvonal legrosszabb formában lévő csapata. Ráadásul azóta kedden Magyar Kupában az angyalföldiekkel szemben is alulmaradt (2–0).

♦ Amióta Klafuric irányít, a kispestieknél csak Nenad Lukics tudott eredményes lenni, mégpedig négyszer. A teljes bajnokságot tekintve a szerb csatár nevéhez fűződik a dél-pestiek góljainak 44 százaléka, 18-ból nyolc. Egyetlen más játékos sincs az NB I-ben, akinek a gólképessége ennyire kihatna csapata teljesítményére.

♦ A KTE odahaza még nem kapott ki a bajnokságban, ötször nyert, négyszer ikszelt. Vendéglátóként a megszerzett pontokat (19) és a kapott gólokat (9) tekintve is a második legjobb a mezőnyben, mindkét összevetésben egyedül az FTC előzi meg.

♦ A kispesti csapat idegenben eggyel több pontot (9) gyűjtött be, mint a Bozsik Arénában (8), és vendégként még egyszer sem ikszelt ebben a kiírásban (három diadal, hat fiaskó). A legutóbbi öt házon kívüli NB I-es mérkőzéséből négyet elbukott és egyedül Zalaegerszegen tudott nyerni, de akkor még az előző szakvezető, Tam Courts dirigálásával.

♦ A legutóbbi 12 bajnokijából csak egyet vesztett el a Kecskemét, november 5-én Mezőkövesden kapott ki 2–1-re.

KISVÁRDA MASTER GOOD–FERENCVÁROSI TC

♦ Az előző bajnokság második helyezettje fogadja az elsőt, és mivel most is mindketten dobogósok – a Várda harmadik, az FTC vezeti a mezőnyt –, így ez a forduló kiemelkedő mérkőzése. Az örökmérleg hatalmas ferencvárosi fölényt mutat: egy kisvárdai siker, két iksz, 10 ferencvárosi diadal. A zöld-fehérek egyedül a 2021–2022-es pontvadászat nyitányán, a Groupama Arénában kaptak ki a szabolcsiaktól, 2–1-re. Bajnokin akkor debütált a IX. kerületiek kispadján az osztrák Peter Stöger.

♦ Legutóbb, tavaly szeptemberben Ryan Mmaee duplájával és testvére, Samy góljával 3–0 nyertek a fővárosiak az Üllői úton, ezzel a marokkói támadó és a tavaly távozott, szintén háromgólos albán Myrto Uzuni a párharc gólkirályai.

♦ Kisvárdán ez lesz a hetedik bajnokijuk, az eddigiekből öt hozott Fradi-sikert, az egyetlen döntetlen 2021 áprilisában jött össze a várdaiaknak, akkor 0–0-ra végeztek. A gólkülönbség a hazaiak szemszögéből nézve 1–11, a piros-fehérek egyetlen találatát az azóta már eligazolt szerb Nemanja Obradovics hozta össze még 2020 februárjában, a 2–1-es ferencvárosi győzelemmel zárult találkozón. A zöld-fehérek rekordgyőzelme a 2021. novemberi 4–0.

♦ A Magyar Kupában már jobban ment a kisvárdaiaknak az FTC ellen: 2017 októberében másodosztályúként Horváth Zoltán góljával ejtették ki a fővárosiakat (1–0), a 2019-es kétmeccses párharcban pedig a budapesti 0–2 után hazai pályán 1–1-et értek el.

♦ A szabolcsiak meccsein született a legtöbb gól eddig az NB I-ben (62), arra viszont nem lehetnek büszkék, hogy az Újpest után ők kapták a második legtöbbet, 32-t, és hogy dobogós pozíciójuk ellenére továbbra is negatív a gólkülönbségük (mínusz kettő).

♦ A listavezető Ferencváros a tavaszi négy bajnokiján – kettő ezek közül őszről elhalasztott találkozó volt – 10 pontot gyűjtött (három siker, egy remi) és 18. forduló után 14 pontos előnnyel vezet a KTE előtt. A 12 csapatos, 33 fordulós bajnoki rendszer bevezetése óta ez a második legnagyobb különbség az első és a második helyezett között a pontvadászatnak ebben a fázisában. 2016 tavaszán Thomas Doll csapatának 18 kört követően 19 pontos előnye volt az ezüstérmes pozícióban lévő Pakssal szemben.

♦ A Kisvárda idegenben (15) több pontot kasszírozott mint pályaválasztóként (12), igaz, az egész mezőnyből a legkevesebb mérkőzést játszotta eddig otthon, mindössze nyolcat, a mérlege 3–3–2. Ezzel csak három riválisát előzi meg a hazai tabellán, ráadásul az előző két találkozóján nyeretlen maradt a Várkerti Stadionban (0–3 a ZTE, majd 2–2 a Paks ellen).

♦ Az FTC házon kívüli teljesítményével kiemelkedik a mezőnyből (hat diadal, két döntetlen, két vereség). Ősszel csak fővárosi pályán tudott győzni idegenben, a közelmúltban azonban Zalaegerszegről és Paksról is hazavitte a három pontot, mindkétszer hátrányból diadalmaskodva.

♦ A várdaiaknál Bohdan Melnik legutóbb Kispesten begyűjtötte az ötödik sárga lapját, így ők most nem játszhatnak.

DEBRECENI VSC–PAKSI FC

♦ A két csapatnak 2006 óta 37 mérkőzése volt már az NB I-ben, az örökmérleg alapján jelentős a Loki fölénye: 17 debreceni győzelem, 14 iksz és mindössze hat paksi siker. Tavaly ősszel Balogh Balázs góljával a paksiak nyertek 1–0-ra és ezzel megszakították a DVSC ellen több mint két éven át tartó, négymeccses bajnoki vereségsorozatukat (három iksz, egy vereség).

♦ Összességében ez egy gólokban gazdag párosítás – a találatok száma átlagban 2.76 mérkőzésenként –, a közelmúltban azonban fordult a kocka: az előző három találkozójukon egyszer sem volt több két gólnál.

♦ A paksiak többnyire kikapni jártak Debrecenbe, az eddigi 18 bajnokijukból ugyanis 11-et elvesztettek és mindössze kettőt tudtak megnyerni: 2012 novemberében 1–0-ra, 2017 márciusában pedig 3–1-re. Utóbbi találkozón a tolnaiak első gólját az a Haraszti Zsolt lőtte, aki most is tagja a keretnek és az előző két fordulóban is kezdő volt.

♦ A hajdúsági városban ötször ikszeltek, többek között a legutóbbi két alkalommal. A döntetlenek közül a legemlékezetesebb és a tolnaiak számára a legértékesebb a 2020 júniusában több mint 9000 néző előtt elért 1–1 volt, amely akkor a Loki búcsúját jelentette az élvonaltól.

♦ A két csapat mérkőzései eddig nem voltak híján a góloknak: a DVSC-éin a harmadik (59), a pakséin a második legtöbb (61) találat esett. Az előbbi átlagban 3.28, az utóbbi 3.39 gólt jelent meccsenként.

♦ A Loki eddigi teljesítménye 50 százalékos, hatszor nyert, hatszor vesztett és ugyancsak hatszor játszott döntetlent. Szrdan Blagojevics vezetőedző érkezése egyértelmű előrelépést jelez, mert vele 5–2–3 a mérleg, a három vereség pedig az előző bajnokság három dobogósa ellen jött össze.

♦ A Paks három bajnokin van már túl tavasszal, ám ezeken még nem sikerült nyernie: kétszer ikszelt, illetve az FTC-től szenvedett vereséget. Az előző öt fordulóban az Újpest ellen aratta az egyetlen győzelmét (3–1).

♦ A Loki a pontjainak háromnegyedét a Nagyerdei Stadionban gyűjtötte be, 24-ből 18-at, 5–3–1-es mutatójával a 19. forduló előtt harmadik a hazai tabellán, és – az Újpesttel egálban – a második legtöbb gólt szerezte, 18-at. A legutóbbi öt hazai bajnokijából négyet megnyert és csak a Kisvárdától kapott ki.

♦ A tolnaiak az idegenbeli produkciójukkal (2–4–3) a középmezőnyben vannak a vendégtáblázaton, a legutóbbi négy vendégfellépésükön felváltva kikaptak és ikszeltek. Ha a sorminta folytatódik, most egy újabb vesztes meccs jönne.

♦ A két csapat kapta a legtöbb sárgát, egyaránt 50-et, viszont – a többi riválissal ellentétben – még senkit sem állítottak ki belőlük ebben a bajnokságban.

VASÁRNAP

PUSKÁS AKADÉMIA FC–ZALAEGERSZEGI TE FC

♦ Csak 2019-ben találkoztak először az élvonalban. Azóta tíz meccset játszottak, és bár a zalaiak a legutóbbi négyen nem tudtak nyerni, mindent összevetve mégis ők állnak jobban, hiszen az örökmérleg a felcsútiak szemszögéből három győzelem, három döntetlen és négy vereség.

♦ Érdekesség, hogy mostanáig csak egy olyan találkozójuk volt, amikor az éppen aktuális házigazda diadalmaskodott: 2020 júniusában a ZTE nyert 2–0-ra. Vendégként mindkét csapatnak háromszor sikerült már győznie, legutóbb a Puskás Akadémia úgy bizonyult jobbnak Egerszegen (1–2), hogy a 73. percben még a zalaiak vezettek, a győztes találatot pedig a holland Luciano Slagveer a 88. percben hozta össze.

♦ A PAFC a Pancho Arénában még soha nem tudta megverni a Zalaegerszeget, és négy bajnokin mindössze egy döntetlenre volt képes ellene. Pedig a legutóbbi felcsúti találkozójukon Jakub Plsek góljával már nagyon közel volt hozzá Hornyák Zsolt együttese, ám a 93. percben jött Zimonyi Dávid és kiegyenlített (1–1). A legnagyobb különbségű zalai siker a 2021. áprilisi meccsükön született, amikor a zárt kapus meccsen a Waltner Róbert dirigálta vendégek az utolsó negyedórában három gólt elérve nyertek 4–1-re.

♦ A Puskás Akadémia a rendes játékidőben még nyeretlen tavasszal: a bajnokságban előbb kikapott Mezőkövesden (0–1), ezután odahaza a szintén a kiesés ellen küzdő Vasast sem tudta legyőzni (1–1), az Újpest elleni csütörtöki kupameccsen pedig gól nélkül zárult 120 perces csata után csak a tizenegyespárbajban tudta kiharcolni a továbbjutást.

♦ A PAFC 276 meccset játszott eddig az élvonalban, és ezeken 75 döntetlen és 102 vereség mellett összesen 99 győzelmet ért el. A ZTE elleni első hazai sikere egyben a klub történelmének 100. NB I-es győzelme lehet.

♦ 2023-ban a ZTE is csak a szerdai békéscsabai kupameccsen ismerte meg a győzelem ízét, bajnokin viszont még nem, pedig már ott is háromszor pályára lépett. Ricardo Moniz gárdája az előző négy NB I-es fellépésén nyeretlen maradt (2 döntetlen, 2 vereség), ráadásul ezalatt csupán egy gólra volt képes – igaz, azt Huszti András a Ferencváros ellen rúgta. Ő viszont öt sárga lapja miatt most nem lehet ott a pályán.

♦ A felcsútiak az eddigi hazai találkozóik felét sem tudták megnyerni ebben a bajnokságban, 4–3–2-es mérlegük közepesnek számít az élvonalban. Gólokban nem bővelkednek a meccseik, igaz, hogy házigazdaként a második legkevesebb gólt kapták, kilencet, viszont a harmadik legkevesebbet is rúgták, 11-et.

♦ A ZTE egy ponttal többet szerzett idegenben (12), mint pályaválasztóként (11). A házon kívüli mérlege kiegyenlített (3–3–3), de ezzel is az élmezőnyben van a vendégtabellán. Az előző két meccse egyaránt 3–0-s eredménnyel zárult: Kisvárdán nyert, Debrecenben viszont kikapott.

VASAS FC–ÚJPEST FC


♦ Ez a forduló legnagyobb hagyományokkal rendelkező összecsapása, hiszen vasárnap már 182-edszer rendezik meg az észak-pesti rangadót, amelyre a két csapat pillanatnyi helyezése alapján most inkább a kiesési helyosztó megnevezés illik. Az örökmérleg a vendég lila-fehérek dominanciáját mutatja, 46 Vasas-diadal és 41 döntetlen mellett ugyanis 94 találkozó végződött újpesti győzelemmel.

♦ A lila-fehérek az őszi 2–1-es sikerükkel folytatták a piros-kékek elleni remek szériájukat, hiszen az előző hét bajnoki találkozójukból hatot megnyertek, egyet pedig ikszre hoztak. Az újonc angyalföldiek 2010 óta mindössze háromszor tudtak diadalmaskodni az újpestiek ellen, kétszer 2011-ben, majd legutóbb 2016 áprilisában Hangya Szilveszter 90. percben szerzett góljával (3–2).

♦ A Vasas pályaválasztása mellett 92-edszer csapnak össze, itt is sokkal jobban állnak a IV. kerületiek: 28 angyalföldi győzelem, 18 iksz és 45 lila-fehér siker. Az Újpest vendégként hármas győzelmi sorozatban van, igaz, a legutóbbi két találkozót Fáy utcai stadionjának építése miatt albérletben volt kénytelen megrendezni a Vasas. 2017 áprilisában Kispesten 3–2-es, majd még annak az évnek novemberében, Dunaújvárosban 1–0-s lila-fehér diadal született.

♦ A Vasas értékes döntetlenekkel indította a tavaszt, hiszen mindkettőt az előző bajnokság egy-egy dobogósának otthonában – az FTC, majd a Puskás Akadémia vendégeként – érte el. Most sereghajtóként látja vendégül az Újpestet, és győzelme esetén megelőzheti. Ehhez hozzásegítheti, hogy a hétközi kupameccse – ezen 2–0-ra verte a Honvédot – után két nappal többet pihenhet, mint a lila-fehér együttes.

♦ Az Újpest felváltva kikapott, illetve nyert a legutóbbi öt fordulóban, igaz, a múlt heti, Ferencváros elleni veresége azért „benne volt a pakliban". Ha a sorminta folytatódik, most egy győzelemnek kellene következnie, bár nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy csütörtök este 120 perces kupacsatát vívott Felcsúton a Puskás Akadémia ellen, amelyet végül tizenegyespárbajban bukott el.

♦ Ebben a párosításban tulajdonképpen az NB I leggyengébb csatársora kerül szembe a legrosszabb védelemmel, a Vasas ugyanis a szerzett (14), míg az Újpest a kapott gólokat (33) tekintve utolsó a mezőnyben.

♦ A piros-kékek a hazai mérlegükkel (két diadal, három iksz, négy vereség) egyedül a Honvédot előzik meg, de idegenbeli teljesítményükkel (1–1–6) a lila-fehérek is csak a mezőny alsó negyedében tanyáznak.

♦ Az újpestiek védekező középpályásának, Vincent Onovónak összegyűlt az öt sárga lapja, ezért kénytelen kihagyni ezt a találkozót.

♦ A Vasas legutóbbi négy bajnokiján maximum két gól esett, az Újpestén viszont ezalatt mindig legalább három.

NB I, 2022–2023, 19. FORDULÓ
HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ NÉZŐSZÁM
2023. február 10., péntek
20.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár Mezőkövesd, Városi Stadion (Tv: M4 Sport) Berke Balázs
2023. február 11., szombat
14.30: Kecskemét–Budapest Honvéd Kecskemét, Széktói Stadion (Tv: M4 Sport)
17.00: Kisvárda–Ferencváros Kisvárda, Várkerti Stadion (Tv: M4 Sport)
19.30: DVSC–Paks Debrecen, Nagyerdei Stadion (Tv: M4 Sport)
2023. február 12., vasárnap
15.00: Puskás Akadémia–ZTE Felcsút, Pancho Aréna (Tv: M4 Sport)
17.30: Vasas–Újpest Budapest, Illovszky Rudolf Stadion (Tv: M4 Sport)

 

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 18 14 2 2 42–15 +27 44
2. Kecskeméti TE 18 7 9 2 25–17 +8 30
3. Kisvárda 18 7 6 5 30–32 –2 27
4. Puskás Akadémia 18 6 8 4 23–20 +3 26
5. Debreceni VSC 18 6 6 6 31–28 +3 24
6. Zalaegerszegi TE 18 6 5 7 25–22 +3 23
7. Paksi FC 18 6 5 7 30–31 –1 23
8. Mol Fehérvár 18 5 5 8 22–26 –4 20
9. Mezőkövesd 18 5 5 8 19–26 –7 20
10. Újpest FC 18 5 4 9 22–33 –11 19
11. Budapest Honvéd 18 4 5 9 18–30 –12 17
12. Vasas FC 18 3 8 7 14–21 –7 17

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik