NB I: Ötvös Bence hiányolja a gólt, mégis elégedett az idényével

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2022.04.13. 09:09
null
Ötvös Bence (Fotó: Kovács Péter)
Ötvös Bence szerint az utóbbi időben a szerencse elpártolt a Kisvárdától, nagyrészt ennek tudható be, hogy a csapat hullámvölgybe került.     

Megtorpant a Kisvárda. A szabolcsiak kiváló őszt zártak, volt, hogy még a tabella élén is álltak, aztán a tavaszi folytatás már nem úgy sikerült, ahogy várták. A 2022-ben lejátszott tíz bajnokijából csupán kettőt nyert meg, eközben az üldözők szépen gyűjtögetik a pontokat, így hátrafelé is kell már nézegetnie a harmadik helyen álló együttesnek. Hullámvölgyben van a csapat?

„Igen, mondhatjuk   – erősítette meg Ötvös Bence, a Kisvárda 24 éves középpályása. – Ha viszont a másik oldalt nézzük, még mindig a harmadik helyen vagyunk, két pontra a másodiktól. Reális cél az ezüstérem megszerzése is, de legalább a mostani helyezésünket meg akarjuk tartani. Az utóbbi időben valóban nem értünk el jó eredményeket, a szerencse elhagyott bennünket, az idény első felében nekünk kedvezően pattant a labda, most viszont nem. Ráadásul, ha rontottunk, az ellenfél nem büntetett meg minket, most pedig a legkisebb hibából is gólokat kapunk. Látjuk mi is, hogy csökken az előnyünk, így muszáj hátrafelé is néznünk. Egyszerű a helyzet: ha hozzuk a meccseinket, és ismét a győzelmek útjára lépünk, tehetnek bármit az üldözőink, előttük maradunk.”

A gyengélkedés ellenére a Kisvárda a vasárnapi győzelmével meg is előzné a Puskás Akadémiát. A két csapat ebben az idényben kétszer találkozott már egymással, decemberben Kisvárdán 1–1 lett a végeredmény, míg szeptemberben a Pancho Arénában Claudiu Bumba góljával 1–0-ra győztek a vendégek.

„Az idény elején sikerült már győznünk Felcsúton, most is erre készülünk. Mivel a Puskás Akadémia játszik otthon, arra számítok, hogy mezőnyfölényben lesz, nekünk pedig a stabil védekezésre kell figyelnünk, amiből gyors kontrákat szeretnénk vezetni. Az egyéni hibák számát csökkentenünk kell, hátul pedig megpróbáljuk megőrizni a kapunkat a góltól.”

Ötvös Bence alapember a csapatban, a bajnokságban csupán eltiltás miatt hagyott ki három mérkőzést, ám a gólokat hiányolja magától.

„Zavar, hogy még nem szereztem gólt az idényben. Gólpasszokat már adtam, most már ideje lenne betalálnom. A meccsek többségén játszom, szerencsére a sérülések elkerültek. Ez az első teljes idényem, alapvetően elégedett vagyok vele.”

LABDARÚGÓ NB I
28. FORDULÓ
Április 15., péntek:
20.00:
Debreceni VSC–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Április 16., szombat:
15.00:
Újpest FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Paksi FC–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
19.30: Budapest Honvéd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)
Április 17., vasárnap:
14.30:
Mezőkövesd–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Puskás Akadémia–Kisvárda (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 27 17 5 5 47–21 +26 56
2. Puskás Akadémia 27 13 8 6 36–28 +8 47
3. Kisvárda 27 12 9 6 43–31 +12 45
4. Zalaegerszegi TE 27 10 9 8 36–40 –4 39
5. Újpest FC 27 10 6 11 38–39 –1 36
6. Mol Fehérvár 27 10 6 11 36–37 –1 36
7. Paksi FC 27 10 5 12 62–53 +9 35
8. Mezőkövesd 27 9 7 11 29–40 –11 34
9. Budapest Honvéd 27 9 5 13 43–44 –1 32
10. Debreceni VSC 27 8 8 11 40–43 –3 32
11. Gyirmót FC Győr 27 6 8 13 25–38 –13 26
12. MTK Budapest 27 6 8 13 19–40 –21 26

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik