NB I: óriási Videoton-fölény a szezon válogatottjában

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2017.06.02. 18:32
null
Nyolc Videoton-játékos került az InStat-idexek alapján összeállított álomcsapatba (Fotó: Török Attila)
Véget ért a labdarúgó NB I 2016–2017-es szezonja, a Nemzeti Sport Online pedig az InStat-indexek alapján összeállította az idény válogatottját. A csapatot az ezüstérmes Videoton uralja: a székesfehérváriak nyolc játékost adnak a legjobbak közé. A maradék három helyen két fővárosi együttes osztozik: a bajnok Budapest Honvédból ott van Davide Lanzafame, a Ferencvárosból pedig Leandro és a 33 forduló alatt a legmagasabb átlagot elérő Gera Zoltán került be.

A kapusok különversenyét a Kovácsik Ádám (239) nyerte, miután megelőzte a Haladás cserekapusát, Rózsa Dánielt (231) és a paksi Molnár Pétert (230).

A balhátvédek közül az FTC korábbi játékosa, Cristian Ramírez (253) végzett az első helyen, ám ő a téli távozása miatt kevesebb mint a mérkőzések felén szerepelt, így a válogatottba Szolnoki Roland (252) került be, aki a csapattársát, Stopirát (249) előzte meg a rangsorban.

A jobbhátvédek között magasan Loic Nego (255) teljesített a legjobban, míg a középső védők versenyében Lang Ádám (260) végzett az első helyen, de miután ő még tavaly nyáron a francia élvonalba szerződött, a legjobbként Juhász Roland (250) és Leandro (249) van ott a csapatban.

Az InStat-indexek alapján a középpályán találjuk az elmúlt idény legjobbját: Gera Zoltán, a Ferencváros középpályása – aki nemrég egy évvel meghosszabbította a szerződését – 260-as átlaggal zárt. Gera mellett két Videoton-játékos szerepel a csapatban: Anel Hadzic (242) és Pátkai Máté (238).

A csatársorbon újabb két fehérvárit találunk: Danko Lazovics és Marko Scsepovics egyaránt 253-as átlaggal zárt. Mellettük a bajnokcsapatot egyedül képviselő Davide Lanzafame (246) került be a legjobbak közé – többek között kiszorítva a csapattársát, a 16 találattal gólkirályi címet szerző Eppel Mártont.

A 2016–2017-ES SZEZON INSTAT-VÁLOGATOTTJA*
Kovácsik Ádám (Videoton, 239-es InStat-index) – Loic Nego (Videoton, 255), Juhász Roland (Videoton, 250), Leandro (FTC, 249), Szolnoki Roland (Videoton, 252) – Pátkai Máté (Videoton, 238), Gera Zoltán (FTC, 260), Anel Hadzic (Videoton, 242) – Marko Scsepovics (Videoton, 253), Danko Lazovics (Videoton, 253), Davide Lanzafame (Honvéd, 246)
*A csapatba csak olyan játékosok kerülhettek be, akiknek legalább 1500 játékperce volt a 2016–2017-es kiírásban

Az InStat-index az InStat statisztikai elemzőrendszer egy játékosra vonatkozó teljes teljesítménymutatója. Ez az összes megmozdulás indexe alapján jön ki, de a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben (így például egy védőnél a párharcok, egy támadónál a kulcspasszok, lövések számítanak jobban).

A 2016–2017-ES BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25 65
2. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37 62
3. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10 52
4. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10 52
5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4 45
6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4 43
7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4 42
8. Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4 41
9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15 40
10. Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19 37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10 37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30 24
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik