nemzetisport.hu 2017.05.29 20:41 Frissítve: 2017.05.29 22:25

NB I: ennyi tabellán előzte meg a Videoton a Honvédot

A múlt hét végén befejeződött az NB I 2016–2017-es idénye. A Bp. Honvéd lett a bajnok, a Videoton az ezüstérmes, a Vasas zárt a dobogó legalsó fokán, kiesett az MTK és a Gyirmót. A korábbi évekhez és az őszi szezonhoz hasonlóan ezúttal is jelentkezünk tabellaparádés összeállításunkkal. Hogyan szerepeltek a csapatok az őszi és a tavaszi szezonban, valamint pályaválasztóként vagy vendégként? Melyik együttes szerezte és kapta a legtöbb, illetve a legkevesebb gólt otthon vagy idegenben? Az alábbi 11 tabellából mindezt megtudhatja, és azt is megnézheti, hány táblázaton lett első a Honvéd, illetve a Videoton, valamint melyik összevetésben utolsó az Újpest. Jó böngészést!

Ahogy a pályán, úgy a legtöbb tabellán is a Videoton és a Honvéd versengett egymással az első helyért (Fotó: Veres Viktor)

 

AZ NB I VÉGEREDMÉNYE
  1. Budapest Honvéd 33 20   5   8 55–30 +25  65
  2. Videoton FC 33 18   8   7 65–28 +37  62
  3. Vasas FC 33 15   7 11 50–40 +10  52
  4. Ferencvárosi TC 33 14 10   9 54–44 +10  52
  5. Paksi FC 33 11 12 10 41–37   +4  45
  6. Szombathelyi Haladás 33 12   7 14 42–46   –4  43
  7. Újpest FC 33 10 12 11 47–51   –4  42
  8. Debreceni VSC 33 11   8 14 42–46   –4  41
  9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15  40
10. Diósgyőri VTK 33 10   7 16 39–58 –19  37
11. MTK Budapest 33   8 13 12 26–36 –10  37
12. Gyirmót FC Győr 33   5   9 19 21–51 –30  24

♦ Az NB I-ben a Bp. Honvéd végzett az élen, a kispestiek a 14. bajnoki címüket szerezték meg, és az élvonalban 24 esztendő eltelte – az 1992–1993-as kiírás – után lettek ismét aranyérmesek. A Honvéd gyűjtötte a legtöbb pontot (65), és nyerte meg a legtöbb mérkőzést (20). A kispesti együttes játszotta az idényben a legkevesebb döntetlent (5).

 
Tudja, melyik az a tabella, amelyen a Paks az első és az FTC az utolsó? – őszi tabellaparádé

♦ Az abszolút újonc, az élvonaltól egy év után búcsúzó Gyirmót több mint negyven ponttal szerzett kevesebbet a bajnok Honvédnál. A gyirmótiak győztek a legkevesebbszer (5), ők kaptak ki a legtöbbször (19), s nekik a legrosszabb a gólkülönbségük (–30).

♦ A Videotont volt a legnehezebb legyűrni, a fehérváriak csupán hétszer kaptak ki, ám a legfontosabb meccsüket, a bajnoki címről döntő kispesti találkozójukat 1–0-ra elvesztették az utolsó fordulóban. A Videoton +37-es gólkülönbsége magasan a legjobb a mezőnyben, érdekesség, hogy a 12 csapat közül csak ötnek – az első öt helyen végző együttesnek – pozitív a gólkülönbsége.

A Gyirmót mellett az MTK esett még ki. A kék-fehérek ugyan csak 12-szer kaptak ki (az előttük végző csapatok közül a Haladás, a Debrecen, a Mezőkövesd és a Diósgyőr is többször szenvedett vereséget), ám mindössze nyolcszor nyertek, és ők játszották a legtöbb döntetlent, 13-at (a döntetlenek számában az utolsó két fordulóban elért iksszel „előzték meg" az Újpestet és a Paksot, viszont gyakorlatilag emiatt a két pontvesztés miatt estek ki…). Az MTK ugyanannyi pontot gyűjtött (37), mint a már bennmaradó DVTK, a gólkülönbsége jobb, és az egymás elleni eredmények is neki kedveznének, ám Magyarországon már több mint tíz éve azonos pontszámnál a győzelmek száma rangsorol, ebben az összevetésben az MTK az összes bennmaradó csapattal szemben alulmaradt…

 AZ NB I TABELLÁJA A TAVASZI MECCSEK (14 FORDULÓ) ALAPJÁN
  1. Budapest Honvéd 14 10 1 3 23–13 +10  31
  2. Videoton FC 14 8 4 2 26–  9 +17  28
  3. Paksi FC 14 6 4 4 23–13 +10  22
  4. Ferencvárosi TC 14 6 4 4 20–17   +3  22
  5. Debreceni VSC 14 6 3 5 22–20   +2  21
  6. Vasas FC 14 5 3 6 20–22   –2  18
  7. Szombathelyi Haladás 14 5 2 7 20–23   –3  17
  8. MTK Budapest 14 4 5 5 14–15   –1  17
  9. Diósgyőri VTK 14 4 4 6 15–22   –7  16
10. Újpest FC 14 4 3 7 17–25   –8  15
11. Mezőkövesd Zsóry FC 14 3 4 7 18–32 –14  13
12. Gyirmót FC Győr 14 2 5 7 13–20   –7  11
 AZ NB I ÁLLÁSA AZ ŐSZI MECCSEK (19 FORDULÓ) ALAPJÁN
  1. Videoton FC 19 10 4   5 39–19 +20  34
  2. Budapest Honvéd 19 10 4   5 32–17 +15  34
  3. Vasas FC 19 10 4   5 30–18 +12  34
  4. Ferencvárosi TC 19   8 6   5 34–27   +7  30
  5. Mezőkövesd Zsóry FC 19   7 6   6 21–22   –1  27
  6. Újpest FC 19   6 9   4 30–26   +4  27
  7. Szombathelyi Haladás 19   7 5   7 22–23   –1  26
  8. Paksi FC 19   5 8   6 18–24   –6  23
  9. Diósgyőri VTK 19   6 3 10 24–36 –12  21
10. Debreceni VSC 19   5 5   9 20–26   –6  20
11. MTK Budapest 19   4 8   7 12–21   –9  20
12. Gyirmót FC Győr 19   3 4 12   8–31 –23  13

♦ Az őszi 19 forduló után hármas holtverseny volt az élen, a Videoton, a Honvéd és a Vasas is 34 pontnál járt. A győzelmek száma is megegyezett, a Vidinek volt a legjobb gólkülönbsége, így a fehérvári együttes telelt az élen. A tavaszi szezonban a Honvéd gyűjtötte a legtöbb pontot, és meg is nyerte a bajnokságot. Tavasszal a kispestiek győztek a legtöbbször (14 meccsükből 10-et megnyertek, az ősszel 19 mérkőzésből sikerült ugyanúgy 10-et behúzniuk), és ők játszották a legkevesebb döntetlent, csupán az Újpesttel ikszeltek (1–1) a Szusza Ferenc Stadionban. A bajnok kispestiek a tavaszi szezonban csak a Videotontól (0–3), a DVTK-tól (0–2) és a Vasastól (0–1) kaptak ki, mind a három csapattól idegenben – ez a három tavaszi meccsük volt, amelyen nem szereztek gólt.

♦ Az őszi 19 fordulóban az Újpest kapott ki a legkevesebbszer, csupán négyszer. A tavasszal a Videotoné ugyanez a dicsőség, a fehérváriakat a téli szünet után csak két csapat, a Vasas és a Honvéd tudta legyőzni, az ezüstérmes együttes tehát a tavaszi 14 fordulóban mindössze két vereséget szenvedett el.

Akárcsak az ősszel, a tavasszal is a Gyirmót nyert a legkevesebbszer (2), és a kisalföldiek veszítettek a legtöbbször (7), de nemcsak ők kaptak ki hétszer, hanem a Haladás, az Újpest és a Mezőkövesd is.

A tavaszi tabellán a Mezőkövesd a 11. helyen végzett, ez hat hellyel rosszabb, mint az őszi táblázaton elfoglalt 5. pozíciója. Az Újpest esetében is majdnem ilyen nagy a visszaesés, a lila-fehérek az őszi eredmények alapján a 6. helyen zártak volna, a tavasszal viszont csupán a 10. legtöbb pontot gyűjtötték a mezőnyben (15). Ebben az összevetésben csak a Mezőkövesdet (13) és a Gyirmótot (11) előzik meg.

♦ Az ősszel 19 mérkőzést játszottak az NB I-es együttesek, a tavasszal öttel kevesebbet, csupán 14-et. Természetes, hogy a csapatok döntő többsége a tavaszi bajnokikon kevesebb pontot gyűjtött, mint az őszieken – ez alól egyedül a Debrecen kivétel! A Loki az ősszel 20, a tavasszal eggyel több, azaz 21 pontot szerzett. Ebben a tekintetben a Paks (ősz: 23, tavasz: 22), a Gyirmót (ősz: 13, tavasz: 11), a Honvéd (ősz: 34, tavasz: 31) és az MTK (ősz: 20, tavasz: 17) tartozik még a jobbak közé, ezek a csapatok csak egy-két-három ponttal szereztek kevesebbet az idén, mint a 2016-os őszi fordulókban. A bajnokság első etapjában 34 pontot gyűjtő Vasas a tavasszal csak 18-at, azaz 16-tal kevesebb pontot szerzett, de így is bronzérmes lett. A nagy visszaesők közé tartozik a Mezőkövesd, az Újpest és a Haladás, a tavasszal a kövesdiek 14, az újpestiek 12, míg a szombathelyiek 9 ponttal szereztek kevesebbet, mint az ősszel…

 AZ NB I TABELLÁJA A PÁLYAVÁLASZTÓKÉNT JÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN
  1. Videoton FC 17 12 2   3 45–14 +31  38
  2. Budapest Honvéd 16 12 2   2 26–  9 +17  38
  3. Ferencvárosi TC 17   8 6   3 35–21 +14  30
  4. Szombathelyi Haladás 17   8 5   4 25–16   +9  29
  5. Diósgyőri VTK 16   8 3   5 26–23   +3  27
  6. Paksi FC 16   6 9   1 21–  9 +12  27
  7. Mezőkövesd Zsóry FC 16   8 2   6 25–24   +1  26
  8. Vasas FC 16   7 4   5 28–21   +7  25
  9. Debreceni VSC 17   6 5   6 22–19   +3  23
10. MTK Budapest 17   6 5   6 14–15   –1  23
11. Újpest FC 17   4 8   5 24–26   –2  20
12. Gyirmót FC Győr 16   3 3 10 10–23 –13  12

Ezen a tabellán ugyan a Videoton áll az első helyen – jobb gólkülönbségével megelőzi az ugyanannyi pontot szerző Honvédot –, ám a kispestiek teljesítménye jobb, hiszen ők 16, míg a fehérváriak eggyel több (17) otthoni meccsen gyűjtöttek egyaránt 38 pontot. Az is igaz viszont, hogy amíg a Honvéd a kispesti Bozsik József Stadionban, azaz saját pályáján játszotta a hazai mérkőzéseit, addig a Videoton – a Sóstói Stadion építése miatt – albérletben, Felcsúton rendezte otthoni találkozóit. A Videoton kétszer a Vasastól, egyszer a DVTK-tól kapott ki a Pancho Arénában, míg a Honvéd csupán a Ferencvárostól és a Videotontól szenvedett vereséget hazai pályán.

♦ Az aligha meglepő, hogy ezen a tabellán is a Gyirmót áll az utolsó helyen, az Újpest utolsó előtti pozíciója viszont első látásra elég megdöbbentő. Ugyan a lila-fehérek kálváriája ismert – a kivitelezőknek még tavaly szeptemberben kellett volna elkészülniük a Szusza Ferenc Stadion felújításával, ehhez képest az Újpest október végéig a Vasas Fáy utcai stadionjában, majd az őszi szezon végén Kecskeméten rendezte hazai meccseit, és csak februárban „költözhetett vissza" a Megyeri útra –, ám ez sem mentség arra, hogy 17 otthoni mérkőzésükből mindössze négyet nyertek meg: kettőt az Illovszky Rudolf Stadionban, egyet Kecskeméten és szintén egyet tavasszal, a már felújított Szusza Ferenc Stadionban. Ebből a szempontból dicséretet érdemel a Haladás, amely a teljes idényben Sopronban játszotta a hazai meccseit, és mégis a negyedik legtöbb pontot szerezte pályaválasztóként, és szintén megsüvegelendő a DVTK otthoni teljesítménye, hiszen a diósgyőriek csak néhány hónapig játszhattak a saját stadionjukban, aztán Mezőkövesdre költöztek, sőt kétszer Debrecenben is voltak házigazdák, s mégis sok pontot gyűjtöttek otthon. 

♦ Bár a Paksi FC csak a 6. helyen végzett a „hazai tabellán", azzal büszkélkedhet, hogy otthon a legkevesebb vereséget szenvedte el, Pakson csupán a DVTK-tól kapott ki. A kilenc hazai döntetlen – azaz pontvesztés – miatt nem végzett előkelőbb helyen ezen a táblázaton, a Paks után az Újpest (8) ikszelt a legtöbbször pályaválasztóként.


AZ NB I TABELLÁJA A VENDÉGKÉNT JÁTSZOTT MECCSEK ALAPJÁN 
  1. Budapest Honvéd 17 8 3   6 29–21   +8  27
  2. Vasas FC 17 8 3   6 22–19   +3  27
  3. Videoton FC 16 6 6   4 20–14   +6  24
  4. Újpest FC 16 6 4   6 23–25   –2  22
  5. Ferencvárosi TC 16 6 4   6 19–23   –4  22
  6. Debreceni VSC 16 5 3   8 20–27   –7  18
  7. Paksi FC 17 5 3   9 20–28   –8  18
  8. Szombathelyi Haladás 16 4 2 10 17–30 –13  14
  9. MTK Budapest 16 2 8   6 12–21   –9  14
10. Mezőkövesd Zsóry FC 17 2 8   7 14–30 –16  14
11. Gyirmót FC Győr 17 2 6   9 11–28 –17  12
 12. Diósgyőri VTK
17
2
4
11
13–35
–19
10

♦ A Honvéd nemcsak pályaválasztóként, hanem vendégként is a legtöbb pontot szerezte és a legtöbbször győzött ebben a kiírásban – mind a két esetben holtversenyben végzett az élen. Ahogy fentebb említettük, pályaválasztóként ugyanannyi pontot gyűjtött, mint a Videoton, míg látogatóként a Vasassal osztozik a dicsőségen. Az idegenbeli tabellán a Videoton csak a harmadik, de eggyel kevesebb meccset (16) játszott vendégként, mint a Honvéd és a Vasas (17). A fehérváriak kaptak ki a legkevesebbszer idegenben: négyszer.

Az otthon gyengén teljesítő Újpest vendégként jobban szerepelt, idegenben több pontot (22) gyűjtött, mint pályaválasztóként (20). Rajta kívül még a Vasas mondhatja el ezt magáról (idegenben: 27, otthon: 25 pont), az angyalföldiek az újpestiekhez hasonlóan a mögöttünk hagyott idény több mint felét albérletben töltötték.

A pontszámok alapján rangsorolt tabelláink közül ez az egyetlen, amelyen nem a Gyirmót áll az utolsó helyen, a kisalföldiek ugyanis látogatóként több pontot szereztek (12), mint a táblázaton sereghajtó diósgyőriek (10). A DVTK vendégként az ősszel csupán négy pontot kapart összel (2–1-re megverte a Videotont és 4–4-et játszott az Újpesttel), a tavaszi fordulókban ehhez hozzátett még hatot (győzött Pakson, ikszelt az FTC, a Gyirmót és az MTK otthonában), de így is az utolsó helyen végzett az idegenbeli tabellán. Vendégként a diósgyőriek kaptak ki a legtöbbször, 11-szer, de a Haladás 10 idegenbeli veresége is soknak tűnik.

 AZ NB I TABELLÁJA A SZERZETT GÓLOK ALAPJÁN
  1. Videoton FC 33 18 8 7 65–28 +37  62
  2. Budapest Honvéd 33 20 5 8 55–30 +25  65
  3. Ferencvárosi TC 33 14 10 9 54–44 +10  52
  4. Vasas FC 33 15 7 11 50–40 +10  52
  5. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4  42
  6. Szombathelyi Haladás 33 12 7 14 42–46 –4  43
      Debreceni VSC 33 11 8 14 42–46 –4  41
  8. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4  45
  9. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15  40
      Diósgyőri VTK 33 10 7 16 39–58 –19  37
11. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10  37
12. Gyirmót FC Győr 33 5 9 19 21–51 –30  24


A bajnokságban a Videoton szerezte a legtöbb gólt, 65-öt (már az ősszel is a Vidi vezetett 39 góllal). Két évvel ezelőtt 64 találatig jutottak az akkor bajnok fehérváriak – de abban a kiírásban még csak 30 bajnokit játszottak a mostani 33-mal szemben. Tavaly az aranyérmes Ferencváros volt a leggólerősebb csapat (69).

♦ Az idegenbeli tabellán az első öt helyet a Videotonon kívül csak fővárosi csapat foglalja el, ugyanez a helyzet a szerzett gólok alapján összeállított táblázaton is: a fehérváriakat a Honvéd, az FTC, a Vasas és az Újpest követi. A budapesti együttesek közül nagyon kilóg az MTK, amely csupán 26 találatig jutott, csak a Gyirmót szerzett nála kevesebbet (21). Leszögezhetjük, hogy a legkevesebb gólt elérő két csapat esett ki. Két évvel ezelőtt 26 találattal bent lehetett maradni (Bp. Honvéd, Haladás), de ki is lehetett esni (Dunaújváros) – ám akkor csak 30 meccset játszottak a csapatok. Tavaly a 12 csapatos, 33 fordulós bajnokságban a Vasas 32 szerzett góllal maradt bent, míg a PAFC 35-tel esett ki…

♦ A fehérváriak és a kispestiek ugyanannyi pontot szereztek pályaválasztóként, ám amíg a Videoton otthon 45 gólt termelt, addig a Honvéd csak 26-ot (ezzel nincs a dobogón). A Vidi Felcsúton ötöt vágott a Debrecennek, a Paksnak és az Újpestnek, valamint néggyel küldte haza a Gyirmótot és a Ferencvárost. A pályaválasztóként és vendégként szerzett gólokról összeállított tabellát ITT nézheti meg.

A Ferencváros a legjobb helyezését a pályaválasztóként szerzett gólok tabelláján érte el, a Fradi a Groupama Arénában 35 gólt szerzett, a második legtöbbet a mezőnyben. Az utolsó két helyet itt is a két kieső, az MTK és a Gyirmót foglalja el. A Paks sem ontotta otthon a gólokat, mégis csak egyszer kapott ki – egy másik tabellán jobban látszik, hogy miért…

A vendégként szerzett gólok tabelláján a Honvéd kiemelkedik a mezőnyből, és erre a táblázatra talán az Újpest-szurkolók is szívesen ránéznek, hiszen idegenben kedvenceik szerezték a második legtöbb gólt. A legkevesebbet meg a két kieső…

 AZ NB I TABELLÁJA A KAPOTT GÓLOK ALAPJÁN
  1. Videoton FC 33 18   8   7 65–28 +37  62
  2. Budapest Honvéd 33 20   5   8 55–30 +25  65
  3. MTK Budapest 33 8 13 12 26–36 –10  37
  4. Paksi FC 33 11 12 10 41–37 +4  45
  5. Vasas FC 33 15   7 11 50–40 +10  52
  6. Ferencvárosi TC 33 14 10   9 54–44 +10  52
  7. Szombathelyi Haladás 33 12   7 14 42–46 –4  43
      Debreceni VSC 33 11   8 14 42–46 –4  41
  9. Újpest FC 33 10 12 11 47–51 –4  42
      Gyirmót FC Győr 33   5   9 19 21–51 –30  24
11. Mezőkövesd Zsóry FC 33 10 10 13 39–54 –15  40
12. Diósgyőri VTK 33 10   7 16 39–58 –19  37


Ebben az idényben a Videoton kapta a legkevesebb gólt, 28-at. Tavaly a bajnok Ferencváros kapuját csak 23-szor vették be az ellenfelek. Az ősszel még a Honvéd állt az élen 17 kapott góllal.

 
További tabellák – otthon és idegenben szerzett/kapott gólok alapján

♦ A két borsodi csapat, a Mezőkövesd és a Diósgyőr hátsó alakzata volt a legsebezhetőbb, a kövesdiek 54, a diósgyőriek 58 gólt kaptak. Az Újpest sem lehet büszke az 51 beszedett gólra – pontosan ugyanannyiszor kapitulált a védelme, mint a sereghajtóként kieső Gyirmótnak…

Ebben a tekintetben a Mezőkövesd a tavaszi nagy visszaeső. A kövesdiek az ősszel, Pintér Attila irányításával csupán 22 gólt kaptak (az volt az ötödik legkevesebb), a téli edzőváltás után viszont 32-t, ami a 2017-es fordulókat nézve a legtöbb a mezőnyben.

♦ Ha nem a szerzett pontok, hanem a kapott gólok döntenének a bajnokságban, akkor az MTK bronzérmes lenne… A kék-fehérek csupán 36 gólt kaptak, ami 33 meccsen nem is rossz, ám mégis búcsúztak, hiszen kevés gólt és pontot szereztek.

Hazai pályán a Honvéd és a Paks kapta a legkevesebb gólt (mindössze kilencet), nem csoda, hogy ez a két együttes szenvedte el a legkevesebb vereséget is. Ez az a tabella, amelyet legfeljebb elrettentő példaként – soha többé ilyet… – ragaszthatnak ki az Újpest öltözőjébe, a lila-fehérek kapták ugyanis a legtöbb gólt pályaválasztóként! Az ősszel még az utolsó előtti helyen álltak ezen a tabellán (15 kapott gól), akkor az FTC (16) volt a sereghajtó, de a zöld-fehérek tavasszal csak öt gólt kaptak otthon.

A Videoton kapta látogatóként a legkevesebb gólt (14). Ebben az összevetésben az ősszel még a Honvéd volt az élen.

♦ A DVTK gyenge idegenbeli teljesítményére egy újabb magyarázat, a diósgyőriek védelme kapitulált a legtöbbször vendégként (35-ször). Ugyanez volt a helyzet egyébként az őszi fordulók után is. 

A pályaválasztóként és vendégként kapott gólokról összeállított tabellát ITT nézheti meg.

 

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.17 23:56:49

Labdarúgó NB I VINCZE ANDRÁS

NS-VÉLEMÉNY. Az edzéseken, illetve a különböző felmérések alkalmával kapott adatok elemzése, az arra épülő tervezés, teljesítményfejlesztés ma már talán fontosabb, mint hogy 4–4–2 vagy 4–3–3 az alkalmazott hadrend.

2017.11.16 09:05:11

Labdarúgó NB I SINKOVICS GÁBOR

Az edzői pályája elején járó korábbi középpályás Angliában tanulta a szakma alapjait.

2017.11.14 07:24:18

Labdarúgó NB I BODNÁR ZALÁN

„Az Eb után azt hittem, a magyar futball felfelé indul. A mostani helyzetből nem lesz könnyű talpra állni.”

2017.11.11 23:54:30

Labdarúgó NB I MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Kétségtelen, a világ is más, mint a sport hőskorában. Az erőszakról, a durvaságról szóló hírek uralják a mindennapokat, néha visszasírom azt az időt, amikor az »Újra virágzik az ibolya a Mecsekben« típusú információk uralták a médiát. Ez persze túlzás (nem is enyhe), de nem fogadom el a sport felmentését…

2017.11.10 23:19:38

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. Felértékelődik az írott sajtó szerepe.