NB I: nem Stieber, nem Németh, megvan az MTK új kapitánya

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.06.29. 09:38
null
Kata Mihály lett az MTK csapatkapitánya (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I-be visszajutó MTK Budapest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a 21 éves középpályás, Kata Mihály lett a csapat kapitánya. Helyettesei: Stieber Zoltán és Németh Krisztián.

 

A mögöttünk hagyott idényben a házi gólkirály Németh Krisztián viselte a csapatkapitányi karszalagot, de az új kiírás előtt változás történt, s a jövőben Kata Mihály vezeti ki a fővárosi kék-fehéreket. Az U21-es válogatott középpályás két helyettese Stieber Zoltán és Németh Krisztián lesz.

„Az előző idény végén Németh Krisztián keresett meg azzal az ötlettel, hogy Futács Márkóval és Stieber Zoltánnal együtt arra gondoltak, hogy a 2023–2024-es idénytől kezdve ne ők, hanem én legyek a csapatkapitány. Természetesen ezt követően a vezetőedzővel és a csapattársakkal is megbeszéltük, mindenkinek tetszett a dolog, én pedig szívesen fogadtam és óriási megtiszteltetésnek veszem. Meccs közben volt már, hogy rám került a szalag, de így, hogy én vagyok a kijelölt kapitány, még nagyobb felelősséggel jár és persze sok önbizalmat ad. Igyekszem felnőni a feladathoz!” – fogalmazott Kata Mihály.

Legfrissebb hírek

NB I: a horvát élvonalból szerződtetett labdarúgót a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
18 órája

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Gruber gólja döntött, az FTC nyerte meg a Paks elleni rangadót

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 17:14

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Turkuban megműtötték a DVTK válogatott védőjét

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 11:07

Windecker József: Csak védekezve nem érhetünk el jó eredményt

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 10:01

Vladimir Radenkovics: Mentálisan erős csapatot fogadunk

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 09:56

Sergio Navarro: Amikor öt percet kell várni egy tizenegyes lecsekkolására, annak már semmi köze a futballhoz

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 08:43
Ezek is érdekelhetik