NB I: megtörte a csendet a Fehérvár, ezen a néven kezdi az új idényt

2023.06.03. 10:01
null
Június 30-ig hívják Mol Fehérvárnak a piros-kék csapatot (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint ismert, nem hosszabbítja meg a labdarúgó NB I-ben szereplő székesfehérvári csapattal főszponzori szerződését a Mol. A klub egy nappal később reagált az olaj- és gázipari vállalat bejelentésére: közleményükben azt is jelezték, milyen néven indulnak a következő idényben.

 

Szűkszavú közleményben reagált a Vidi a Mol döntésére, miután tegnap még nem kommunikált a témával kapcsolatban.

„Nem hosszabbítja meg csapatszponzorációs szerződését klubunkkal a Mol, a következő szezonban Fehérvár FC néven indulunk.

A Mol Nyrt. nem kívánta meghosszabbítani csapatszponzorációs együttműködését klubunkkal, így klubunk tulajdonosa és vezetősége ezt is figyelembe véve dolgozza ki a jövőre vonatkozó pénzügyi és szakmai terveket.

Köszönjük a Molnak az elmúlt 13 évben nyújtott támogatást.”

A székesfehérvári szurkolók körében évek óta téma, hogy a csapat visszakaphassa a történelme során leghosszabb ideig (1968–1993, 1996–2004, 2009–2018) viselt Videoton nevet – ez úgy tűnik, nem következik be.

A csapat 2019 nyara óta a nemzetközi mezőnyben a Fehérvár FC nevet viselte. 2004 szeptembere és 2009 júliusa között a belföldi sorozatokban is hasonló, FC Fehérvár néven szerepelt a klub.

NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYÍTÁSHOZ KATTINTSON A KÉPRE!
Legfrissebb hírek

Fehérvári győzelmével feljutott a Vasas az élvonalba, fontos pontokat szerzett a Budafok és a Szentlőrinc – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 21:10

Két gólt lőtt a Vasas a hajrában Fehérváron, és feljutott az NB I-be

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 18:55

A Videoton a visszavágásért, a Vasas az élvonalért játszik az NB II vasárnapi rangadóján

Labdarúgó NB II
2026.04.26. 11:02

Simán győzött a Vidi Szegeden; súlyos sérülés két pályán is; menekül a Soroksár – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 21:00

Öt perc alatt két gólt lőtt, majd simán nyert a Videoton Szegeden

Labdarúgó NB II
2026.04.19. 16:44

Pontot rabolt a Soroksár Fehérvárról

Labdarúgó NB II
2026.04.11. 18:52

A Videoton a szünet után néhány percen belül lerendezte a meccset a Kövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.04.05. 17:54

Meghosszabbította Pető Tamás szerződését a Videoton – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.03.31. 12:33
Ezek is érdekelhetik