NB I: Kondás a gólnál bamba játékosokat látott; Hornyák küzdést akar látni

Vágólapra másolva!
2023.02.03. 22:56
null
Kondás Elemér szerint nyerhetett is volna a Vasas (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I 18. fordulójának nyitó mérkőzésén a Puskás Akadémia 1–1-et játszott a vendég Vasassal. A találkozó után így értékeltek a vezetőedzők.

A Vasas trénere, Kondás Elemér szerint rosszul kezdték a találkozót.

„Nem voltunk megfelelően élesek és bátrak, sok volt az oldalpassz, sokat hibáztunk. A gólnál kicsit bambák voltunk a tizenhatoson belül. Aztán az első félidő második felében már jobban néztünk ki, jöttek a szögletek. A szünet után a cserék abszolút jól szálltak be, nyomást helyeztünk az ellenfélre, gólt is szereztünk, aztán meg is nyerhettük volna a meccset. Nem sikerült megrúgni rá a másodikat, a végére pedig ki-ki mérkőzés alakult ki, mindkét csapat a győzelemért hajtott. Ha az egész találkozót nézem, valahol reális az eredmény, de a második félidő alapján úgy érzem, megnyerhettük volna a meccset.”

KONDÁS ELEMÉR SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

HEGEDŰS 692 NAP UTÁN TÉRT VISSZA AZ NB I-BE

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt nem volt boldog a döntetlen miatt.

„Óriási a csalódás az öltözőben is, nálam is. Úgy éreztem, ezt a meccset meg kellett volna nyerni. Nagy nehezen gólt rúgunk, aztán rosszul védekezünk egy ellentámadásnál, nem értünk vissza. Pedig nagyon jó volt, hogy gólt szereztünk, a Vasasnak nyitnia kellett. A támadósorba küldtem be a friss embereket, bíztam abban, hogy meg tudjuk nyerni a mérkőzést. Jobban kell küzdenünk a győzelemért, ez a valóság. Szenvedünk, görcsölünk, nagyon várjuk a gólokat, de nem tudjuk kihasználni a helyzeteket. Érezzük, hogy szenvedünk, hiányzik belőlünk a könnyedség. Azonban ha a végén Favorov kapufája nem kipattan, hanem be, akkor boldogabb tudok lenni.”

HORNYÁK ZSOLT SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJA

KOMÁROMI: GÖDÖRBEN VAN A PUSKÁS AKADÉMIA? NEM MONDANÁM

A mérkőzésről bővebben itt olvashat.

LABDARÚGÓ NB I
18. FORDULÓ

Puskás Akadémia–Vasas 1–1 (1–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 968 néző. Vezette: Vad II
Gólszerző:
Slagveer (13.), ill. Berecz (56.)

NB I, 2022–2023, 18. FORDULÓ
HELYSZÍN JÁTÉKVEZETŐ NÉZŐSZÁM
2023. február 3., péntek
Puskás Akadémia–Vasas 1–1

Felcsút, Pancho Aréna

Vad II István 968
2023. február 4., szombat
14.30: Paks–Kecskemét Paks, Fehérvári úti Stadion,
(Tv: M4 Sport)
Farkas Ádám
17.00: Budapest Honvéd–Kisvárda Budapest, Bozsik Aréna,
(Tv: M4 Sport)
Antal Péter
19.30: Mol Fehérvár–DVSC Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, (Tv: M4 Sport)
Erdős József
2023. február 5., vasárnap
15.00: ZTE–Mezőkövesd Zalaegerszeg, ZTE Aréna,
(Tv: M4 Sport)
17.30: Ferencváros–Újpest Budapest, Groupama Aréna,
(Tv: M4 Sport)
A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 17 13 2 2 39–14 +25 41
2. Kecskeméti TE 17 7 8 2 25–17 +8 29
3. Kisvárda 17 7 5 5 29–31 –2 26
4. Puskás Akadémia 18 6 8 4 23–20 +3 26
5. Debreceni VSC 17 6 5 6 30–27 +3 23
6. Zalaegerszegi TE 17 6 4 7 25–22 +3 22
7. Paksi FC 17 6 4 7 30–31 –1 22
8. Mol Fehérvár 17 5 4 8 21–25 –4 19
9. Mezőkövesd 17 5 4 8 19–26 –7 19
10. Újpest FC 17 5 4 8 21–30 –9 19
11. Vasas FC 18 3 8 7 14–21 –7 17
12. Budapest Honvéd 17 4 4 9 17–29 –12 16
Legfrissebb hírek

Törökországban edzőtáborozik januárban a Paks – íme, az ellenfelek!

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 15:31

Vitális Milán: A lehető legjobb helyen vagyok az ETO-nál

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 11:27

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
2025.12.23. 07:56

Sergio Navarro: A Kisvárda szerzett egy extra gólt a félpályáról, ezzel nyert....

Labdarúgó NB I
2025.12.22. 06:33

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
2025.12.21. 23:22

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 23:21

Videón Toniszlav Jordanov saját térfeléről szerzett, DVSC elleni győztes gólja

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 20:43

Bodor Boldizsár az Újpest győzelme után: Bárki is jön, én szívesen segítem a munkáját

Labdarúgó NB I
2025.12.21. 18:45
Ezek is érdekelhetik