Hiába duplázott Mesanovic, a Honvéd elvitt egy pontot Kisvárdáról

Vágólapra másolva!
2023.04.29. 16:47
A labdarúgó NB I 29. fordulójában a Kisvárda a Budapest Honvédot fogadta. A vendégek kétszer is egyenlítettek a meccs folyamán, így 2–2 lett az eredmény.
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)
A KÉPRE KATTINTVA GALÉRIA NYÍLIK (Fotó: Kovács Péter)


LABDARÚGÓ NB I
29. FORDULÓ

Kisvárda–Budapest Honvéd 2–2 (1–1)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2420 néző. Vezette: Csonka Bence
Gólszerző: Mesanovic (28., 65.), ill. Lukics (32.), Kerezsi (80.)

A TALÁLKOZÓ ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA LEHET ELOLVASNI.

ÖSSZEFOGLALÓ

 

Érthető módon egyik csapatnál sem boldogok a szurkolók attól, amit a kedvencektől az utóbbi hetekben láttak: a Kisvárda nyolc forduló óta nyeretlen, a Honvéd mindössze egyszer győzött a legutóbbi öt mérkőzéséből és tartósan kieső helyen áll. Erre a két tábor közül a hazaiak, vagyis a Várkerti Vitézek úgy reagáltak, hogy megszokott helyüktől egy szektorral odébb foglaltak helyet és némasági fogadalmat tettek. Kispestről viszont kétszázötven szurkoló érkezett, csaknem megöltve a vendégszektort, és harsányan buzdították a csapatukat, ők szolgáltatták a talpalávalót a jó iramban indult mérkőzéshez.

Öt perc játék után Milos Szpaszics tehetett volna arról, hogy megszakadjon a Kisvárda több mint három meccs óta tartó góltalansági sorozata, de fejese után a reaktivált Szappanos Péter nagyot védett, a kipattanóból pedig Driton Camaj nem tudta lezárni saját maga október 14. óta meglévő gólképtelenségét. Fél óra sem telt el, és Jasmin Mesanovic feledtetni tudta, hogy két héttel ezelőtt a Fehérvár ellen kihagyta a büntetőt: remekül érkezett Enes Alic szabadrúgására és a kapuba pofozta a labdát.

Ha már a gólpasszt jegyző játékos neve szóba került, a múlt heti paksi meccsen a tizenegyest összehozó Matheus Leoni helyén került a kezdőcsapatba, míg Ötvös Bence a héten az egyik edzésen szenvedett vállsérülést, őt a bolgár válogatott Janisz Karabelov helyettesítette. Kispesti oldalon az utóbbi hetekben foglalkoztatott titánt, Eördögh Andrást az elnyűhetetlen Ivan Lovric váltotta a védelem jobb oldalán, Nenad Lukics helye viszont megkérdőjelezhetetlen a támadó alakzatban, amit most is igazolt: ő is rögzített helyzet, egész pontosan szöglet után talált be, és a csatár a Honvéd Kisvárda elleni egymást követő negyedik mérkőzésén szerzett gólt. A szünetig a hazaiaknak nyílott arra lehetőségük, hogy vezetéshez jussanak, de egy-egy nagy védés meghiúsította ezt, míg a szögleteket rendre megúszták a fővárosiak.

(Fotó: Kovács Péter)
(Fotó: Kovács Péter)

A Honvéd kettőt, a Kisvárda egyet cserélt a szünetben, és a hazaiak „beugrója” azonnal nyerőember lehetett volna, de a második játékrész első szöglete után közelről melléfejelt. A másik oldalon Kerezsi Zalán veszélyeztetett, de hiába cselezett jobbról látványosan befelé, tekerése elvétette a célt. Óvatoskodtak a csapatok, pedig Driton Camaj megmutatta, miként lehet megbontani a védelmet, de a lendületes elfutása utáni középre adásból Bohdan Melnik lőtt mellé. A következő támadás befejezése után már nem bosszankodtak, hanem örültek hazai oldalon, hiszen Rafal Makowski átadása után Jasmin Mesanovic a higgadt és pontos befejezést választotta: a bosnyák válogatott csatár előbb kibillentette egyensúlyából Lukas Klemenzet, majd úgy lőtte ki a kapu jobb oldalát, hogy a labdát az amúgy jól védő Szappanos sem háríthatta.

Az előnyt azonban másodszor sem tudta megtartani a Kisvárda, az újabb egyenlítést követően a kispesti tábor a gólszerző Kerezsi Zalánt kezdte el éltetni, holott előtte Dean Klafuric és a tulajdonosok távozását követelte. A végén Bocskay Bertalan veszélyeztethetett volna 17 méteres szabadrúgásból, de a sorfalat találta el a labdával.

Maradt a döntetlen és a két csapat közötti nyolcpontos távolság a tabellán – hogy a Honvéd számára mit ér ez a döntetlen, arra a vasárnapi Debreceni VSC–Fehérvár mérkőzés eredménye adhatja meg a választ.

(Fotó: Kovács Péter)
(Fotó: Kovács Péter)

NB I, 2022–2023, 29. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Április 28., péntek
Kecskeméti TE–Paks 2–3Kecskemét,Széktói Stadion
Andó-Szabó Sándor4950
Április 29., szombat
Mezőkövesd–ZTE FC1–2Mezőkövesd,Városi StadionPintér Csaba1640
Kisvárda–Bp. Honvéd 2–2
Kisvárda,Várkerti Stadion
Csonka Bence2420
Vasas FC–Puskás Akadémia FC 2–2Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Antal Péter
1458
Április 30., vasárnap
15.30:Debreceni VSC–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)Debrecen, Nagyerdei Stadion
Karakó Ferenc
Május 1., hétfő
18.00:Újpest FC–Ferencváros (Tv:M4 Sport)Budapest,Szusza Ferenc Stadion
A LABDARÚGÓ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 28 17 6 5 55–25 +30 57
2. Kecskeméti TE 29 13 12 4 45–28 +17 51
3. Paksi FC 29 14 5 10 55–48 +7 47
4. Puskás Akadémia 29 11 11 7 41–38 +3 44
5. Debreceni VSC 28 12 7 9 45–38 +7 43
6. Újpest FC 28 10 7 11 36–47 –11 37
7. Kisvárda 29 8 13 8 39–44 –5 37
8. Zalaegerszegi TE 29 9 7 13 33–37 –4 34
9. Mezőkövesd 29 8 8 13 29–39 –10 32
10. Mol Fehérvár 28 7 9 12 33–38 –5 30
11. Budapest Honvéd 29 7 8 14 30–46 –16 29
12. Vasas FC 29 4 11 14 26–39 –13 23
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik