Egy gól elég volt a Kecskemétnek a sikerhez, egyedüliként pont nélkül a Fehérvár

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2023.08.13. 20:50
null
A győztes gól pillanata (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I 3. fordulójában a Kecskemét 1–0-ra legyőzte odahaza a pocsékul rajtoló Fehérvárt.

 

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ
Kecskeméti TE–Fehérvár FC 1–0
(Szalai G. 34.)
Kecskemét,
Széktói Stadion, 3487 néző. Vezette: Erdős

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Három lényegesnek tűnő kérdés foglalkoztatta vasárnap késő este a Kecskeméti TE–Fehérvár FC bajnokira kilátogató szurkolókat. Elsősorban az, hogy a nemzetközi porondon kudarcot valló hazai együttes megszerzi-e második győzelmét a bajnokságban, továbbá, hogy a vendégek kiheverték-e Fraditól kapott hatalmas pofont, végül pedig, hogy a kilenc év után, a szlovákiai DAC-tól kurtán-furcsán elváló Kalmár Zsolt pályára lép-e a harmadik, forduló záró mérkőzésén.

A felvetésekre sokáig nem érkezett válasz, illetve az elsőre részben igen, mert a kecskemétiek jóval többet birtokolták a labdát ellenfelüknél, sőt, veszélyesebben is futballoztak mint a Fehérvár, de a mezőnyfölény sokáig nem párosult helyzetekkel.

A vendégek láthatóan alaposan felkészültek a KTE stílusából, óvatosan futballoztak, zárt védekezésből főleg Kenan Kodrót megjátszva próbáltak kontra akciókat vezetni, azonban a pontatlan átadások miatt kevés sikerrel. Aztán a 34. percben vezetést szerzett a KTE, igaz, a némi védelmi ügyetlenkedés, és a kapufa segítsége is kellett, de ez a legkevésbé sem érdekelte a lila-fehéreket. A hátrányba kerülő vendégek feladták az óvatoskodást, próbáltak hatékonyabban nekimenni a Kecskemétnek, szinte varázsütésre, gyorsabban, agresszívebben, pörgősebben, veszélyesebben futballoztak, s több esetben is közel álltak az egyenlítéshez.

A kedvenceiket elkísérő maroknyi fehérvári szurkolók egyre többször tekingetett a vendégszektor előtt melegítő Kalmár Zsolt felé – és tény, a csapatba kellett volna olyan játékos, aki magabiztosan értékesít egy vagy akár két helyzetet is...

Alig kezdődött el a második félidő, amikor Bartosz Grzelak hármas cserére szánta el magát, persze, nem hirtelen ötlettől vezérelve, hanem azért, mert látta, a hazaiak hatalmas energiákat mozgósítva érkeztek az öltözőből – és a váltás után már ott volt a pályán Kalmár Zsolt is. A kecskemétieket azonban nem zavarta a rutinos labdarúgó pályára lépése, továbbra is veszélyesebben futballoztak, mint a vendégek, s ezt Szuhodovszki Soma lécről a kapu mögé pattanó lövése is bizonyította. Majd a hazaiak kedvence egy labdaátvétellel úgy becsapta éppen Kalmárt, hogy a középpályás egy pillanatra azt sem tudta, hova is került, ellenben pár perccel később már ollózó mozdulattal meglőtt labdája elakadt a gólvonal előtt helyezkedő hazai védőben.

A meccs előtti kérdésekre tehát a lefújásig megszületett a válasz: a KTE továbbra is jól szerepel a bajnokságban, a Fehérvár képtelen talpra állni, és egyelőre Kalmár Zsolt sem tudott segíteni a tabellán az utolsó helyre szoruló csapaton. 1–0

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

NB I, 2023–2024, 3. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Augusztus 11., péntek
MTK Budapest–Kisvárda 0–0
Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionRúsz Márton
1979
Augusztus 12., szombat
Újpest–Mezőkövesd 1–1Budapest,Szusza Ferenc StadionBerke Balázs5115
DVTK–Paks 1–1Miskolc,DVTK Aréna
Bognár Tamás
6649
Augusztus 13., vasárnap
DVSC–ZTE 1–0Debrecen,Nagyerdei StadionVad II István5011
Ferencváros–Puskás Akadémia 1–2Budapest,Groupama ArénaKarakó Ferenc
10 527
Kecskemét–Fehérvár 1–0Kecskemét,Széktói StadionErdős József3487
AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia 3 2 1 6–4 +2 7
2. Kecskeméti TE 2 2 4–1 +3 6
2. Debreceni VSC 2 2 4–1 +3 6
4. Újpest FC 3 1 2 6–5 +1 5
5. Diósgyőri VTK 3 1 1 1 5–4 +1 4
6. Kisvárda 3 1 1 1 3–3 0 4
7. Ferencvárosi TC 2 1 1 6–5 +1 3
8. Zalaegerszegi TE 3 1 2 2–4 –2 3
9. Paksi FC 2 2 2–2 0 2
10. MTK Budapest 3 2 1 2–3 –1 2
11. Mezőkövesd 3 1 2 4–8 –4 1
12. Fehérvár FC 3 3 4–8 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik