NB I: Jól játszottunk, s ez Huszti Szabolcsnak köszönhető – Kovács Dániel

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2022.11.07. 10:06
Kovács Dániel és Schön Szabolcs szerint is a legjobb teljesítményét nyújtotta a Mol Fehérvár az idényben a Ferencváros elleni, 2–2-re végződött mérkőzésen. Ez már Huszti Szabolcs és a stábja munkáját dicséri. 

„Maximálisan egyetértek azzal, hogy most játszottunk az idényben a legjobban, sőt, azt is meg merem kockáztatni, hogy az előzőben sem volt ilyen jó meccsünk. Nem is emlékszem, mikor volt legutóbb ennyire jó első félidőnk. Nagyon nagy százalékban ez Huszti Szabolcsnak és a stábjának köszönhető. Nagyon tiszta és egyszerű futball az, amit ő akar játszatni. Egyenes és korrekt ember, mindenről elmondja a véleményét, elvárja, hogy magasabb sebességgel focizzunk, sokkal többet használjuk a hatost. Nyilván, amilyen szinten ő focizott, látott minőségi futballt, ezt próbálja nekünk átadni” – mondta Kovács Dániel a Mol Fehérvár Ferencváros elleni teljesítményéről.

Videónkban a kapussal végigvesszük a mérkőzés legfontosabb pillanatait, és összességében is értékeli a pályán történeteket. Schön Szabolccsal ugyancsak beszélgetünk a meccs eseményeiről, illetve a saját teljesítményéről, egyre javuló formájáról. A szélső támadó szintén kitér Huszti Szabolcs munkájára, továbbá szóba kerül az is, hogy az őszi forduló utolsó két mérkőzésén milyen eredményekkel lennének elégedettek a fehérváriak.

LABDARÚGÓ NB I
14. FORDULÓ
Mol Fehérvár–Ferencvárosi TC 2–2
(0–1)
Székesfehérvár,Mol Aréna Sóstó,6121néző.Vezette:Bognár T.
Gólszerző:
Lirim M. Kastrati (52.), Dárdai P. (89.), ill. R. Mmaee (14., 58. – az elsőt 11-esből)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!


NB I, 2022–2023, 14. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
2022. november 5.,szombat
Mezőkövesd–Kecskemét 2–1Mezőkövesd,Városi Stadion
Karakó Ferenc
1000
Puskás Akadémia–Kisvárda 0–1Felcsút,Pancho ArénaAntal Péter
1120
ZTE–Újpest 1–0Zalaegerszeg,ZTE Aréna
Erdős József
2412
2022. november 6., vasárnap
Vasas–Debrecen 0–3Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
Vad II István
2654
Paks–Budapest Honvéd 5–0
Paks,Fehérvári úti StadionBerke Balázs
1711
Mol Fehérvár–Ferencváros 2–2
Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBognár Tamás
6121
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC1291229–10+1928
2. Kisvárda1474326–22 +425
3. Kecskeméti TE1466222–15 +724
4. Puskás Akadémia1456319–16 +321
5. Zalaegerszegi TE1353521–17 +418
6. Paksi FC1353522–22 018
7. Debreceni VSC1445525–25 017
8. Mol Fehérvár1444615–20 –516
9. Mezőkövesd1444618–24 –616
10. Újpest FC1434716–25 –913
11. Budapest Honvéd1434714–25–1113
12. Vasas FC1426612–18 –612


A 2. fordulóból elhalasztott ZTE–FTC mérkőzést 2023. január 24-én, a 4. fordulóból elhalasztott Paks–FTC találkozót 2023. február 1-jén játsszák le.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik