NB I: Jarni pótolhatja Benczést, más magyar klub is képben

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2015.05.31. 23:49
A Nemzeti Sport információi szerint a Pécsi MFC-t irányító Robert Jarni követheti a Puskás Akadémia vezetőedzői posztján a távozó Benczés Miklóst.

A felcsútiaknál három évet eltöltő Benczés vasárnap egyeztetett a tulajdonossal, ennek eredményeképpen született meg a döntés, hogy feláll a kispadról. (Ugyanakkor ez a döntés már várható volt, mint azt május 10-én előre is jeleztük). A tabella 10. helyén végző Puskás Akadémia FC hivatalosan még nem erősítette meg a hírt.Benczés vasárnap egyeztetett a tulajdonossal, ennek eredményeképpen született meg a döntés, hogy feláll a kispadról. (Ugyanakkor ez a döntés már várható volt, mint azt május 10-én előre is jeleztük). A tabella 10. helyén végző Puskás Akadémia FC hivatalosan még nem erősítette meg a hírt.

A szakember még nem tudja, hol folytatja – mint korábban beszámoltunk róla, az NB II-es Mezőkövesd állítólag szívesen látná a kispadján.

A Nemzeti Sport úgy tudja, a PMFC-t irányító Robert Jarni követheti Benczést a Puskás Akadémia vezetőedzői posztján. Mint ismert, a pécsi együttes nem kapott licencet, így a következő szezonban nem indulhat az NB I-ben.

A horvát tréner érdeklődésünkre elmondta, Magyarországról két klub keresi, az egyik a Puskás Akadémia, de még nem döntötte el, hogy az NB I-ben vagy külföldön vállal-e munkát. Hozzátette, négy-öt napon belül meghozza a döntését.

Legfrissebb hírek

Vereséggel mutatkozott be Dragan Vukmir új csapata kispadján

Labdarúgó NB II
16 órája

A második ötös már sok volt – menesztették az Osasuna vezetőedzőjét

Spanyol labdarúgás
20 órája

Képeken a címvédő ETO veresége az éllovas Puskás Akadémia ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:48

Babó Levente: A Puskás Akadémia szereplésében van némi szerencse, de szakmai minőség is

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 22:45

Lukács góljával rangadót nyert Győrben a Puskás Akadémia, és három pont előnnyel áll az élen

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 20:58

NB III: ikszelt a Haladás a Mosonmagyaróvárral, Siófokon nyert a Pécs

Labdarúgó NB II
2026.10.11. 20:45

A címvédő ETO FC óvatosan használhatja fegyverét

Labdarúgó NB I
2026.10.11. 10:59

Borbély Balázzsal első hazai bajnoki győzelmére készül a Ferencváros – a Lokit fogadja

Labdarúgó NB I
2026.10.10. 10:48