NB I: Hajós Alfréd-díjas lett Dzsudzsák Balázs

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.23. 15:37
null
Hajós Alfréd-díjas lett Dzsudzsák Balázs (Fotó: Czinege Melinda/Hajdú-Bihari Napló)
Ünnepélyes keretek között kapta meg szombaton Debrecen város Hajós Alfréd-díját Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros válogatott labdarúgója – írja az MTI.

A klub honlapjának beszámolója emlékeztet rá: az elismerés azoknak adományozható, akik a versenysportban, a szabadidősportban, az utánpótlás-nevelésben, a sportvezetői, edzői szakterületeken magas színvonalú munkát végeznek, valamint azon sportolóknak, akik kimagasló eredményeket értek el, illetve azoknak, akik a testnevelés és a diáksport terén éveken keresztül kiemelkedő sportszakmai, oktatói munkájukkal maradandó értékeket nyújtó tevékenységet folytattak.

A Nyírlugoson nevelkedett, 34 éves Dzsudzsák Balázs tehetségének köszönhetően hamar Debrecenbe került. Végigjárta az utánpótlás-korosztályokat, és ezzel egy időben korosztályos válogatott is lett. 2005-ben mutatkozott be a DVSC felnőttcsapatában, ahol hamar meghatározó játékossá vált. Részese volt a klub első bajnoki címe megszerzésének. 2007-ben behívták a felnőtt nemzeti együttesbe is, 108-szoros válogatottként Király Gáborral együtt csúcstartó a szereplések számát tekintve. Válogatottbeli legnagyobb sikereként részt vett a 2016-os Európa-bajnokságon, ahol ő volt a csoportgyőztesként nyolcaddöntőig jutó magyar együttes csapatkapitánya. A portugálok elleni összecsapáson két gólt is szerzett.

Hamar felfigyeltek rá a külföldi klubok is, így 2008-ban a holland PSV játékosa lett, amellyel többek között Európa-liga-negyeddöntős volt. Ezt követően orosz és török gárdákban is játszott, majd az Egyesült Arab Emírségekben folytatta. 2020-ban tért vissza Debrecenbe, ahol vezetésével a DVSC-nek sikerült visszajutnia az NB I-be.

Dzsudzsák Balázs háromszoros magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa-győztes, háromszoros szuperkupagyőztes, egyúttal holland bajnok és szuperkupagyőztes is.

Legfrissebb hírek

Több szektort is be kell zárnia a DVSC-nek

Labdarúgó NB I
17 órája

Reménykedők – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
2026.01.12. 23:58

Felkészülés: a Paks és a DVSC is három gólt kapva szenvedett vereséget

Labdarúgó NB I
2026.01.11. 18:34

A második félidőben remekelt és hazai pályán is legyőzte a Storhamart a DVSC a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.01.10. 21:33

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

DVSC: a klub hivatalosan is bejelentette a tulajdonosváltást

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 11:58

A futballpályán és a klubházban is mozgalmas volt a Loki ősze

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 10:46

DVSC: ajánlat érkezett a magyar támadóra; két csatár is távozik

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 11:46
Ezek is érdekelhetik