NB I: élmény nézni a Puskás Akadémia csatárát, Sahab Zahedit

Vágólapra másolva!
2022.05.03. 11:43
null
A Puskás Akadémiát erősítő Sahab Zahedi egyre jobb formában futballozik, már négy gólnál jár, vélhetően a Puskás Akadémiánál azt szeretnék, ha tovább maradna (Fotó: Török Attila)
Íme, a labdarúgó NB I 30. fordulójának legemlékezetesebb pillanatai!

A FORDULÓ PONTSZERZÉSE: „HA KIESÜNK, FELEMELT FEJJEL VISELJÜK MAJD EL A KUDARCOT”

Nagy Patrik (Fotó: Árvai Károly)
Nagy Patrik (Fotó: Árvai Károly)

Nagy Patrik, a Gyirmót játékosa idénybeli első bajnoki gólját lőtte az Újpest ellen; a középpályás elmondta, bravúrpontot szereztek, ám nem mennek sokra vele.

JOBB KÉSŐN, MINT SOHA. Nagy Patrik, a Gyirmót középpályása a 30. fordulóban az Újpest elleni mérkőzésen (2–2) szerezte meg idénybeli első bajnoki gólját, miután a 14. percben ballal, tizenöt méterről lőtt Banai Dávid kapujának bal alsó sarkába.

„Sajnos sokat kellett várni az első bajnoki gólomra – mondta a 31 éves futballista. – Úgy érzem, korábban a mezőnyben jó teljesítményt nyújtottam, jó néhány gólpasszt kiosztottam, ám a gólszerzésre nem volt sok lehetőségem. Hála istennek, most sikerült, ráadásul fontos gól volt, hiszen hozzájárultam a pontszerzéshez. Rusák Edvárd remek teljesítménye nélkül nem jutottunk volna ponthoz Újpesten, gratuláltunk neki a meccs után, és megköszöntük a sok-sok védését. Nagy nyomás volt rajtunk, ezt a szurkolók is láthatták kívülről, remek csapat az Újpest, örülünk az egy pontnak. Hiába szerzett vezetést a hazai csapat a hajrában, bíztam az egyenlítésben, ami sikerült is.”

A meccs képe alapján a Gyirmótnak óriási bravúr a döntetlen, ám a tabellát elnézve nem sokra megy vele. Ráadásul tíz bajnoki óta nyeretlen az együttes, ezalatt öt döntetlent és öt vereséget számlál. Ha az újonccsapat a továbbiakban is élvonalbeli szeretne lenni, akkor nem botolhat többet.

„Az a baj, hogy bármennyire is bravúr az Újpesten elért döntetlen, egy ponttal nem jutunk előrébb. A bennmaradásért folytatott harcban nem segít sokat a vasárnapi iksz, ám mi minden apró sikernek örülünk. Tíz bajnoki óta nem nyertünk, egyértelmű, hogy hullámvölgyben vagyunk. Nincs sok hátra a bajnokságból, remélem, kimásztunk a gödörből.”

A Gyirmót a már nem kieső helyen lévő, tizedik Honvédot figyeli; jelenleg hat pont a különbség közöttük, a kispestiek a hátralévő fordulókban játszanak még a Fehérvárral, a Mezőkövesddel és a Puskás Akadémiával, míg a Gyirmót a Paks, a ZTE és az FTC ellen lép pályára.

„Természetesen mi is számolgatunk, tudjuk, hogy az összes hátralévő meccsünket meg kellene nyernünk, hogy maradjon esélyünk. Persze ezzel egyidejűleg a Honvédnak meg pontokat kell vesztenie… Nem adjuk fel a harcot, az biztos, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk. A bajnokságban voltak jobb és rosszabb periódusaink, büszkék vagyunk, hogy egyik csapat sem futballozott le minket. Ha nem sikerül a bennmaradás, az biztos, hogy nem lehajtott fejjel megyünk vissza a másodosztályba, felemelt fejjel viseljük el a kudarcot. Ám erről ne is beszéljünk…”

J. Á.

Sahab Zahedi nemcsak az ellenfél szurkolótáborát vizsgálta meg, hanem a mezőkövesdi kapuba is „beköszönt”… (Fotó: Török Attila)
Sahab Zahedi nemcsak az ellenfél szurkolótáborát vizsgálta meg, hanem a mezőkövesdi kapuba is „beköszönt”… (Fotó: Török Attila)

A FORDULÓ EMBERE: ÉLMÉNY NÉZNI A PUSKÁS AKADÉMIA CSATÁRÁT, SAHAB ZAHEDIT

Elképesztő hatékonysággal, kettesével szerzi a szebbnél szebb gólokat az iráni Sahab Zahedi, aki elsősorban az ellentámadásra építő támadójátékban lehet a Puskás Akadémia nagy erőssége.

„NAGYON KÖNNYEN VESZI A FUTBALLT, ezért két választásom van: vagy agyoncsapom, vagy élvezem a játékát, és szenvedek vele” – mondta Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője a két gólt szerző Sahab Zahediről a Mezőkövesd elleni győztes bajnokit követően. Azt már mi tesszük hozzá, szerintünk érdemes vesződni a 26 éves csatárral, ugyanis élmény nézni a játékát, lerí róla, hogy kiváló labdarúgó. Noha csak március 10-én csatlakozott az együtteshez, néhány hét és bajnoki elegendő volt, hogy szebbnél szebb gólokkal hívja fel magára a figyelmet. Előbb a Mol Fehérvár elleni idegenbeli mérkőzésen duplázott, a rangadón nagyszerű fejes, illetve tizenöt méterről megeresztett jobblábas kapáslövés után volt eredményes, egy héttel később pedig a Mezőkövesd ellen szerzett két gólt, ezúttal ballábas kapásgóllal és higgadtan értékesített ziccerrel vette ki a részét csapata győzelméből – mindkét találkozó után 8-as értékeléssel választották lapunk helyszíni tudósítói a mérkőzés játékosának.

Bár a mondás úgy tartja, egy támadót elsősorban a góljai minősítenek, értékelendő, hogy kapu előtti találékonysága mellett sokoldalú is. Nem csak középcsatárként, szélsőként is alkalmazható (igaz, Magyarországon a szélen szerepeltetve eddig nem nyújtott maradandót), ismérve, hogy szeret kezdeményezni és kitartóan keresi a párharcok lehetőségét. Remekül használható az ellentámadásra építő támadójátékban (ezt a Fehérvár elleni két is találata bizonyítja), amiből a bajnoki góljai csaknem ötödét kontratámadásból elérő felcsútiak sokat profitálhatnak. Elképesztő hatékonysággal váltja gólra a lehetőségeit: az Instat adatelemző rendszer szerint helyzetei minősége alapján 1.29 gól volt várható tőle az eddigi hat mérkőzésén, mégis négynél jár – ez is jelzi, hogy életveszélyes a kapu előterében. Keresi az üres területeket, jól mozog be a védők mögé, leköti a védője figyelmét, de passzjátéka legfeljebb átlagosnak mondható és támadásépítésben sem érdemes tőle várni a megváltást.

„Nem könnyű természetű, de remek játékos. Egyre jobban elfogadja az öltöző, mert a társai is érzik az erejét” – árulta el lapunk kérdésére Hornyák Zsolt a Mezőkövesd-meccs sajtótájékoztatóján, hogyan viszonyulnak a PAFC játékosai az iráni támadóhoz. Megnyugtató, a személyiségével, emberi oldalával semmi probléma sincs, barátságos, nyitott, jó kedélyű fiatalember, akinek nem voltak beilleszkedési problémái. Ugyanakkor nem ő lesz az úgynevezett edzéskirály, aki megszakad a tréningeken. Bár minden gyakorlatba beleáll és szívesen végez pluszmunkát, az egymás elleni játékban nyaggatni kell, hogy védekezzen, olykor meg túlzottan egyénieskedik. Ez a hozzáállás a pályán is tetten érhető (emlékezzünk csak a szombati mezőkövesdi gólra, amely az ő felelőtlen, tizenhatos előterében történt labdavesztése után született), ám amíg kettesével szállítja a gólokat, aligha kifogásolja bárki is a lazaságát.


A felcsútiakat dicséret illeti, amiért sikerült a téli átigazolási időszak lejárta után, a FIFA szabályait kihasználva olyan labdarúgót kölcsönben megszerezniük, aki szemmel láthatóan erőssége a keretnek. A klub jó példával szolgál, érdemes nyitott szemmel járni az átigazolási piacon – ki tudja, mikor hozza úgy a világpolitikai, illetve a háborús helyzet, hogy minőségi labdarúgónak úgy tud segíteni egy magyar egyesület, hogy a játékosnak is hasznára válik. Megjegyzendő ugyanakkor, hogy az ezüstéremre hajtó gárda már a téli átigazolási idényben érdeklődött a játékos iránt, ám akkor a csatár a korábbi téli klubváltása rossz tapasztalata miatt úgy döntött, marad az ukrán Zorjánál, ha nem robban ki a háború, aligha szerződött volna az NB I-be.

Hornyák Zsolt vezetőedző sokáig küzdött azzal a problémával, hogy nincs igazán gólerős középcsatára. A nyáron érkezett Libor Kozák és Jakov Puljic pedigréje alapján azt vártuk, hogy húzóembere legyen a dobogós csapatnak, ám egyikük sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Beszédes, hogy a PAFC legeredményesebb játékosa Alexandru Baluta hét góllal, a román támadó középpályást pedig Artem Favorov, Corbu Marius, Jakub Plsek, Libor Kozák és Sahab Zahedi követi négy találattal. Úgy tűnik, az iráni támadó megoldást jelent az égető csatárkérdésre, csakhogy a kölcsönszerződése június 30-ig él. Nem lepődnénk meg, ha a klub elöljárói minden követ megmozgatnának megtartásáért, ugyanis rég volt olyan támadója a csapatnak, akivel szemben reális elvárás lehet, hogy egy bajnoki idényt tíz-tizenöt góllal zárjon.

BORSOS LÁSZLÓ

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
Futács Márkó (Fotó: Szabó Miklós)
Futács Márkó (Fotó: Szabó Miklós)

A FORDULÓ LEHETŐSÉGE: MARADT MÉG ESÉLYE AZ MTK-NAK A BENTMARADÁSRA

Futács Márkó duplázott, de az MTK győzelméhez Gheorghe Grozav gólja is kellett a mérkőzés végén.

ÖT NYERETLEN BAJNOKI UTÁN GYŐZÖTT az MTK Budapest a bajnokságban, s így maradt még matematikai esélye a kiesés elkerülésére. Igaz, az utolsó három fordulóban a Puskás Akadémia, a Ferencváros és a Debreceni VSC ellen kellene legalább hat, de inkább hét pontot szereznie, miközben közvetlen riválisai közül a Debrecen és a Bp. Honvéd sorra elveszíti hátralévő mérkőzéseit. Mindenesetre az esélyt megragadták a kék-fehérek, mert vasárnap délután idegenben győztek (3–2) a ZTE FC ellen.

„Nagyon kellett ez a győzelem, de egyébként is felszabadultabban futballoztunk Zalaegerszegen– kezdte Futács Márkó, az MTK Budapest 32 esztendős centere, aki két gólt szerzett a ZTE Arénában. – Az első gólom előtt összenéztünk Stieber Zoltánnal, és szabadrúgásból már ívelte is felém a labdát – jó csapatmunka volt. A második gólom előtt már nagyobb volt az önbizalmam, és remélhetőleg a hátralévő három mérkőzésen hasonló hozzáállással futballozunk majd. Az új edző pozitív energiát hozott magával az öltözőbe, de valójában ezzel eddig sem volt nagy gond. Vezettünk két góllal, és bár az ellenfél egyenlített, közvetlenül a vége előtt megint gólt szereztünk, ez mindent elárul a csapat mentalitásáról.”

Gheorghe Grozav fejes gólja közvetlenül a rendes játékidő letelte előtt esett, amely után a VAR-szobában percekig vizsgálták, hogy a román csatár érvényes gólt szerzett-e. Döntetlennel a bennmaradás esélye is szinte elszállt volna, így aztán érthető, mekkora energiák szabadultak fel, amikor Karakó Ferenc játékvezető a kezdőkör felé mutatott.

„Hinni kell a bennmaradásban, másképpen nem lehet. Remélem, hasonló lesz a bajnokság vége is, mint a vasárnapi mérkőzés volt. Úgy utaztunk Egerszegre is, hogy a saját játékunkra koncentrálunk, aztán lesz, ami lesz. Többször elmondtam már, ez a csapat többre hivatott, az élvonalban a helye.”

A kék-fehérek gólkülönbsége a legrosszabb a mezőnyben, márpedig meglehet, hogy a győzelmek számában utolérik ugyan valamelyik riválisukat, de éppen a rengeteg kapott gól miatt lesznek kénytelenek búcsúzni.

T. N.


A paksi Lenzsér Bence reméli, a kupadöntőben visszavágnak a Ferencvárosnak a pénteki vereségért (Fotó: Tumbász Hédi)

A FORDULÓ FŐPRÓBÁJA: A PAKSI LENZSÉR BENCE TUDJA, EGY GÓL KEVÉS A FRADI ELLEN

A jövő szerdai Magyar Kupa-döntő előtt már összecsapott a Paks és az FTC – a „felvezető” mérkőzés a bajnok sikerét hozta, de a Tolna megyeiek bízhatnak abban, hogy a (kupa)történelem ismétli önmagát.

A FŐPRÓBA NEM SIKERÜLT – legalábbis a paksi zöld-fehéreknek nem. A Magyar Kupa május 11-i fináléja előtt a tolnaiak bajnoki mérkőzésen fogadták döntőbeli ellenfelüket, a Ferencvárost, és bár 1–0-ra vezettek, a 92. percben kapott góllal 2–1-es vereséget szenvedtek.

„Jól kezdtük a meccset, mindjárt az elején betaláltunk, de a folytatásban nem úgy futballoztunk, ahogy elterveztük – tekintett vissza a telt ház, 4200 néző előtt rendezett találkozóra a hazai­ak gólszerzője, Lenzsér Bence.A Fradi sokat birtokolta a labdát, mi pedig mélyebben védekeztünk, mint szerettünk volna. Még így is jól tartottuk magunkat, ezért is okozott nagy csalódást, hogy a hosszabbításban a döntetlen is elúszott – azt gondolom, egy pontra rászolgáltunk volna. Jó érzés, hogy eredményes voltam, ráadásul a Ferencváros ellen ez volt az első gólom, de sokkal jobban örültem volna, ha nyerünk. A gólom után nem vittem túlzásba az ünneplést, már csak azért sem, mert ha egy csapat egy nullára vezet a bajnok ellen, az még nem jelent semmit. Kár, hogy ez újfent bebizonyosodott.”

Mindamellett a vereségbe is kapaszkodhatnak a paksiak: az MK-elődöntő előtt másfél héttel az Újpesttől kikaptak 3–1-re, hogy aztán a kupameccsen 3–0-ra legyőzzék a lila-fehéreket. Vajon a történelem ismétli önmagát, az FTC-től elszenvedett bajnoki vereséget a kupában elért győzelem követi?

„Mi lennénk a legboldogabbak a világon, ha így történne, de amíg az Újpestből alaposan fel tudtunk készülni az elődöntőre, mert sejthető volt, hogy nagyjából ugyanazzal a tizeneggyel játszik majd, a bő kerettel készülő Fradi alighanem más összeállításban lép pályára ellenünk – felelte a paksiak 26 éves védője. – Ennyire persze még ne szaladjunk előre, a döntőig még két fontos mérkőzés vár ránk az NB I-ben, és mivel az a célunk, hogy odaérjünk a nemzetközi kupaindulást garantáló negyedik helyre, nem engedhetjük meg magunknak, hogy a Gyirmót, majd a Kisvárda ellen lazítsunk. A szerdai meccsre extra motivációt ad nekünk, hogy a bajnokságban eddig mindkétszer legyőzött minket a Gyirmót, presztízskérdést csinálunk abból, hogy legalább egyszer megverjük!”

P. T.

NAGYOBB MÉRETÉRT KATTINTSON A KÉPRE!
NB I, 2021–2022, 30. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
Április 29., péntek
Paks–Ferencváros 1–2
Paks, Paksi FC StadionBerke Balázs
4201
Április 30., szombat
Puskás Akadémia–Mezőkövesd3–1Felcsút, Pancho ArénaErdős József1328
Budapest Honvéd–Kisvárda 1–1
Budapest, Bozsik ArénaPintér Csaba
3360
Debrecen–Mol Fehérvár 0–3
Debrecen, Nagyerdei StadionVad II István
3604
Május 1., vasárnap
ZTE–MTK 2–3Zalaegerszeg, ZTE ArénaKarakó Ferenc1992
Újpest–Gyirmót 2–2
Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő3441
NB I, 2021–2022, 31. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
Május 3., kedd
16.30: Mezőkövesd–Debrecen (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd,Városi StadionBognár Tamás
18.30: Mol Fehérvár–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóBerke Balázs
Május 4., szerda
16.30: Gyirmót–Paks (Tv: M4 Sport)Győr, Gyirmót, Alcufer Stadion
17.00: MTK–Puskás AkadémiaBudapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
18.30: Ferencváros–ZTE (Tv: M4 Sport)Budapest, Groupama Aréna
Május 5., csütörtök
18.00: Kisvárda–Újpest (Tv: M4 Sport)Kisvárda,Várkerti Stadion
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC30205553–24+2965
2. Puskás Akadémia301410641–31+1052
3. Kisvárda301311645–32+1350
4. Mol Fehérvár301271143–40+343
5. Paksi FC301251370–57+1341
6. Újpest FC301171245–43+240
7. Zalaegerszegi TE301091140–50–1039
8. Mezőkövesd301071335–45–1037
9. Debreceni VSC30981343–48–535
10. Budapest Honvéd30971446–48–234
11. MTK Budapest30781522–50–2829
12. Gyirmót FC Győr306101429–44–1528

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik