NB I: Dzsudzsák mindenképpen ünnepelhet a Ferencváros ellen

P. Gy.P. Gy.
Vágólapra másolva!
2023.02.24. 16:30
null
Dzsudzsák Balázs az FTC ellen játszhatja a századik NB I-es meccsét (Fotó: Kovács Péter, archív)
A labdarúgó NB I két legmagasabb pontátlaggal rendelkező edzője, Szrdjan Blagojevics és Sztanyiszlav Csercseszov kerül szembe egymással a 21. forduló  vasárnapi DVSC–Ferencváros rangadóján, amelyen a hazaiak csapatkapitánya, Dzsudzsák Balázs az eredménytől függetlenül ünnepelhet, hiszen pályafutása újabb mérföldkőhöz ér. Mivel megnyitják a kecskeméti stadion eddig lezárt, felújított lelátóját, telt ház esetén közel ötezren nézhetik a helyszínen a másik lila-fehér együttes, az Újpest vendégjátékát. Lássuk a hétvégi háromnapos forduló statisztikai érdekességeit! 

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ

PÉNTEK

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–BP. HONVÉD FC


♦ Eddig 21-szer találkoztak az NB I-ben, az örökmérleg minimális különbséggel billen a borsodiak felé: 8 mezőkövesdi győzelem, 6 iksz, 7 kispesti siker. Az előző három összecsapásuk döntetlen lett, két 0–0 után a legutóbbi a Bozsik Arénában fordulatos meccsen 2–2.

♦ A párosítás első mérkőzését 2013. szeptember 14-én rendezték a Bozsik Stadionban. Az akkor pályára lépő Honvéd-játékosok közül Nagy Gergő és Bobál Gergely ma már az ellenfelet erősíti. A kispestiek jelenlegi keretéből Szappanos Péter és Tomás Tujvel is védte korábban a Mezőkövesd kapuját.

♦ A Honvéd 2020 júniusában tíz napon belül kétszer is 2–1-re nyert a matyóföldiek ellen: előbb a Magyar Kupa döntőjében, majd vendégként a bajnokságban. Azóta viszont egyszerűen képtelen győzni a borsodiak ellen: ötször ikszelt, kétszer kikapott.

♦ A Mezőkövesd pályaválasztása mellett viszont a kispestiek az eredményesebbek: 6-szor tértek haza győztesen, 4-szer kikaptak. A matyóföldi városban az egyetlen döntetlent épp legutóbb, tavaly februárban játszották (0–0).

♦ A legnagyobb különbségű eredmény 2017. május 6-án született, ekkor a Honvéd idegenben 5–1-re lépte le a Kövesdet.

♦ A matyóföldi együttes tavasszal eddig remekelt és még veretlen (3 győzelem, 1 iksz), az ötfordulós formatabellán 10 ponttal úgy második, hogy a Loki csak jobb gólkülönbségével előzi meg.

♦ A Honvéd ezzel szemben egyike annak a három csapatnak, amelyik nem nyert a legutóbbi öt bajnokiján, viszont a teljes mezőnyből a legtöbb gólt kapta ezalatt, 10-et, vagyis meccsenként átlagban éppen kettőt.

♦ A Kövesd az előző három hazai mérkőzését megnyerte, és vendéglátóként már a harmadik legjobban szereplő együttes a magyar élvonalban (6 diadal, 2 iksz, 2 vereség).

♦ A kispestiek idegenbeli teljesítményükkel a hatodikok most az NB I-ben (3 siker, 1 iksz, 6 fiaskó), az előző három vendégfellépésükön csak egy pontot gyűjtöttek be, Kecskeméten (2–2).

♦ Az előny megtartásában a Honvéd a második legrosszabb a mezőnyben, 10-szer vezetett, de csak 4-szer tudott nyerni. Az ellenfelei 4 alkalommal döntetlenre mentették a meccset, kétszer pedig – mint az előző fordulóban a Debrecen – meg is fordították az állást. A kispesti csapat pontátlaga vezetésről 1.60, ebben a tekintetben csak a Vasas van mögötte (1.56).

SZOMBAT

ZALAEGERSZEGI TE FC–MOL FEHÉRVÁR FC

♦ Nyolcvannyolcszor csaptak össze az élvonalban, az örökmérleg 23 ZTE-győzelem, 25 iksz, 40 fehérvári siker. A gólkülönbség 146–99 a vendégeknek, így a zalaiak első gólja a jubileumi 100. találatuk lehet ebben a párharcban.

♦ Az őszi fehérvári meccsük arról maradt emlékezetes, hogy a 95. percben Gergényi Bence szabadrúgását az előrehúzódó zalai kapus, Demjén Patrik fejelte kapura, majd a kipattanóból Eduvie Ikoba egyenlített (1–1).




♦ A Zalaegerszeg tavaly márciusban – még Waltner Róberttel a kispadon – 2–0-ra legyőzte otthon a Fehérvárt, ezzel szakította meg ez ellene 12 és fél éven át tartó bajnoki nyeretlenségi sorozatát (5 döntetlen, 8 vereség).

♦ Azért közben a Magyar Kupában volt némi sikerélményük a zalaiaknak, hiszen 2020 márciusában a negyeddöntő első felvonásán 2–0-ra megverték a Vidit, a visszavágón azonban 5–0-ra alulmaradtak és kiestek.

♦ A ZTE pályaválasztása mellett összesen 18 hazai diadal 14 remi és 13 Vidi-siker született. A legutóbbi hat találkozóból négy végződött döntetlenre, az egyetlen fehérvári győzelem pedig ezalatt szinte napra pontosan két éve jött össze, amikor Nikolics Nemanja tizenegyesével, majd Nego Loic góljával úgy nyertek 2–0-ra az akkor éppen Szalai Tamás által irányított piros-kékek, hogy a zalaiak közel fél órát emberhátrányban játszottak.

♦ A legutóbbi fordulóban a sereghajtó Vasas elleni hazai találkozón (0–0) tizenegyest hibázó ZTE-nek van jelenleg a leghosszabb – hatmeccses – nyeretlenségi sorozata az NB I-ben (3 iksz, 3 vereség). Ráadásul Ricardo Moniz csapata a legutóbbi négy élvonalbeli találkozóján egyszer sem tudott betalálni az ellenfelek hálójába. Huszti András még január 24-én az FTC elleni találkozó 21. percében egyenlített, így a zalaiak góltalansági időszaka már 429 játékperce tart.

♦ A Fehérvár is négy forduló óta képtelen nyerni, ezalatt felváltva veszített és ikszelt (2 döntetlen, 2 fiaskó). Ha ebben a ritmusban folytatja, most egy vereségnek kellene jönnie.

♦ Ha valaki mostanában gólgazdag mérkőzésre kíváncsi, akkor ne Egerszegre menjen, a ZTE Arénában rendezett legutóbbi négy bajnokiból ugyanis három 0–0-ra végződött, így az egész idényben a meccsenkénti kapott és szerzett gólok átlaga is mindössze alig több egynél (1.1). A zalaiak otthoni mérlege 3–3–4, ezzel csak a 10. helyen állnak a hazai tabellán.

♦ A Vidi idegenbeli teljesítményével továbbra is az utolsó, ráadásul a legrosszabb a gólkülönbsége (mínusz 13). Felcsúton ért el döntetlent, a Bozsik Arénában tudott nyerni, különben mindenhol kikapott. Az egyetlen csapat az NB I-ben, amely vendégként a legutóbbi három bajnokiját elbukta: Újpesten, Kecskeméten és Mezőkövesden is 2–1-re maradt alul.

♦ Közös a két együttesben, hogy hátrányból még egyik sem tudott fordítani a mostani pontvadászatban. A fehérváriak 12 ilyen szituációból mindössze 3, a zalaegerszegiek 10-ből 2 pontot kapartak össze.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–PAKSI FC

♦ 2022-ben mindkét találkozójukat a felcsútiak nyerték – otthon 2–0-ra, Pakson 3–1-re –, így most teljesen kiegyenlített a párharc: mindkét csapat 10-szer győzött, 3 mérkőzésük pedig döntetlennel zárult. A gólkülönbség 47–38 a tolnaiak javára, az átlag elég magas, 3.7 találat meccsenként.

♦ 2019 áprilisa, vagyis lassan négy éve nem remiztek: a legutóbbi tíz mérkőzésükön négyszer diadalmaskodott a Paks, hatszor a Puskás Akadémia. A tolnaiak mind a négyszer legkevesebb négy gólt értek el.

♦ Amióta Hornyák Zsolt a vezetőedző, kétszer is volt már rá példa, hogy a felcsútiak fél tucat gólt kaptak Bognár György Paksától: először 2020 novemberében az atomvárosban (2–6), majd 2021 augusztusában a Pancho Arénában (1–6). Ez utóbbi máig a Puskás Akadémia legsúlyosabb veresége az élvonalban.

♦ Amikor a Puskás Akadémia házigazdaként lépett pályára (először még Székesfehérvár volt a helyszín), 8-szor született hazai siker – 2 döntetlen és 2 vendéggyőzelem mellett. A paksiak vendégként még egyszer sem tudták megúszni kapott gól nélkül.

♦ A felcsútiak három forduló óta veretlenek (1 diadal, 2 döntetlen), de a legutóbbi hat NB I-es találkozójukból csak egy olyan volt, amikor kettőnél több gól született (2–1 odahaza a Loki ellen).

♦ A Paksnál egyelőre az edzőváltás sem hozott változást: a tolnaiak legutóbb már Bognár György irányításával maradtak alul otthon a Mezőkövesddel szemben (0–2), és az öt tavaszi bajnokijukon még egyszer sem tudtak győzni (2 iksz, 3 vereség).

♦ Az NB I 12 helyszíne közül a Pancho Arénában volt eddig a legkevesebb találat, 10 meccsen mindössze 21, ami 2.1-es meccsenkénti átlag, a felcsútiak szempontjából 12–9-es eloszlásban.

♦ Vendégként a Paks kapta eddig a legtöbb gólt, – a Honvéddal egálban 22-t –, viszont a második legtöbbet is szerezte, 17-et. A tolnai együttes csak Újpestről és Mezőkövesdről vitte haza mind a három pontot.

VASAS FC–KISVÁRDA MASTER GOOD

♦ A Vasas épp akkor esett ki az élvonalból, amikor a Kisvárda felkerült, így ebben az idényben találkoztak először az NB I-ben. Ősszel a Várkerti Stadionban Baráth Botond öngóljával, majd Rafal Makowski találatával 2–0-ra nyertek a szabolcsiak, akik Szivacski Donát kiállítása miatt több mint 60 percet létszámfölényben játszottak.

♦ A másodosztályban kétszer mérkőztek meg, a 2013–2014-es idényben otthon 4–1-re, idegenben 3–2-re diadalmaskodott a Vasas. A Ligakupában 2013 őszén a Fáy utcában 1–0-ra a fővárosiak, Kisvárdán 2–1-re a piros-fehérek győztek. Tavaly júniusban egy fővárosi felkészülési meccsen 2–2-t játszottak.

♦ A négy tavaszi bajnokijából egyet sem bírt megnyerni a Vasas (3 iksz, 1 vereség), amely már csak kevesebb (3) győzelmével szorul az ugyancsak 18 pontos Honvéd mögé az utolsó helyre.

♦ Az angyalföldi együttes a legutóbbi hét bajnokijából ötön gólképtelen volt és mindössze 14 találatot ért el eddig, ami annyira kevés, hogy még a közvetlenül előtt álló Honvédnak is 22 gólja van.

♦ November 5. után győzött újra a múlt héten a Kisvárda, amely ötfordulós nyeretlenségi sorozatát zárta le az Újpest ellen (2–1), és 2023-ban még nem vesztett bajnokit (1 diadal, 3 döntetlen).

♦ A piros-kékek előző öt hazai NB I-es meccséből egy sem végződött döntetlenre (2 siker, 3 kudarc). Tavasszal még csak egyszer játszottak otthon, de a hatpontos találkozót elvesztették a kiesés ellen harcoló riválisukkal, az Újpesttel szemben.

♦ Húsz forduló után vendégként a Kisvárda – az FTC mögött – a második legeredményesebb együttes a mezőnyben (4–3–3 a mérlege), ennek ellenére továbbra is negatív az idegenbeli gólkülönbsége (16–20).
♦ Kondás Elemér, a Vasas és Török László, a vendégek mestere eddig kétszer meccselt egymással, és döntetlenre állnak. 2012 augusztusában Kondás a Lokival 2–1-re verte meg Török Kecskemétjét, aki most, az őszi odavágón egalizált.

♦ A piros-kékek középső védője, Otigba Kenneth legutóbb begyűjtötte az ötödik sárgáját, ezért nem játszhat.

VASÁRNAP

KECSKEMÉTI TE–ÚJPESTI TE

♦ Elkészült a Széktói Stadion városi oldali lelátójának felújítása, így azt a tervezettnél korábban, már erre a mérkőzésre megnyitják. A vendégszektor is nagyobb lett, ezért telt ház esetén az eddigi 2527 helyett 4937 néző fér be a létesítménybe.

♦ 2008 óta 15 meccset játszottak az élvonalban, az örökmérleg a fővárosiak felé billen: 5 kecskeméti siker, 3 döntetlen, 7 Újpest-diadal. Csak két olyan összecsapásuk volt eddig, amelyen kettőnél kevesebb találat volt, így nem meglepetés, hogy a gólátlag elég magas, 3.53.

♦ Tavaly októberben a KTE a Szusza Ferenc Stadionban győzött 2–1-re, ez volt az első alkalom ebben a párosításban, amikor az éppen aktuális vendégegyüttes diadalmaskodni tudott. 2013 novemberében végeztek mostanáig utoljára döntetlenre, azóta négy bajnokin felváltva nyert a két csapat.

♦ A Széktói Stadionban négyszer győztek a kecskemétiek, három ízben pedig ikszeltek. Az újpestiek csupán egyszer nem kaptak gólt, amikor 2012 májusában 0–0 lett az eredmény.

♦ Az újonc KTE büszkélkedhet jelenleg a második leghosszabb veretlenségi sorozattal, amely már hat forduló óta tart (1 diadal, 5 iksz). Ezzel együtt Szabó István együttese az egyetlen a mezőnyben, amely a meccseinek több mint a felét – 20-ból 11-et – döntetlenre hozta.

♦ Az Újpest éppen az ellenpólusa a Kecskemétnek: a legkevesebbszer – mindössze négyszer – remizett, legutóbb október végén a Megyeri úton a Puskás Akadémia ellen (3–3). Azóta hét bajnokin váltakozva veszített, illetve nyert, a sorminta szerint most egy újabb győzelem következne...

♦ Az újonc Bács-Kiskun vármegyeiek házigazdaként még egyszer sem kaptak ki ebben a bajnokságban, 5 győzelem mellett 5-ször ikszeltek. Hazai pályán a harmadik legjobb a gólkülönbségük (plusz 8) és a harmadik legtöbb gólt szerezték, 19-et.

♦ Zsinórban a negyedik mérkőzését játssza idegenben az Újpest, amely házon kívül 2–1–7-es mérleggel rendelkezik. Vendégként a legutóbbi hét bajnokijából hatot elbukott, viszont két fordulóval ezelőtt éppen az egyik legnagyobb riválisa, a Vasas otthonában tudott 1–0-ra nyerni.

♦ Döntő lehet, hogy melyik csapat szerzi a mérkőzés első gólját, mert eddig előnyről még egyik sem vesztett. A KTE 10-ből 7-szer, az Újpest 8-ból 6-szor tudta a vezetését megőrizni egészen a lefújáság.

DEBRECENI VSC–FERENCVÁROSI TC

♦ A párharc 1943 szeptemberében egy Üllői úti 4:0-s Fradi-győzelemmel vette kezdetét. Ha az 1944 őszén félbeszakadt bajnokságban lejátszott debreceni találkozójukat nem számítjuk bele (2:1-re a Loki nyert), akkor ez lesz a 100. mérkőzésük az élvonalban. Az örökmérleg jelentős zöld-fehér fölényt mutat: 27 Loki-győzelem, 25 döntetlen, 47 Fradi-siker.

♦ Az előző 25 találkozójukból a DVSC mindössze négyet tudott megnyerni, a legutóbbi nyolcból pedig csak egyet: 2021 decemberében a zöld-fehérek ötmeccses győzelmi sorozatának vetett véget a Debrecen. A 2–0-s diadal edzőbuktató siker volt, hiszen az FTC-től ezután menesztették Peter Stögert.



♦ Az eggyel korábbi, 2019. február 16-i, 2–1-es DVSC-diadal pedig arról marad emlékezetes, hogy Zsóri Dániel a 93. percben lőtt ollózásos, győztes góljáért kapta meg a Puskás-díjat.

♦ A DVSC otthonában a piros-fehérek állnak jobban: az 1944-es összecsapásuk nélkül 23-szor született hazai diadal, a döntetlenek száma 13, a zöld-fehér győzelmeké 12. A Fradi a legutóbbi hét fellépésén csupán egyszer tudott nyerni a Nagyerdőben, 2019 novemberében, még Szerhij Rebrovval 6–1-re. Ez a párharc legnagyobb vendégsikere.

♦ Az előző öt kör alapján a Debrecen az NB I legjobb formában lévő csapata (3 diadal, 1 iksz, 1 vereség). Dzsudzsák Balázsék legutóbb még a tavaly novemberi záró fordulóban, Felcsúton kaptak ki (2–1-re a Puskás Akadémiától). A Ferencváros egy ponttal lemaradva csak harmadik a formatabellán (2 győzelem, 3 döntetlen).

♦ A legutóbbi két bajnokiján döntetlent ért el a Fradi (0–0 Kisvárdán, majd 1–1 otthon a KTE-vel), így az idényben először nem tudott győzni két egymást követő fordulóban. Ugyanakkor a címvédő már 11 kör óta veretlen a bajnokságban (7 siker, 4 döntetlen), ez csúcs a jelenlegi pontvadászatban. Hosszabb sorozatuk legutóbb tavaly február és május között volt a zöld-fehéreknek, amikor szintén Sztanyiszlav Csercseszovval 12 bajnokin át nem találtak legyőzőre (9 diadal, 3 döntetlen), majd az MTK megszakította a szériát.

♦ A Loki pontjainak a 70 százalékát a Nagyerdei Stadionban gyűjtötte be, 30-ból 21-et, 6–3–1-es mérlegével ott van az élmezőnyben a hazai tabellán.

♦ A Ferencváros 6–2–2-es mutatójával vezeti a vendégtáblázatot, legutóbb október 16-án Mezőkövesden maradt alul (1–2), az azóta lejátszott hat idegenbeli bajnokiján nem kapott ki (4 diadal, 2 iksz).

♦ Századik NB I-es mérkőzést játszhatja a hétvégén Dzsudzsák Balázs, aki hazai pályán eddig kétszer szerepelt a piros-fehérekkel a Ferencváros ellen, és mindig győztes csapat tagja volt. 2006 májusában (3–1) a második hazai gólt jegyezte, míg 2021 decemberében (2–0) nem talált be. A magyar labdarúgó-válogatott rekordere az 50. bajnoki találkozóját 2021 augusztusában ugyancsak hazai pályán, az Újpest ellen játszotta (2–2).

DZSUDZSÁK-GÓL DEBRECENBEN A FRADI ELLEN, 2006-BÓL



♦ Az NB I jelenlegi vezetőedzői közül a két legjobb mérleggel rendelkező szakember kerül szembe egymással ebben a párosításban. Sztanyiszlav Csercseszovnak 37 mérkőzés (25 győzelem, 7 iksz, 5 vereség) után 2.22 a meccsenkénti pontátlaga, míg Szrdjan Blagojevicsnek 12 találkozót (7–2–3) követően 1.92. Az utóbbi ezzel Dimitrije Davidovics és Marko Nikolics után pillanatnyilag a harmadik legeredményesebb szerb tréner, aki valaha a magyar élvonalban dolgozott.

A DVSC a napokban közleményt adott ki, hogy szerdáig már 5000-nél is több jegyet eladtak elővételben a Ferencváros elleni bajnokira, a bérletesekkel együtt ez 8000 embert jelent, így jó eséllyel tízezer fölött lesz a nézőszám a találkozón.

NB I, 2022–2023, 21. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Február 24., péntek
20.00: Mezőkövesd–Budapest Honvéd (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi StadionPintér Csaba
Február 25., szombat
14.30: ZTE–Mol Fehérvár (Tv: M4 Sport)Zalaegerszeg, ZTE Aréna
17.00: Puskás Akadémia–Paks (Tv: M4 Sport)Felcsút, Pancho Aréna
19.30: Vasas–Kisvárda (Tv: M4 Sport)Budapest, Illovszky Rudolf
Február 26., vasárnap
14.00: Kecskemét–Újpest (Tv: M4 Sport)Kecskemét, Széktói Stadion
16.30: DVSC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Debrecen, Nagyerdei Stadion
AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 20 14 4 2 43–16 +27 46
2. Kecskeméti TE 20 7 11 2 28–20 +8 32
3. Kisvárda 20 8 7 5 32–33 –1 31
4. Debreceni VSC 20 8 6 6 36–31 +5 30
5. Puskás Akadémia 20 7 9 4 25–21 +4 30
6. Mezőkövesd 20 7 5 8 23–27 –4 26
7. Zalaegerszegi TE 20 6 6 8 25–23 +2 24
8. Paksi FC 20 6 5 9 31–35 –4 23
9. Újpest FC 20 6 4 10 24–35 –11 22
10. Mol Fehérvár 20 5 6 9 24–29 –5 21
11. Budapest Honvéd 20 4 6 10 22–35 –13 18
12. Vasas FC 20 3 9 8 14–22 –8 18
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik