A cserecsatár döntött, a DVSC ismét legyőzte a Puskás Akadémiát

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2018.10.27. 16:47
null
A DVSC a szezonban másodszor is legyőzte a Puskás Akadémiát (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB I 12. fordulójában a Debreceni VSC hazai pályán 2–1-re legyőzte a Puskás Akadémiát. A felcsútiak sorozatban ötödik idegenbeli bajnokijukon szenvedtek vereséget, míg a debreceniek hazai veretlenségi sorozata immár kilenc mérkőzést számlál.

 

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ
Debreceni VSC–Puskás Akadémia 2–1 (Könyves 32., Avdijaj 71., ill. Kiss T. 51.)
Debrecen, Nagyerdei Stadion, 2814 néző. Vezette: Farkas Á.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

A múlt heti különleges, egyszersmind nagyszerű gólok után a DVSC és a Puskás Akadémia bajnokiján külön figyelmet kaptak a szögletek és a saját térfélről elvégzett szabadrúgások.

A Loki első nagyobb helyzete éppen sarokrúgásból alakult ki, ám ezúttal Takács Tamás feje is kellett ahhoz, hogy a labda a kapu felé tartson – Braniszlav Danilovics biztosan védett. A Ferencváros ellen hatvan méterről betaláló felcsúti védő, Hegedűs János pedig újított, ezúttal akcióból vette célba a saját térfeléről, a kezdőkörön is túlról az ellenfél kapuját (de az is lehet, hogy lecsúszott indításról volt szó…), ám Nagy Sándort nem tudta vele meglepni.

Tőzsér Dániel percei következtek, a debreceni csapatkapitány pompás szabadrúgása után ismét a vendégek kapusa védett nagyot, majd az újabb, immár beívelt szabadrúgása után megszületett a hazai vezetés, Könyves Norbert passzolta közelről a kapuba a labdát. 1–0

A gól kapcsán Benczés Miklós a szünetben aligha dicsérte meg a védelmét azért, ahogy játékosai közelről nézték, amint három debreceni labdázgat a tizenhatoson belül. A debreceni csapatkapitány fejese után megint jött egy nagy védés, és mivel a vendégek részéről Jozef Urblík, Radó András, valamint Benedic Mioc is veszélyeztetett, egészen fogyasztható volt az első félidő.

Ha a vendégek edzője azzal az utasítással küldte pályára a szünetben Kiss Tamást, hogy lőjön gólt, akkor a tizenhét éves támadó hamar eleget tett Benczés Miklós igényének, hiszen öt perc sem kellett ahhoz, hogy gyorsan elvégzett szabadrúgás után a védők mögé indulva a kapuba emelje a labdát. 1–1

Albion Avdijajnak ennyi időre sem volt szüksége, hogy Herczeg András és a hazai szurkolók (akik megelőlegezett bizalomként már a beállása előtt megtapsolták) kedvében járjon, hiszen pályára lépését követően két perccel a kapuba fejelte a labdát (2–1). A két gól között mindkét csapat betalálhatott volna, ám Takács Tamás lövését, Bacsana Arabuli ollózását védeni tudták.

A vezető találat megszerzése után nem sokkal Bódi Ádám lezárhatta volna a mérkőzés érdemi részét, ám hiába indult meg a bal oldalon egyedül a Puskás Akadémia kapuja felé, jobblábas tekerése után után a felcsútiak kapusa „olvasta” a labda útját. Így viszont volt miért izgulniuk a hazaiaknak a meccs végéig, ám a színházakból jól ismert ütemes vastaps arról árulkodott, hogy a közönség elégedett a látottakkal és persze a győzelemmel.

A MÉRKŐZÉS ONLINE KÖZVETÍTÉSÉT IDE KATTINTVA OLVASHATJA EL!

NB I, 2018–2019, 12. FORDULÓ
OKTÓBER 27., SZOMBATHELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐ
NÉZŐSZÁM
MTK–Újpest 1–0Budapest, Új Hidegkuti Nándor StadionIványi Zoltán
3093
DVSC–Puskás Akadémia 2–1
Debrecen, Nagyerdei StadionFarkas Ádám
2814
DVTK–Ferencváros 1–4Miskolc, DVTK StadionBerke Balázs
7768
Haladás–Honvéd 0–1
Szombathely, Haladás StadionKassai Viktor
3176
Paks–Mezőkövesd 2–1
Paks, Városi StadionErdős József
800
OKTÓBER 28., VASÁRNAP
17.00:Kisvárda–Mol Vidi (Tv:M4 Sport)Kisvárda, Várkerti SporttelepVad II István
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 12 8 3 1 25–10 +15 27
2. Budapest Honvéd 12 7 2 3 15–8 +7 23
3. MTK Budapest 12 6 3 3 18–16 +2 21
4. Debreceni VSC 12 5 5 2 18–15 +3 20
5. Paksi FC 12 5 4 3 19–14 +5 19
6. Mol Vidi FC 10 5 3 2 18–10 +8 18
7. Mezőkövesd Zsóry FC 12 5 3 4 19–15 +4 18
8. Újpest FC 11 4 4 3 10–9 +1 16
9. Puskás Akadémia FC 12 3 2 7 12–18 –6 11
10. Kisvárda 11 2 2 7 10–23 –13 8
11. Diósgyőri VTK 12 1 3 8 9–22 –13 6
12. Szombathelyi Haladás 12 1 2 9 11–24 –13 5
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik