NB I: Doll elégedett Lanzafaméval, Botkát és a csapat higgadtságát is dicsérte

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.04. 23:32
A Ferencváros 3–1-re legyőzte a Haladást a labdarúgó NB I 3. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző, Thomas Doll és Michal Hipp értékelt. 


Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője
így értékelt:
Thomas Doll, a Ferencváros vezetőedzője
így értékelt:

„Jól kezdtük a mérkőzést, hiszen birtokoltuk, jól járattuk a labdát, mégis lehet, hogy az első fél órában túl sokat akartunk, ezért becsúszott egy-egy könnyelmű labdavesztés. Az első gólt szépen kidolgozott akció után szereztük, az egész csapat felzárkózott, Lanzafame hosszú labdája után Bőle szépen adta be Varga Rolandnak, aki remekül játszotta meg, gyakorlatilag ezt beszéltük meg. A második félidőben volt egy nagy lehetőségünk, ami után kontrából kaptunk gólt. De mindenki higgadt maradt, tovább játszottak a fiúk, és a megfelelő pillanatban eldöntötték a találkozót, ezért dicséret jár nekik. A meccs vége felé tovább növelhettük volna az előnyt, de lehetett érezni, hogy nehézzé váltak a lábak, a három-egyes győzelem azonban megérdemelt. Bementem az öltözőbe, ott állt az összes játékosom, aki nem tud játszani, gyakorlatilag egy egész csapatot tettek ki. Várunk rá, hogy egymás után visszatérjenek, és nagyobb legyen a merítési lehetőség.”

Ezután a Ferencvárosban első góljait megszerző Lanzafame center mögötti játszatásáról elmondta, már az MTK elleni meccsen is láthattuk, ha a védekező állásból kilép, előkészíti a labdát a játékosoknak, akkor őt már nagyon nehéz levédekezni. Ma tele volt tűzzel, megszerezte az első góljait, elégedettek lehetnek vele, mint ahogy ő is a teljesítményével.

A szünet utáni percekben volt egy rövidzárlat a játékban, ennek okait így látta:

„Nem jól vettük fel a pozíciókat és rossz döntéseket is hoztunk, nem figyeltünk. Rengeteg munka áll még előttünk, fejlődnünk kell, olyan mérkőzések kellenek, amikor nem kapunk gólt. A lényeg, hogy higgyenek magukban a játékosok, és ma hittek is, így továbbléptek ezen a perióduson.”

Úgy tűnt, Varga Roland kisebb sérüléssel küzd, erről elmondta, örül, hogy egyáltalán pályára tudott lépni, és annak is, hogy egészen sokat tudott játszani a meccsen. Az elmúlt hetekben ugyanis gyakran előfordult, hogy csak heti kettőt tudott edzeni, mégis játékra jelentkezett, miután jelenleg rövid a kispadunk. Előkészített egy gólt, lőtt is egyet, jól mozgott a pályán, egészen jó meccse volt.

És ha már szóba kerültek a sérültek, illetve a sérülésből visszatérők, Botka Endrét külön kiemelte.

„Csak a legutóbbi két edzésen tudott részt venni, ennek ellenére belső védőként hihetetlenül sok párharcot megnyert. Lehet érezni, hogy a fiúk akarnak, kisegítik egymást, például Lovrencsics Gergő a második gólunk előtt harcolt meg egy labdáért.”

Michal Hipp, a Haladás vezetőedzője így látta a mérkőzést:

„Megérdemelten nyert a Ferencváros. Az első félidő huszadik percéig kiegyenlített volt a játék, bár helyzeteket nem alakítottunk ki, az ellenfél is csak rögzített helyzetek után veszélyeztetett. A huszonkettedik percben nagy hibát követtünk el, a középpályán két párharcot is elvesztettünk, és ezt a hazaiak ki is használták. A Fradi a vezetés megszerzése után lendületet vett, mi félénken játszottunk, így ők domináltak. A második félidő eleje is kiegyenlített volt, a Fradi ziccert hibázott, illetve Király Gábor bravúrral védett, mi pedig gólt szereztünk az ellenakcióból. Aztán újabb helyzetünk volt, de akkor mi hibáztunk ziccert, aztán sorban követtük el a hibákat, amit az ellenfél megbüntetett és visszavette a vezetést.

A belső védőnk egy naiv fault után ráadásul tizenegyeshez segítette a Fradit, és ezzel el is dőlt a találkozó, annak ellenére, hogy próbáltunk visszajönni a meccsbe. Ezt azonban a hazaiak – jó cseréinek is köszönhetően – nem engedték, nem jutottunk a kapu közelébe. A kiállítást szigorú ítéletnek tartom, tíz emberrel már nem tudtunk változtatni az eredményen. Sajnos az egyéni hibák sorozatával megkönnyítettük a Fradi győzelmét.”

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

Ferencváros–Haladás 3–1(Varga R. 22., Lanzafame 53., 63. – a másodikat 11-esből, ill. Gaál 50.)
Budapest, Groupama Aréna,7504 néző.Vezette:Szőts
Kiállítva:Jagodics M. (86., Haladás)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

NB I, 2018–2019, 3. FORDULÓ
AUGUSZTUS 4., SZOMBAT
HELYSZÍN
JÁTÉKVEZETŐNÉZŐSZÁM
Puskás Akadémia–MTK Budapest 1–2 Felcsút, Pancho Aréna
Farkas Ádám
837
Debreceni VSC–Diósgyőri VTK 2–0
Debrecen, Nagyerdei Stadion
Erdős József
4028
Ferencváros–Haladás 3–1
Budapest, Groupama Aréna
Szőts Gergely
7504
AUGUSZTUS 5., VASÁRNAP
18.00:Újpest FC–Kisvárda
Budapest,Szusza Ferenc StadionAndó-Szabó Sándor
18.00:Bp. Honvéd–Paksi FC
Budapest, Bozsik József Stadion
Kassai Viktor
TABELLA •GÓLLÖVŐLISTA

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 3 3 11–3 +8 9
2. Debreceni VSC 3 2 1 4–1 +3 7
3. Budapest Honvéd 2 2 7–2 +5 6
4. MTK Budapest 3 2 1 5–5 0 6
5. Mol Vidi FC 2 1 1 5–1 +4 4
6. Mezőkövesd Zsóry FC 2 1 1 4–2 +2 4
7. Puskás Akadémia FC 3 1 2 3–5 –2 1
8. Paksi FC 2 1 1 2–4 –2 1
9. Újpest FC 2 1 1 2–4 –2 1
10. Szombathelyi Haladás 3 1 2 5–8 –3 1
11. Diósgyőri VTK 3 1 2 3–8 –5 1
12. Kisvárda 2 2 0–8 –8 0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik