NB I: agyrázkódást szenvedett a Diósgyőr játékosa

H. K.H. K.
2020.11.30. 13:12
null
Dejan Karan agyrázkódást szenvedett (Fotó: Dömötör Csaba)
Agyrázkódást szenvedett Dejan Karan, a labdarúgó NB I-es Diósgyőr játékosa – olvasható a klub hivatalos honlapján.

 

Mint ismert, a 32 esztendős szerb-magyar védő a DVTK hétvégi,Mezőkövesd elleni bajnokijánsérült meg, miután a 29. percben Nagy Dániel állon rúgta.

Log into Facebook

A miskolci együttes hétfőn már pontos diagnózist közöltDejan Karan állapotáról: a játékost – akit úgy kellett letámogatni a pályáról– kórházba szállították, ahol megállapították, hogy agyrázkódást szenvedett, de szerencsére már éjszaka kiengedték.

„Két-három napot az otthonában kell pihennie, ezt követően lassú visszatérés várható” – árulta el dr. Szabó Zsolt, a DVTK orvosigazgatója, aki egy másik sérülésről is szót ejtett.

„Szerhij Sesztakov a 27. percben összefejelt Pillár Róberttel. Az ütközés után pár centiméteres vérző sebalakult ki, amit a félidőben Forgács Alfréd csapatorvos a helyszínen összevarrt. Szerencsére az agyrázkódás tüneteinem jelentkeztek, a labdarúgó térben és időben tájékozott volt. A seb mérete sem tette szükségessé a cserét, a nyomókötéssel majdnem végig tudta játszani a mérkőzést. Most körülbelül egyhetes-tíznapos sebgyógyulás következik, de ez alatt az idő alatt is folytathatja az edzéseket, és készülhet a következő találkozóra.”

LABDARÚGÓ NB I
12. FORDULÓ

Mezőkövesd–Diósgyőri VTK2–1(Cseri 21. – 11-esből, Szergyerov 84., ill. Drazsics 90.)
Mezőkövesd,Városi Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Iványi

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
1 órája

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
2 órája

A Puskás Akadémia debreceni sikerrel indította az idényt

Labdarúgó NB I
3 órája

Nagyot küzdött a Vasas, és emberhátrányban kétszer is egyenlített a bajnok ETO ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Kristoffer Zachariassen: Vissza akarjuk szerezni a bajnoki címet!

Labdarúgó NB I
10 órája

Böde Dániel hatékonyságában feltétlenül bízhatnak a paksiak

Labdarúgó NB I
11 órája

Debrecenben kezdődik a PAFC új korszaka

Labdarúgó NB I
12 órája

Az angyalföldiek edzője, Erős Gábor Győrhöz is kötődik

Labdarúgó NB I
13 órája