NB I: a vereség ellenére három Fradi-játékos az álomcsapatban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.16. 16:42
Az InStat-indexek alapján összeállítottuk az NB I 5. fordulójának válogatottját, amelyben veresége ellenére három ferencvárosi játékos is helyet kapott. Szintén hárman kerültek be a Haladásból, ketten a Honvédból, míg az Újpest, a Vasas és a Diósgyőr 1-1 labdarúgóval képviselteti magát.

Az InStat-index az Instat statisztikai elemzőrendszer egy játékosra vonatkozó teljes teljesítménymutatója. Ez az összes megmozdulás indexe alapján jön ki, de a posztspecifikus mutatók súlyozottan szerepelnek a rendszerben (így például egy védőnél a párharcok, egy támadónál a kulcspasszok, lövések számítanak jobban). A csapat összteljesítménye viszont kevésbé van hatással az egyéni pontszámításra, így fordulhat elő, hogy a Vasastól vereséget szenvedő Ferencváros játékosai közül hárman is bekerültek az 5. forduló álomcsapatába.

Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
1 órája

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23

Ausztrál válogatott szélsőt szerződtetett a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 16:06

Eldar Civic: Bekereteztetem a Ferencváros-mezemet

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 11:09

Az NB I-ből igazolt a Liverpool, a Fradi folytatta, az Újpest megkezdte az átigazolásokat – körkép

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 09:27

Hét ferencvárosi mérkőzés után visszatér Hollandiába a szélső – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.12. 18:16

Saldanha: Régóta vágyom rá, hogy Spanyolországban futballozzak

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 22:03

Papp Bence: Tóth Alex karrierépítése példaértékű

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 19:52
Ezek is érdekelhetik