NB I: Vagy pár játékosnak vagy Miriuta Lászlónak mennie kell - Miriuta

Vágólapra másolva!
2015.04.11. 21:30
null
Miriuta türelme fogyóban (Fotó: Szabó Miklós)
Indulatosan nyilatkozott Miriuta László, a Győri ETO FC vezetőedzője a Nyíregyháza ellen hazai pályán 3–2-re elveszített NB I-es bajnoki után a Sport Tv-nek.

„Már itt voltak a menedzserek, az öltözőben beszélnek a játékosok. Ehhez nem fogom a nevem adni. Ilyen nincs, hogy rossz helyzetben van a csapat, és mindenkinek más jár a fejében. Ingázom Budapest és Győr között, már nem tudom leadni a szállodát (a számlát a klubnak – a szerk.), saját pénzemen jövök. A játékosok viszont nem adnak bele mindent. Vörösbaranyi (József – a szerk.), ezeknek a menedzsere, ott volt az öltözőben, már beszéltek tegnapelőtt. Ezt nem fogom megengedni. Vagy pár játékosnak vagy Miriuta Lászlónak kell mennie” – mondta Miriuta László, a Győri ETO FC vezetőedzője.

„Fantasztikus mérkőzés volt – értékelt Mátyus János, a Nyíregyháza vezetőedzője. – Három pontot érő gólt szereztünk a végén, ez a legfontosabb. Harcosan, szenvedéllyel játszottunk, mindent megtettünk, az ország egyik legjobb keretű együttesével szemben.”

„A győztes gólt szerző Pekár László a magyar első osztály legtöbb süteményt evő játékosa. Szerintem kibérelünk egy cukrászdát Nyíregyházán.”

A sajtótájékoztatón Miriuta részletesebben kifejetette problémáját a jelenlegi helyzetről.

Miriuta: Ha nem történik semmi, egy hét vagy tíz nap, és elköszönök



„Ilyen gólt nem lehet kapni az NB I-ben!”

LABDARÚGÓ NB I, 23. FORDULÓ
IdőpontMérkőzés (Tv)
Április 10., péntek
19.00Kecskeméti TE–Debreceni VSC 1–2
Erdős József
Április 11., szombat
14.00Dunaújváros PASE–MTK Budapest 0–0
Iványi Zoltán
16.00Bp. Honvéd–Diósgyőri VTK 1–1Andó-Szabó Sándor
18.30Paksi FC–Pécsi MFC 2–0Pintér Csaba
18.30Lombard Pápa–Puskás Akadémia FC 0–1Vad II István
18.30Győri ETO FC–Nyíregyháza Spartacus 2–3Berke Balázs
Április 12., vasárnap
16.30
Ferencváros–Újpest FC (Duna World)
Solymosi Péter
18.30
Videoton FC–Szombathelyi Haladás (Sport2)Farkas Ádám
A bajnokság állását itt tekintheti meg!
Legfrissebb hírek

A Ferencváros bejelentette Nagy Barnabás érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.11. 16:07

Két év után távozik Győrből a középhátvéd – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.02. 20:56

MTK: visszatérhet Győrből a középhátvéd – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.30. 14:48

Nyíregyháza 466 millió forintot fordított sporttámogatásokra az elmúlt öt évben

Egyéb egyéni
2025.05.28. 17:17

Négy NB I-es csapat próbál szerencsét ismét Európában

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 09:01

Paks, Puskás Akadémia, ETO: még hiányos a lista, de lehet jól ismert klub az első európai ellenfél

Európa-liga
2025.05.26. 11:21

Vitális Milán elmondta, mit tett, miután olvasta Priskin Tamás szavait a Nemzeti Sportban

Labdarúgó NB I
2025.05.26. 08:17

Robbie Keane „elázott”, pezsgőfürdőt kapott a Fradi játékosaitól

Labdarúgó NB I
2025.05.25. 07:51
Ezek is érdekelhetik