NB I: lila-fehérek érdeklődnek a Pécs távozó csatára iránt

Vágólapra másolva!
2014.12.18. 09:56
A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a Kecskeméti TE érdeklődik Pölöskey Péter, a PMFC csatára iránt, akinek a szolgálataira nem tart igényt Robert Jarni, a pécsiek vezetőedzője.

Mint arról már beszámoltunk, Lantos Levente és Wittrédi Dávid mellett Mohl Dávidra, valamint Pölöskey Péterre sem számít a PMFC horvát trénere és szakmai stábja, ám a futballisták sorsa még bizonytalan.Mint arról már beszámoltunk, Lantos Levente és Wittrédi Dávid mellett Mohl Dávidra, valamint Pölöskey Péterre sem számít a PMFC horvát trénere és szakmai stábja, ám a futballisták sorsa még bizonytalan.

A Nemzeti Sport Online értesülései szerint a korábban a Ferencvárosban és a DVSC-ben is megforduló csatárt a Kecskemét ismét szívesen látná a soraiban. A lila-fehérek érdeklődése nem új keletű, már korábban is érdeklődtek Pölöskey iránt.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A KECSKEMÉTI TE-NÉL
Érkezők: Kovács Dániel (Fluminense – Brazília, szabadon igazolható)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Pölöskey Péter (Pécsi MFC)
Távozók: Darko Pavicsevics (montenegrói, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:
Botka Endre (Bp. Honvéd)
Távozhatnak:
TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:

Az utánpótlásból felkerültek:
Horvát Gábor
Kiszemeltek: Mario Tadejevic (horvát, szabadon igazolható, legutóbb FK Sarajevo – Bosznia Hercegovina)

Távozók: Wittrédi Dávid (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz:

Távozhatnak: Lantos Levente (kölcsönadhatják), Mohl Dávid (?), Pölöskey Péter (Kecskemét)
Legfrissebb hírek

Dragóner Attila lett a PMFC sportigazgatója

Labdarúgó NB II
2025.12.02. 21:12

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 11:25

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

NB III: otthon ikszelt a Pénzügyőrrel a Fradi; elmaradt az ETO Akadémia és a Budaörs meccse

Labdarúgó NB II
2025.11.23. 17:29

ETO: az NB II-ben bizonyíthat a kanadai csatár

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 14:35

Brazil harmadosztályú klub jelentette be az FTC-től távozott védőt

Labdarúgó NB I
2025.11.22. 13:36

Bundesliga-csapatok, Juventus: nagy az érdeklődés Tóth Alex iránt – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.21. 11:26
Ezek is érdekelhetik