nemzetisport.hu 2019.12.01 11:02 Frissítve: 2019.12.01 11:36

NB I: A futball mindig megbünteti, aki bakizik – Hornyák

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia vezetőedzője úgy véli, Szolnoki Rolandnak fegyelmezettebbnek kellett volna lennie – a szakember ezt azután mondta el, hogy csapata az NB I 14. fordulójában 1–1-es döntetlent játszott a Mezőkövesddel. Íme, a szombati mérkőzések edzői értékelései!

Hornyák Zsolt szerint Szolnoki Rolandnak fegyelmezettebbnek kellett volna lennie (Fotó: Micheller Szilvia)

 

A DVTK–MOL FEHÉRVÁR (1–3) EDZŐI ÉRTÉKELÉSEIT ITT OLVASHATJÁK EL!

ZTE FC–Debreceni VSC 0–2

Dobos Barna, a ZTE vezetőedzője:

– Ha labdabirtoklásra játsszák a mérkőzést, biztos, hogy csapata nyert volna, ugye?
– Lehet, ám a futballt gólra, nem pedig labdabirtoklásra játsszák. E tekintetben pedig kudarcot vallottunk, mert hiába dolgoztuk ki a helyzeteket, hiába futballoztunk fölényben, nem sikerült a kapuba találnunk.

– Talán ha gyorsabban, pontosabban játszottak volna...
– Igen, akkor lett volna keresnivalónk, ám így nem bírtunk a fegyelmezetten védekező, a területet szinte teljesen átadó Debrecennel. Ráadásul hibáztunk is, hiszen az első kapott gól előtt egy eladott labda után kontráztak le bennünket a vendégek.

– De a csapat akaraterejére nem lehet panasz.
– Mentünk előre, de hiába íveltük a kapu elé a labdát, hiába próbáltunk a védelem mögé kerülni, középen nem voltak érkezők. 

Herczeg András, a DVSC vezetőedzője:

– Az első percek után gondolta volna, hogy korán vezetést szereznek?
– Egyáltalán nem, hiszen rosszul kezdtük a találkozót. Az egyik hazai támadásnál Szatmári Csabát meglökte a ZTE centere, ettől a védőnk kissé elbizonytalanodott, aztán szerencsére változott a helyzet, hiszen az egyik legjobb teljesítményt nyújtotta a csapatban.

– A kapusára sem lehet panasz.
– Valóban nem, hiszen amikor az ellenfél játékosai már túljutottak a védőinken, ott volt Tomás Kosicky, aki két esetben is parádésan védett. Tulajdonképpen elégedett lehetek a csapattal, mert fegyelmezetten, taktikusan futballozott.

– Mit jelenthet az idegenbeli győzelem?
– Javíthat az önbizalmunkon, bár hátradőlni nem lehet, hiszen következik a Dorog elleni Magyar Kupa-meccs, aztán fogadjuk a Honvédot. 

Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–1 

Hornyák Zsolt, a Puskás Akadémia edzője:

 
GALÉRIA A 14. FORDULÓ LEGJOBB FOTÓIBÓL.

– Nyilván úgy érzi, hogy veszítettek két pontot.
– Nagyon szépen köszönöm a csapatnak, a játékosoknak a teljesítményt, mert emberhátrányban nagyon jól betartották, amit kértem. Így is nyerhettünk volna több góllal, de a végén elkövettünk egy hibát, és a futball mindig megbünteti, aki bakizik.

– A csapat védekezésére nem panaszkodhat.
– Nagyon fegyelmezetten védekeztünk, jól lezártuk a területet emberhátrányban, a Mezőkövesd nem tudott tiszta helyzeteket kialakítani. Nagyon bánt, hogy ennek ellenére nem tudtuk megnyerni a meccset, főleg a játékosaimat sajnálom, mert nagyon jól futballoztak, és nagyszerűen küzdöttek.

– Melyiket fájlalja jobban: a kiállítást vagy azt, hogy elhibáztak több kontratámadást is?
– Szolnoki Rolandnak fegyelmezettebbnek kellett volna lennie. A Mezőkövesdnél gyengébb csapatok ellen is nagyon nehéz emberhátrányban futballozni. Biztos vagyok benne, hogy egyenlő létszámnál megnyertük volna a meccset három nullára. 

Kuttor Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője:

– Különleges mérkőzés volt.
– A körülmények érdekesek voltak ezen a mérkőzésen, mert bár emberelőnyben voltunk, de közben gólhátrányban is. A Puskás Akadémia betömörült a kapuja elé, nehéz volt feltörni a védelmét. Amire büszke vagyok, hogy végig a ránk jellemző futballt játszottuk.

– Az egyórányi emberelőny ellenére a hajráig csak átlövésből tudtak veszélyeztetni.
– Betömörülő védelem ellen muszáj átlövésekkel próbálkozni. Azért azt se felejtsük el, hogy volt két vagy három les miatt meg nem adott gólunk is, azokat a szituációkat még vissza kell néznem. A Puskás Akadémia jól védekezett, kevés területet hagyott nekünk, örülök, hogy a végén be tudtunk találni.

– Miként értékeli az egy pontot?
– Olyan jól játszottunk, mint szerintem még soha, amióta én vagyok a Mezőkövesd edzője. Sajnos a visszagurítások nem sikerültek, voltak pontatlanságok. Meg kell becsülnünk az egy pontot, de lehetett volna három is. 

Paksi FC–Újpest FC 2–4 

Osztermájer Gábor, a Paks megbízott edzője:

– Mi vezetett a vereséghez?
– A második percben ziccert hibáztunk, utána létszámfölényes helyzetben elkapkodtuk a támadást. Ezt követően az Újpest vezetést szerzett, majd azt a futballt játszhatta, amelyben a legerősebb. Futnunk kellett az eredmény után, az első félidőben ráadásul játékosaim nem érezték át, hogy a kiesés ellen harcolnak. Gyorsaságban nagy különbség mutatkozott a két csapat között, olyan volt, mintha saját magunktól féltünk volna.

– Ezt hogy érti?
– Úgy, hogy a játékosaim nem mertek beindulni üres területre, féltek elkérni a labdát, különösen támadásban voltak gyámoltalanok. Rendszerint elvesztették a párharcokat, azt hiszem, Feczesin Róbert ellen egyet sem nyertek meg. Így nehéz győzni.

– Mennyire nyomasztja a labdarúgókat, hogy hat bajnoki óta nem nyertek?
– Egyetlen győzelem és némi sikerélmény elegendő lenne ahhoz, hogy egyenesbe kerüljünk. Ha végre három pontot szereznénk, talán a hitet is visszakapnák a játékosok, és félelem nélkül lépnének pályára. 

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője:

– Ilyen forgatókönyvről álmodott?
– Ezúttal megemelem a kalapom a játékosaim előtt, remek teljesítményt nyújtottak. A Paks két gólt ért el, talán mert túlságosan megnyugodtunk, de összességében kézben tartottuk a meccset.

– Mennyire volt fontos, hogy javítsanak a Diósgyőr elleni vereség után?
– Minden győzelem értékes, de ez különösen. Most bánhatjuk igazán, hogy vereséget szenvedtünk a Diósgyőr ellen. Ugyanakkor elmondtam a játékosaimnak, hogy mindenki hibázhat, mindenki elbukhat, a lényeg, hogy felálljunk. A srácok jól reagáltak a pofonra, most úgy küzdöttek, ahogy kell.

– Litauszki Róbert több hónapos kihagyás után tért vissza a kezdőbe a DVTK ellen, most a kispadon ült. Fizikai vagy taktikai okok miatt hiányzott?
– Fizikailag minden rendben vele, de múlt héten úgy éreztem, meccshiánnyal küzd. Jonathan Heris és Kire Risztevszki játékban van, és most, amikor minden pontra szükségünk van, nem akartam feleslegesen erőltetni Litauszki Róbert szerepeltetését. 

Kisvárda–Bp. Honvéd 2–0 

Dajka László, a Kisvárda vezetőedzője:

– Mondhatjuk, hogy sima győzelem volt?
– Igen. Megérdemelt győzelmet szereztünk. A legutóbbi idényt jó játékkal fejeztük be, és most kezdünk visszatérni abba a kerékvágásba. Ez immár eredménnyel is társul. Ahogy jönnek a pontok, egyre inkább merünk futballozni.

– Ezúttal mi volt a fordulópont?
– A mérkőzés elején bátortalanul futballoztunk, a csapatok felváltva birtokolták a labdát. A gól a legjobbkor jött, onnantól már mást kellett játszania a Honvédnak. Sok helyzetet alakítottunk ki, veszélyesek voltunk.

– Ki merik már jelenteni, hogy ezúttal nem a kiesés elkerülése a cél?
– Vannak jó futballistáink, rutinos játékosok. Hárompontos rendszerben nem lehet elkiabálni semmit. De... Szinte mindenben fejlődtünk, kontrajátékban, stabilitásban, és még sorolhatnám. A kieséssel nem foglalkozunk, talán megérdemelten vagyunk a középmezőny tagjai. 

Giuseppe Sannino, a Budapest Honvéd vezetőedzője:

– Megszakadt a győzelmi sorozatuk. Csalódott, vagy inkább dühös?
– Lehetnék mérges, de az hova vezetne? Hosszú sorozat zárult le. Ez egy botlás, ennyi győzelem után talán belefér.

– Mi hiányzott a leginkább a játékból?
– Ezúttal is harcosak voltunk, időnként azonban lankadt a figyelmünk. Ezekből jöttek a hibák. De mondom, amikor győztünk, akkor sem a három pontot néztem, és ezúttal is inkább a játékunkkal foglalkoznék. Ha az eredmény alapján értékelném a meccset, rövidre foghatnám a mondandómat. De tényleg inkább a teljesítményt nézem, és nem voltunk olyan rosszak.

– Érzett esélyt az egyenlítésre?
– Három olyan eset volt, amikor egy támadás alatt háromszor is a kapuba találhattunk volna. De ez ilyen. Van, amikor úgy győz az ember, hogy nem érdemelte meg, és van, amikor érdemtelenül kap ki. 

AZ ÁLLÁS
1. Mol Fehérvár FC 14 9 2 3 29–15 +14  29
2. Ferencvárosi TC 12 9 2 1 23–10 +13  29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 14 8 4 2 20–11 +9  28
4. Puskás Akadémia FC 14 7 3 4 24–17 +7  24
5. Budapest Honvéd 14 7 1 6 18–19 –1  22
6. Újpest FC 14 6 2 6 22–22 0 20
7. Kisvárda 14 6 2 6 18–19 –1  20
8. Debreceni VSC 13 6 7 23–25 –2  18
9. Diósgyőri VTK 14 5 1 8 15–23 –8  16
10. Paksi FC 14 3 2 9 17–29 –12  11
11. Zalaegerszegi TE FC 14 2 5 7 20–22 –2  11
12. Kaposvári Rákóczi FC 13 2 11 9–26 –17  6
NB I, 2019–2020, 14. FORDULÓ
NOVEMBER 30., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Debreceni VSC 0–2
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna
2119Erdős József
Kisvárda–Bp. Honvéd 2–0
Kisvárda,
Várkerti Stadion
2430Farkas Ádám
Paksi FC–Újpest FC 2–4
Paks,
Városi Stadion
1315Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–1
Felcsút,
Pancho Aréna
1200Pintér Csaba
Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC 1–3
Miskolc,
DVTK Stadion
3964
Berke Balázs
DECEMBER 1., VASÁRNAP
18.00: Kaposvár–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Kaposvár,
Rákóczi Stadion
  
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

2021.01.21 12:51:12

Labdarúgó NB I P. K.

Zalaegerszegen a háromszoros válogatott Futács Márkó jelentheti az erősítést.

2021.01.20 23:45:15

Labdarúgó NB I THURY GÁBOR

NS-VÉLEMÉNY. A CAS február közepére ígér döntést.

2021.01.20 19:19:06

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), NAGY-PÁL TAMÁS (videó), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Suljic jött, látott, győztes gólt lőtt, majd lement – 61 bajnoki után kapott ki ismét otthonában a Ferencváros.