BORBOLA BENCE (összefoglaló), HARMATH ÁKOS (percről percre) 2019.11.30 16:54 Frissítve: 2019.11.30 22:27

Esélyt sem adott a Kisvárda a Honvédnak sorozata folytatására

A Kisvárda hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Honvédot a labdarúgó NB I 14. fordulójában, ezzel véget vetett a Honvéd sorozatának: négy idegenbeli győzelem után szenvedett vereséget a fővárosi alakulat.

Gazdag (fehérben) megsérült, csapata kikapott (Fotó: Tumbász Hédi)

 

NB I
14. FORDULÓ
Kisvárda–Bp. Honvéd 2–0
(Gosztonyi 14., Grozav 81.)
Kisvárda, Várkerti Stadion, 2430 néző. Vezette: Farkas Á.

SZÖVEGES KÖZVETÍTÉS ITT!

Előkerültek a sálak, sapkák, pokrócok, a büfében úgy fogyott a meleg tea, mint nyári napokon a jéghideg sör. A beköszönő zimankó a legtöbb kisvárdai szurkolót megriasztotta, ám annyira nem, hogy odahaza maradjanak, sőt több mint száz kispesti drukker is útra kelt, inkább rétegesen beöltöztek, csak ott lehessenek a találkozón. A hazai drukkerek aligha bánták, hogy ha dideregve is, de ott voltak a lelátón.

 
GALÉRIA A 14. FORDULÓ LEGJOBB FOTÓIBÓL.

A Kisvárda az első negyvenöt percben egyértelműen veszélyesebben futballozott a Honvédnál, ez már csak azért is volt meglepő, mert a vendégek legutóbbi öt meccsüket megnyerték. Ehhez képest az első negyvenöt percben egyetlen igazi ziccere sem volt a Honvédnak, volt néhány beadás, oldalról érkező ívelés, ám jelentős lehetőségük inkább a hazaiaknak volt.

A Kisvárda négy-öt nagy helyzetet kialakított, Gosztonyi András pedig a vezetést is megszerezte a csapatnak. A középpályás idénybeli második gólját érte el, érdekesség, hogy október közepén, a Kaposvár ellen idegenben 2–0-ra megnyert meccsen néhány lépésről továbbított a kapuba, s most még közelebbről pofozta a labdát a hálóba. De erre mondják, hogy jókor kell jó helyen lenni.

GOSZTONYI GÓLJA

A fordulás után felpörögtek a kispestiek, aktívabbak voltak, mint az első félidőben, a szünetet követően volt olyan vendégtámadás, amelynek során háromszor is gólt lőhettek volna – egyszer a kapufán csattant a labda, kétszer pedig Felipe védett nagyot. A brazil kapus úgy ünnepeltette magát, mintha máris lefújták volna a meccset, és ezzel nyerték volna meg a találkozót. Pedig volt még esemény hátra bőven.

A csereként beálló Hugo Seco dzsúdós mozdulattal vitte földre Gazdag Dánielt (a dobás ippont ért volna), ezt követően tömegjelenet alakult ki a Honvéd kispadjánál, és hogy a portugál játékos jó erőben van, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Gazdag Dánielt le is kellett cserélni. Hugo Seco a pályán maradt, és ha már ott volt, nem sokkal később gólt érő szólóval rukkolt ki, az akció végén Gheorghe Grozav megszerezte idénybeli hetedik gólját, és eldöntötte a három pont sorsát.

GROZAV TALÁLATA

A hajrára kinyílt a vendégcsapat, így a román csatár senkitől sem zavartatva passzolhatott közelről a kapuba. A Kisvárda egy hete a Debrecent verte meg (1–0), ezúttal a Honvédot fektette két vállra. A klubnál nem szeretnék elkiabálni, de ezúttal aligha kell a kieséstől tartaniuk. 2–0


A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol Fehérvár FC 14 9 2 3 29–15 +14  29
2. Ferencvárosi TC 12 9 2 1 23–10 +13  29
3. Mezőkövesd Zsóry FC 14 8 4 2 20–11 +9  28
4. Puskás Akadémia FC 14 7 3 4 24–17 +7  24
5. Budapest Honvéd 14 7 1 6 18–19 –1  22
6. Újpest FC 14 6 2 6 22–22 0 20
7. Kisvárda 14 6 2 6 18–19 –1  20
8. Debreceni VSC 13 6 7 23–25 –2  18
9. Diósgyőri VTK 14 5 1 8 15–23 –8  16
10. Paksi FC 14 3 2 9 17–29 –12  11
11. Zalaegerszegi TE FC 14 2 5 7 20–22 –2  11
12. Kaposvári Rákóczi FC 13 2 11 9–26 –17  6
NB I, 2019–2020, 14. FORDULÓ
NOVEMBER 30., SZOMBAT
HELYSZÍN
NÉZŐSZÁM
JÁTÉKVEZETŐ
ZTE FC–Debreceni VSC 0–2
Zalaegerszeg,
ZTE Aréna
2119Erdős József
Kisvárda–Bp. Honvéd 2–0
Kisvárda,
Várkerti Stadion
2430Farkas Ádám
Paksi FC–Újpest FC 2–4
Paks,
Városi Stadion
1315Karakó Ferenc
Puskás Akadémia–Mezőkövesd 1–1
Felcsút,
Pancho Aréna
1200Pintér Csaba
Diósgyőri VTK–Mol Fehérvár FC 1–3
Miskolc,
DVTK Stadion
3964
Berke Balázs
DECEMBER 1., VASÁRNAP
18.00: Kaposvár–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Kaposvár,
Rákóczi Stadion
  
TABELLA • GÓLLÖVŐLISTA

 

 

2019.12.09 13:23:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az Újpest játékosa Curtis, Ogli G és Majka zenéjét szereti. És sokat köszönhet Nikolicsnak.

2019.12.08 14:52:27

Labdarúgó NB I BORBOLA BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Zubkov duplájára Henty duplájával válaszoltak a felcsútiak a roppant kemény, olykor igen durva mérkőzésen.

2019.12.07 14:10:04

Labdarúgó NB I KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN (percről percre), CSERHÁTI ANDRÁS, TŐSÉR NORBERT (összefoglaló)

A lila-fehérek a 2019–2020-as idényben először tudtak úgy nyerni, hogy csak egy gólt szereztek.

2019.12.07 14:17:10

Labdarúgó NB I ZOMBORI ANDRÁS (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

A Mol Fehérvár FC kikapott a tartalékos Pakstól, Szabó János és Könyves Norbert szerezte a gólokat.