MTK: magyar válogatott csatár igazolt a kék-fehérekhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.09. 11:28
Hrepka Ádám 2017. június 30-ig érvényes szerződést írt alá a klub vezetőivel – jelentette be hivatalos honlapján az MTK labdarúgócsapata.
A magyar átigazolási piac legfrissebb híreit itt olvashatja!
Az NB I-es csapatok átigazolásai
Az NB II-es csapatok átigazolásai
A magyar átigazolási piac legfrissebb híreit itt olvashatja!
Az NB I-es csapatok átigazolásai
Az NB II-es csapatok átigazolásai

Múlt héten már beszámoltunk róla, hogy a Haladástól távozó Hrepka Ádám visszatér az MTK-hoz, szóba már meg is egyezett korábbi csapatával. A klub ma jelentette be a szerződéskötést.

A 27 éves támadó 2004-ben, az MTK színeiben lépett először pályára a magyar labdarúgó-bajnokságban, és rögtön bronzérmes lett a csapattal. 2007 nyarán kölcsönszerződés keretében a holland NEC Nijmegenhez igazolt, de már decemberben visszatért a Hungária körútra. Szintén kölcsönjátékosként szerepelt a Vasas és a Paks együttesében.

2012 szeptemberében szerződést kötött az izraeli bajnokságban szereplő Bnei Jehudával, ahonnan 2014 elején távozott, és fél évre aláírt a Szombathelyi Haladáshoz.

A szegedi születésű, 183 cm magas csatár 2006-ban mutatkozott be a magyar válogatottban a Kanada elleni barátságos mérkőzésen, majd további két alkalommal – Ciprus és Lettország ellen – ölthette magára a címeres mezt – mutatja be régi-új szerzeményét az MTK hivatalos honlapja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Batizi-Pócsi Balázs (Tatabánya – kölcsönből vissza), Deutsch Bence (SZTK – kölcsönből vissza), Halmai Ramon (Haladás), Hrepka Ádám (Haladás), Sipos Bence (SZTK – kölcsönből vissza)
Távozott/távozhat: Batik Bence (Ferencváros – kölcsönből vissza), Eppel Márton (MVM-Paks – kölcsönből vissza), Fejes András (Videoton – kölcsönből vissza), Batizi-Pócsi Balázs (Balmazújváros?)
Kiszemeltek: Németh Krisztián (Roda – Hollandia)
Legfrissebb hírek

A Paksi FC kétmillió eurós ajánlatot utasított vissza Szalai Józsefért – NS-infó

Labdarúgó NB I
10 órája

Korábbi válogatott futballistát igazolt az NB II-es Kazincbarcika

Labdarúgó NB II
2026.10.06. 20:27

Újabb fiatal érkezett a nigériai akadémiáról – ezúttal Debrecenbe

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 12:02

Élvonalbeli múlttal rendelkező játékosok érkeztek az NB III-as DEAC-hoz

Labdarúgó NB II
2026.10.02. 16:21

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34