MTK: Bobál szerint az NB II-ben a gyengébb képességű csatárok miatt védőként könnyebb érvényesülni

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2023.06.10. 10:51
null
Bobál Dávid az élvonalban is szeretne meghatározó futballista lenni az MTK Budapestnél (Fotó: Koncz Márton)
Bobál Dávid, a kék-fehérek belső védője beszélt gátról, túlélésről, valamint a Kecskemétről is.

 

Bizonyította rátermettségét, így az MTK Budapest megvásárolta Bobál Dávid játékjogát a Mezőkövesd Zsórytól. A belső védő januárban került kölcsönbe az akkor még NB II-es együtteshez, amelynél rendszeresen játszott, s jó teljesítménye kétéves szerződést ért az élvonalba jutó ­klubnál.

„Miután Mezőkövesden gyakorlatilag lemondtak rólam, motiváltan érkeztem az MTK-hoz – mondta lapunknak Bobál Dávid, az MTK Budapest 27 éves középső védője. – Hamar befogadtak a többiek, nagyszerű csapatszellem alakult ki, s ez meg is mutatkozott a pályán. Bár akadt kisebb hullámvölgyünk, összességében megérdemelten jutottunk fel az NB I-be. Ami engem illet, egyetlenegy bajnokit, a Haladás ellenit hagytam ki, azt is rosszullét miatt, a többit végigjátszottam. De ezért is kerültem az MTK-hoz: azt akarta a vezetőség és a szakmai stáb, hogy a csapat vezére legyek, mert előtte kicsit »csöndesnek« bizonyult a védelem, kellett egy olyan karakter, aki erőt, magabiztosságot sugároz. Úgy érzem, sikerült megfelelnem ennek a szerepnek, s élveztem is – legutóbb Zalaegerszegen éreztem így magam. Jól ment a játék, persze az NB II-ben könnyebb védőként érvényesülni, hiszen – nem megbántva senkit – gyengébb képességű csatárokkal találja magát szemben az ember, mint az élvonalban. Viszont támadóként sokkal nehezebb megmutatni a második ligában, mit tudsz, mert szinte minden csapat próbálja elrontani a játékodat, főleg a miénket. Az MTK-nál nem az volt a cél, hogy ne kapjunk ki, hanem hogy nyerjünk – óriási különbség. Az a baj a tizenkét csapatos NB I-gyel, hogy ha három meccsen kikapsz, az edző máris veszélyben érzi az állását és túlélésre játszik, amit sajnos meg is értek. De mindez gátja a fejlődésnek, mert így szinte senki sem mer nyílt futballt játszani. A Kecskemét példája is mutatja, ha remek edző ül a kispadon, szinte bármire képes a csapat. Ehhez a szakvezetőnek következetesnek kell lennie, nem lehet kivételezni senkivel, nem kell értelmetlen büntetéseket kiosztani és butaságot mondani az öltözőben, mint például, hogy nem is akartok nyerni... Már játszottam néhány együttesben, de olyat sehol sem tapasztaltam, hogy valaki úgy futott ki a pályára, hogy nem vágyott a sikerre. Hiszek benne, hogy az MTK előtt is kiemelkedő idény áll.”

Ebben segíthet a jobb oldali védő Hej Viktor, aki Kisvárdáról, valamint a bal oldali hátvéd Nemanja Antonov, aki Újpestről került a Hungária körúti klubhoz. Csatárral is erősítettek a kék-fehérek, a Haladástól Molnár Rajmund írt alá.

„Biztos vagyok benne, hogy hamar összeszokunk az új védőkkel, megtaláljuk a közös hangot. Jó futballisták, erősítést jelentenek számunkra” – tette hozzá Bobál Dávid.  

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik