MTK: albán válogatott védekező középpályást igazolt a csapat

SZ. R.SZ. R.
2021.06.14. 12:42
null
Ylber Ramadani 2018 óta folyamatosan tagja az albán válogatottnak (Fotó: mtkbudapest.hu)
Hivatalos oldalán jelentette be az MTK Budapest, hogy mindenben megállapodott a dán élvonalban szereplő Velje BK futballistájával, Ylber Ramadanival. Az albán válogatott középpályás a kék-fehérek negyedik nyári igazolása.

 

A 25 esztendős játékos Németországban született, de Koszovóban lett profi futballista, ahol tagja volt a korosztályos válogatottaknak, majd az albán Partizanihoz szerződött. Itt aztán a nemzetközi porondra is kilépett csapatával, ráadásul a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn is pályára lépett. Első idényében az év legjobb fiataljának választották Albániában, majd ezután a dán Velje BK kivásárolta szerződéséből. 2018-ban az albánok felnőttválogatottjában is debütált, amelybe azóta folyamatosan meghívták.

„Ramadani albán és dán klubjaiban, valamint válogatott szinten bizonyította képességeit. Fontos szerepet szánunk neki az MTK-ban is" – mondta Polyák Balázs, a klub sportigazgatója az mtkbudapest.hu-nak.

A dánoknál négy évet töltött el, az MTK-hoz szabadon igazolható játékosként érkezik.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK BUDAPESTNÉL
Érkezők: Gheorghe Grozav (román, Diósgyőri VTK), Kocsis Bence (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben: Csákvár), Kovácsréti Márk (Kisvárda), James Weir (angol, FK Pohronie – Szlovákia), Ylber Ramadani (albán, szabadon igazolhatóként, legutóbbi csapata: BK Velje – Dánia)
Kölcsönbe érkezők:
–
Kölcsönből visszatérők: Bese Balázs (Budafoki MTE)?, Bidzilya Anton (ukrajnai, Kaposvár)?, Kapronczai Gergely (Szentlőrinc)?,Kovács Máté(Kazincbarcika)?, Nagy Barnabás (Szentlőrinc)?, Szerencsi Miklós (Dorogi FC)?,Törőcsik Péter (Szentlőrinc)?,Zuigeber Ákos (Dorogi FC)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Szabó Máté(Budafok)
Távozók: Cseke Benjámin (Mezőkövesd), Kanta József (visszavonult), Pintér Ádám (visszavonult), Schön Szabolcs (FC Dallas – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Varga Roland(al-Ittihad – Arab Emírségek), Zuigeber Ákos(DVTK)

 

Legfrissebb hírek

Szélesi Zoltán: Bosszantó, hogy egyetlen kaput eltaláló lövésből nyert a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
1 órája

„Az öltözőben összetörtek a játékosok, ez jó jel” – Bódog Tamás a Honvédtól elszenvedett vereségről

Labdarúgó NB I
11 órája

Colley két percen belül kiállíttatta magát, de így is nyert a Puskás Akadémia Újpesten

Labdarúgó NB I
12 órája

Egy gól és más semmi – a Honvéd legyőzte a Nyíregyházát

Labdarúgó NB I
17 órája

Borbély Balázs: Ha nem a futballt választom, talán orvos lennék

Labdarúgó NB I
2026.10.09. 07:06

HLSZ: az ekho módosítása nem jelent nagy különbséget

Labdarúgó NB I
2026.10.07. 14:49

Felkészülés: a Ferencváros simán nyert a Soroksár ellen

Labdarúgó NB I
2026.10.03. 13:06

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
2026.09.23. 12:03