MLSZ: megszületett a fegyelmi ítélet a legutóbbi Bognár kontra játékvezetők ügyben

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.10.15. 09:21
null
Bognár György 350 ezer forintot fizethet a nyilatkozatáért (Fotó: Török Attila)
Tizenegy nappal Bognár György kijelentése, mely szerint „A VAR hülyét csinált a bíróból” megszületett a Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottságának határozata a paksi szakvezető kritikájával kapcsolatban. A fegyelmi határozatok között megjelent döntés szerint az edző nyilatkozata „alkalmas volt arra, hogy a szövetséggel szembeni bizalmat megingassa”, a testület pedig Bognár „fegyelmezési múltjára is” tekintettel volt, amikor meghatározta 350 ezer forintos pénzbírságról szóló szankcióját.

 


Emlékezetes,
Bognár György a Ferencváros elleni, elvesztett (1–3) október eleji bajnokit követően fakadt ki a meccs utáni kötelező sajtótájékoztatón. A Paks vezetőedzője úgy fogalmazott, „Ma sem kaptunk egyenlő bánásmódot, VAR ide, VAR oda. A tizenegyes rendben volt, a les az les. De hogy lehet belenyúlni a hetvenedik percben egy ilyen sárga lappal, aminél az is kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de szándékosság biztosan nem volt. Ez a meccs négy három lehetett volna valakinek, ha hagynak minket játszani.”

Hozzátette, visszásnak tartja, hogy a játékvezetők hasonló szituációkat másképpen ítélnek meg, látszólag attól függően, hogy ki és a meccs mely periódusában követi el azt. A leshelyzetek VAR-szobában történő meghatározását szintén nem tartja megfelelőnek.

„Azért vagyok dühös, mert az első félidőben Civicet és Besicet is két sárga lappal ki lehetett volna állítani, de a bíró odament, és a fülem hallatára azt mondta: ez volt az utolsó. A Szélpálnak miért nem az volt az utolsó?! Összevissza, manipuláltan húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál, amikor nem is a láb a leshatár. Jó lenne tanulni az eddigi hibákból. Ezért gratulálok a csapatomnak: nem érdemeltünk volna vereséget. Nem alszom nyugodtan, mert nagyon fáj, hogy nem vagyunk egyenlően elbírálva. A Ferencváros mindig élvez némi előnyt, még így is, hogy vissza lehet nézni az eseteket.”

Az MLSZ fegyelmi bizottsága két nappal később jelentette, vizsgálatot indít a kritikus hangvételű nyilatkozat miatt. A döntés pedig a bajnokság válogatott szünete alatt meg is született. A szövetség oldalán csütörtök délutáni időponttal megjelent közlemény szerint a szakvezetőnek nem kell ezúttal meccseket kihagynia eltiltás miatt. Ehelyett „A FEB Bognár György vezetőedzőt (Paksi FC), mert az FTC elleni bajnoki mérkőzés után adott nyilatkozatában a játékvezetést szándékos elfogultsággal vádolta, ami alkalmas volt arra, hogy a szövetséggel szembeni bizalmat megingassa, fegyelmezési múltjára is figyelemmel 350.000 Ft pénzbüntetés megfizetésére kötelezi.”

Bognár György még a döntés előtt jelezte, függetlenül a vizsgálattól, „nem hagyja, hogy az MLSZ cenzúrázzon”, véleménye szerint a játékvezetők ugyanolyan közszereplők, mint ő, így pedig az esetleges hibáikért kijutó nyilvános kritikát is el kell viselniük. A Nemzeti Sportnak eljuttatott közleményben kitért a videobírós rendszer NB I-ben történt bevezetésének tanulságaira is: szerinte nemes egyszerűséggel senki sem vonta le az első két hónap tapasztalataiból következő tanulságokat, ezen pedig változtatni kell.

„Nem mondtam, hogy hülye Bognár, nem csalóztam le, még csak nem is gondoltam rá, egyszerűen hibázott, és ezzel befolyásolta a végeredményt. Pont. A VAR két hónapos múltja alatt számos kérdés vetődött fel az alkalmazásával kapcsolatban, de mindenki lapít, mint nyúl a fűben. Szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy szükség van az eddigi tapasztalatok értékelésére” – írta a Paks vezetőedzője október 6-án.

Tavasszal ötmeccses – később három találkozóra mérsékelt – eltiltást kapott Bognár a játékvezetők tevékenységére tett megjegyzései miatt.

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 7 6 1 17–7 +10 18
2. Kisvárda 8 6 2 13–8 +5 18
3. Paksi FC 8 4 1 3 23–18 +5 13
4. Budapest Honvéd 8 4 1 3 14–12 +2 13
5. Puskás Akadémia 7 4 1 2 9–9 0 13
6. Mol Fehérvár 8 2 5 1 9–8 +1 11
7. MTK Budapest 8 3 1 4 9–11 –2 10
8. Debreceni VSC 8 2 3 3 19–15 +4 9
9. Zalaegerszegi TE 8 2 2 4 13–18 –5 8
10. Mezőkövesd 8 2 2 4 9–15 –6 8
11. Gyirmót FC Győr 8 1 3 4 8–15 –7 6
12. Újpest FC83510–17–73

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik