Paks: Nem hagyom, hogy az MLSZ cenzúrázzon – Bognár György

Munkatársainktól MunkatársainktólMunkatársainktól Munkatársainktól
Vágólapra másolva!
2021.10.06. 11:18
null
Bognár György ragaszkodik a véleményéhez, beszélgetést sürget a VAR használatáról (Fotó: Török Attila)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC vezetőedzője, Bognár György a Nemzeti Sporthoz eljuttatott nyilatkozatában kijelentette, az MLSZ által kezdeményezett fegyelmi eljárás ellenére tartja magát a Ferencváros elleni mérkőzést követően megfogalmazott véleményéhez.

Bognár György nagyon dühösen értékelt a hétvégi, Ferencváros elleni 3–1-es vereség után, egyenlőtlen bánásmódról, a VAR következetlen használatáról és a Ferencváros kedvezményezett helyzetéről is beszélt.

Az MLSZ kedden a fegyelmi határozatában jelezte, vizsgálatot rendelt el Bognár György nyilatkozata miatt. Erre reagált Bognár György a Nemzeti Sportnak írt, Elég a kiszolgáltatottságból című levelében.

„Ragaszkodom a saját véleményemhez, nem hagyom, hogy az MLSZ cenzúrázza a mondanivalómat. Nem vagyok hajlandó előre megírt sablonokat bemondani. Úgy tudom, 2021-ben Magyarországon a szabad véleménynyilvánítás megengedett – írta Bognár György a Nemzeti Sportnak. – A játékvezető ugyanolyan közszereplő, mint én, tehát a teljesítménye, szakmai hozzáértése nyilvánosan kritizálható. Nem mondtam, hogy hülye Bognár, nem csalóztam le, még csak nem is gondoltam rá, egyszerűen hibázott, és ezzel befolyásolta a végeredményt. Pont. A VAR két hónapos múltja alatt számos kérdés vetődött fel az alkalmazásával kapcsolatban, de mindenki lapít, mint nyúl a fűben. Szerettem volna felhívni a figyelmet arra, hogy szükség van az eddigi tapasztalatok értékelésére.”

Megkerestük az MLSZ-t, és azt a választ kaptuk, hogy a Fegyelmi Bizottság saját hatáskörében rendelheti el az eljárást abban az esetben, ha a megszólaló azt sugallja, hogy nem voltak egyenlőek a feltételek a két csapat számára.

S ami az egész ügy alapja, Bognár György nyilatkozata a Ferencvárostól elszenvedett 3–1-es vereség után:

„Jó felfogásban játszottunk, ami ma bennünk volt, azt kiadtuk magunkból. Ma sem kaptunk egyenlő bánásmódot, VAR ide, VAR oda. A tizenegyes rendben volt, a les az les. De hogy lehet belenyúlni a hetvenedik percben egy ilyen sárga lappal, aminél az is kétes, hogy egyáltalán szabálytalan volt-e, de szándékosság biztosan nem volt. Ez a meccs négy-három lehetett volna valakinek, ha hagynak minket játszani. Azért vagyok dühös, mert az első félidőben Civicet és Besicet is két sárga lappal ki lehetett volna állítani, de a bíró odament, és a fülem hallatára azt mondta: ez volt az utolsó. A Szélpálnak miért nem az volt az utolsó?! Össze-vissza, manipuláltan húzgálják a vonalakat a játékosok lábánál, amikor nem is a láb a leshatár. Jó lenne tanulni az eddigi hibákból. Ezért gratulálok a csapatomnak: nem érdemeltünk volna vereséget. Nem alszom nyugodtan, mert nagyon fáj, hogy nem vagyunk egyenlően elbírálva. A Ferencváros mindig élvez némi előnyt, még így is, hogy vissza lehet nézni az eseteket.”

Legfrissebb hírek

A Ferencváros legyőzte az első helyen álló Pustertal Wölfét

Jégkorong
13 órája

FTC–Volán: a magyar jégkorong is profitálhat ezekből a rangadókból

Jégkorong
18 órája

Magyar–ír: az MLSZ reagált a Carpathian Brigade üzenetére

Magyar válogatott
18 órája

Részleges szakadás – heteket kell várni Tóth Barna visszatérésére

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 13:19

Szektorbezárásos büntetést kapott a Diósgyőr

Labdarúgó NB I
2025.11.12. 10:09

Bolla Bendegúz: Egy idő után a tehetség már nem elég, a beletett munka számít

Magyar válogatott
2025.11.11. 12:19

A Celtic után az ír válogatott is szemet vethet Robbie Keane-re – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.11.11. 09:17

Három góllal három pontot szerzett a Kazincbarcika ellen a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2025.11.09. 17:05
Ezek is érdekelhetik