MK: „Jó érzés, hogy még gondolnak rám” – Sándor Tamást az ellenfél szurkolói éltették

Vágólapra másolva!
2022.10.19. 17:12
Az élvonalbeli Debreceni VSC 4–0-ra győzött a Debreceni EAC vendégeként városi rangadón a Magyar Kupa 4. fordulójában. Az NB III-as csapat vezetőedzője a Loki legendája, Sándor Tamás – vele beszélgettünk az érzelmes találkozó után, illetve az egyik gólszerzővel, a nemrég az NB I-ben a Ferencváros ellen debütáló Major Sámuellel.

Major Sámuel az első gólját szerezte a DVSC felnőttcsapatában.

„Nagyon örülök, hogy nyertünk és annak is, hogy hozzá tudtam járulni a csapat teljesítményéhez egy góllal és egy gólpasszal is. Örülök a játékperceimnek is és annak, hogy viszonylag simán lehoztuk a mérkőzést.”

Videónkban elmeséli, mit jelentett számára a DEAC elleni játszani, illetve arra is kitérünk: ezek után bízik-e a több játéklehetőségben.

A DEAC vezetőedzőjének, Sándor Tamásnak nem volt újdonság, hogy a Loki ellen kellett irányítania csapatát.

„Két évvel ezelőtt is találkoztunk a DVSC-vel a Magyar Kupában, nyilván akkor is alulmaradtunk. Mostanában már hozzászoktunk. Ráadásul, amikor NB II-es volt mindkét csapat, akkor is játszottunk mérkőzéseket. Már majdnem minden hétvégén a Lokival kell játszani, persze erről szó sincs. Összességében elégedettek lehetünk, hiszen nagyon sok játékosunk hiányzott.”

Videónkban arról is mesél, mit érzett, amikor a Loki szurkolói a mérkőzés alatt többször is az ő nevét skandálták.

Korhut Mihály először játszott a DVSC ellen

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ, A 16 KÖZÉ JUTÁSÉRT

Debreceni EAC (NB III)–Debreceni VSC 0–4 (Sós B. 15., Horváth K. 39., Major S. 46., Olawale 51.) – Kiállítva: Dreskovics (64., DVSC)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik