MK: Ilyen mérkőzésekből kellene minél több – Pintér Attila

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2021.02.23. 21:33
null
Pintér Attila elégedett volt az új igazolások, köztük a gólt szerző Rui Pedro teljesítményével (Fotó: Földi Imre)
A Mezőkövesd a DVTK elleni 2–0-s győzelmével biztosította helyét a labdarúgó Mol Magyar Kupa negyeddöntőjében. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt. 


Pintér Attila,
a Mezőkövesd mestere a következőket mondta a továbbjutás után.

„Igazi kupameccset játszottunk, mindkét fél hajtott a továbbjutásért, mindent elkövetett annak érdekében, hogy ez sikerüljön. A Diósgyőr az első húsz percben próbált ránk minél nagyobb nyomást helyezni, de jól kezelték a helyzetet a játékosaim. Külön öröm számomra, hogy akik télen érkezetek, azok nagyon jól alkalmazkodtak a játékhoz, úgy látom, be tudtak illeszkedni. Rui Pedro személyében is sikerült olyan játékost igazolni, aki a segítségünkre tud lenni, és ugyanezt tudom elmondani Chrienről, valamint Vojtusról is. Még egyszer mondom, olyan kupameccset játszottunk, ami nagyon jót tesz a magyar futballnak, ilyen mérkőzésekből kellene minél több.”

Kitért arra is, hogy a DVTK a legutóbbi találkozójuk óta sokat erősödött, a pénteki bajnokin is jó meccsre számít, és természetesen három ponttal akarnak hazatérni Miskolcról.

Zoran Zekic szerint a DVTK játéka nem volt elég agresszív (Fotó: Földi Imre)
Zoran Zekic szerint a DVTK játéka nem volt elég agresszív (Fotó: Földi Imre)


Zoran Zekic,
a DVTK vezetőedzője így látta a kupabúcsú okait.

„Az első harminc percben kiegyenlített játék folyt, viszont ezt követően két naiv gólt kaptunk, amivel nagyon megnehezítettük a saját helyzetünket. Mindent megpróbáltunk annak érdekében, hogy visszajöjjünk a meccsbe, de a cserék sem tudtak segíteni. Az első félidőben próbáltunk játszani, de hiányzott az agresszivitás, túl nagy területeket hagytunk a Mezőkövesdnek a középpályán, és a hosszú labdák után az összes lecsorgott a hazaiak szedték össze. Ezek voltak a főbb problémáink.”

MAGYAR KUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Mezőkövesd Zsóry FC–Diósgyőri VTK 2–0
(2–0)
Mezőkövesd,Városi Stadion,zárt kapuk mögött. Vezette:Szilágyi S.
Mezőkövesd:
Szappanos – Farkas D. (Vadnai, 81.), Pillár, Szeles T., Vajda S. – Rui Pedro (Cseri, 65.), Martic (Karnyicki, 81.), Chrien (Kamenar, 65.) – Vutov (Jurina, 76.), Nagy D., Vojtus.Vezetőedző:Pintér Attila
DVTK:Malenica – Sesztakov, Karan, V. Soldo, Pikk – Max (Márkvárt, 61.), Zivulic – Zsiga (Suljic, 61.) – Roshi (Grozav, 61.), Ivanovszki (Vanecek, 62.), Drazsics (Molnár G., 73.).Vezetőedző:Zoran Zekic
Gólszerző:Rui Pedro (37.), Vutov (42.)

A továbbjutás egy mérkőzésen dőlt el.

Szerdán
13.00:Paksi FC–Budafoki MTE
13.00:Tállya KSE (NB III)–MTK Budapest
14.00:ZTE FC–Budapest Honvéd (Tv:M4 Sport)
16.00:Puskás Akadémia FC–Újpest FC
16.00:Debreceni VSC (NB II)–BFC Siófok (NB II)
17.00:Szombathelyi Haladás (NB II)–Kisvárda Master Good
17.30:Ferencvárosi TC–Mol Fehérvár FC (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik