MK: Ez az ember mondta, hogy gólt szerzek a döntőben – Boli

R. P.R. P.
2022.05.11. 22:11
null
Boli duplázott (Fotó: Dömötör Csaba)
Mint beszámoltunk róla, a Ferencváros 3–0-ra legyőzte a Paksot a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében, a Puskás Arénában. A mérkőzés után Franck Boli és Vécsei Bálint értékelt az M4 Sport kamerája előtt.

„Ennél jobban nem lehet befejezni a szezont – mondta a két gólt szerző Boli. – Megnyertük a bajnokságot, megnyertük a kupát, és ez az ember (a mellette álló Sztanyiszlav Csercseszovra mutat) mondta, hogy gólt szerzek a döntőben. És kettőt lőttem! Az évad első felében nem volt minden rendben a fejemben – utalt Boli arra, hogy fegyelmezetlenség miatt Peter Stöger irányítása alatt kikerült az első keretből. – Aztán jött Csercseszov, és azt mondta, hogy bízzak benne, betesz a csapatba.”

Boli két gólja


„Mindent megtettünk, hogy megnyerjük a döntőt – értékelt Vécsei Bálint. – Szépen játszottunk. Amikor szükség volt rá, jól kontráztunk és védekeztünk. Tudtuk, hogy felívelik a labdákat, és egész jó arányban megnyertük a párharcokat. Megérdemelten nyertünk. Le a kalappal a közönség előtt, hogy ilyen hangulatban játszhattunk. Mindent megteszünk, hogy ott legyünk a Bajnokok Ligája csoportkörében, ehhez még jobban össze kell csiszolódnunk.”

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Ferencvárosi TC–Paksi FC 3–0 (1–0)
Budapest
, Puskás Aréna, 38 979 néző. Vezette: Bognár T.
Ferencváros: Dibusz – Botka (Vécsei, 81.), Blazic, S. Mmaee – Esiti, Laidouni – Auzqui (Wingo, 76.), Zachariassen, Pászka (Civic, 76.) – F. Boli, Marquinhos (Loncar, 59.). Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
Paks: Nagy G. – Szélpál, Lenzsér, Szabó J. (Osváth, 83.) – Windecker, Balogh B. (Sajbán, a szünetben) – Kovács N. (Nagy R., 80.), Haraszti ( Böde, 66.), Szabó B. (Tamás O., 66.), Medgyes – Ádám. Vezetőedző: Bognár György
Gólszerző: Zachariassen (16.), F. Boli (83., 86.)

Legfrissebb hírek

Bagi Ádám: Megérte az autó hátsó ülésén leckét írni

Labdarúgó NB I
22 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 23:52

Jégkorong: öt góllal kapott ki a Fehérvár, a Ferencváros meg sem állt tizenkettőig az Érsekújvár ellen

Jégkorong
2026.09.04. 21:46

Fradiváros: az FTC utóellenőrzési kérelmekkel fordult a sportért felelős Belügyminisztériumhoz

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 19:01

Már kétszer annyi győzelme van a Fradinak, mint az Újpestnek – jön a 248. bajnoki derbi

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 14:49

Debrecenben madagaszkári csatárral, Győrben boszniai támadóval erősítettek az utolsó napon – lezárult az átigazolási időszak

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 10:05

Samuel Petrás: Minden nap keményen kell dolgoznunk, hogy elérjük a Ferencváros szintjét

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 09:35

Nagy Ádám: Remélem, egyre több ilyen nívós meccs lesz az NB I-ben!

Labdarúgó NB I
2026.09.04. 07:57