MK-döntő: Nehéznek tűnik ez a kupa – Csercseszov; Bognár: Böde viszont elbírja

Vágólapra másolva!
2022.05.09. 14:54
null
Sztanyiszlav Csercseszov és Bognár György, a két hadvezér (Fotó: Árvai Károly)
A Ferencváros és a Paks vezetedzője, Sztanyiszlav Csercseszov és Bognár György, valamint a két csapat egy-egy játékosa, Dibusz Dénes és Böde Dániel jó hangulatú sajtótájékoztatót tartott a szerdai Magyar Kupa-döntő felvezetéseként.

A Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov szerint bárhol is edzősködött vagy játszott eddig a világon, a kupadöntő mindenhol futballünnep volt.

„Szeretnénk ezt mi is ennek megfelelően megünnepelni, sikeresen játszani, de tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk. A felkészülés rendben zajlik, meglátjuk, mit hoznak az elkövetkező napok. Szeretnénk a legjobb tudásunk szerint kiállni. Örülök, hogy már több mint harmincezren biztosan ott lesznek a lelátón, remélem, még azért pár ezren jönnek, mert szerintem nagyon jó mérkőzést láthatunk szerdán.”

A szakember jó kedvében volt, többször is tett tréfás megjegyzéseket a sajtóeseményen.

„Ahogy látom, ez a kupa elég nehéz, megnyerni is az. Ráadásul nemsokára karácsony, biztosan mindenkinek szép ajándék lenne...”

A Paks trénere, Bognár György azt hangsúlyozta: a döntő nem ugyanaz, mint egy szokásos kupameccs.

„A döntőt nem játszani kell, hanem megnyerni. A Ferencváros jobb képességű játékosokból áll, gyorsabbak, kreatívabbak, kezdeményezőbbek. Ettől függetlenül van esélyünk nyerni, mindent meg is teszünk ezért. Alkalmasnak tartom a csapatomat erre. Mind a huszonhárom játékosunk egészséges, még ha nincsenek is egyformában játékban. A Ferencváros edzőjével volt szerencsém beszélgetni az öltözőben, diskuráltunk arról, ki, miért játszik három vagy kettő belső védővel, és melyik játékrendszert preferáljuk jobban. Sok sikert kívánok a Fradinak, de természetesen magunknak is a kupadöntőben.”

Csercseszov szavaira reagálva elmondta: „Szerencsére Böde jó erőben van, úgyhogy elbírja azt a nehéz kupát...”

Ezután következtek a játékosok: az FTC kapusa, Dibusz Dénes arról beszélt, hogy nem feltétlenül a megszokott játékra számít a Pakstól.

„Elég eseménydúsak szoktak lenni a mérkőzéseik, de ez mégiscsak egy kupadöntő, más téttel bír. Kíváncsi vagyok, mennyire fogja felvállalni a Paks azt a játékot, amilyet szokott. Én az előző két egymás elleni meccsünkön is azt véltem felfedezni, hogy jóval óvatosabbak, mint szoktak.”

A Fradi korábbi, a Paks jelenlegi csatára, Böde Dániel szerint motiválni senkit nem kell erre a meccsre.

„Próbálok persze segíteni a csapattársaknak, hogy milyen egy ekkora meccsen pályára lépni. A saját példámat tudom felhozni: én a válogatottban, a törökök ellen játszottam először hatvanezer ember előtt, és rögtön gólt rúgtam. Remélem, a többiek is így élik meg, feldobja majd őket a sok szurkoló, nem teher lesz.”

Amikor arról kérdezték, hány gólt fog rúgni a mellette ülő Dibusz Dénesnek, akkor kijelentette: ígérgeti nem szokott, de...

„Szinte napra pontosan tíz éve rúgtam gólt legutóbb a Fradinak, úgyhogy örülnék most megint egynek.”

A TELJES SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ

MAGYAR KUPA
DÖNTŐ
Szerda, 19.30:
Ferencvárosi TC–Paksi FC, Puskás Aréna (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Egy szerencsés góllal szakadt meg a Nyíregyháza ötmeccses nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 21:38

Potyagóllal debütált Tiszakécskén az utánpótlás-válogatott kapus

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 16:03

Nyolc gól, büntető, dulakodás, kiállítás: őrült meccset nyert a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:55

A Békéscsaba nyerte a kiesési helyosztót és megelőzte a Soroksárt

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:50

Hazai pályán sem bírt a Mezőkövesddel a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.02.01. 15:49

Nem bírt egymással a DVTK és a Kisvárda Miskolcon

Labdarúgó NB I
2026.02.01. 14:35

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Meglepetés a fővárosban, a Kazincbarcika idegenben is két góllal győzte le az MTK-t!

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 15:25
Ezek is érdekelhetik