Lázár Bence: Folyamatosan csöpög belém az infúzió

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.09.22. 11:11
null
„Éreztem, hogy nagy baj van” – Lázár Bence néhány hete fordult orvoshoz (Fotó: NS-archív)
Az Újpest korábbi csatára, Lázár Bence súlyos betegséggel küzd, a 24 esztendős sportembernél leukémiát diagnosztizáltak. A visszavonulását követően a Sport Televízió szakkommentátoraként tevékenykedő Lázár hosszabb interjút adott a Nemzeti Sportnak betegségéről és a kezelésről.

– Mikor és hogyan kezdődött?
– Néhány héttel ezelőtt megduzzadtak a nyirokcsomóim a nyakamnál. Sohasem éreztem ilyet, eleinte nem is foglalkoztam vele különösebben, gondoltam, majd elmúlik. Úgy, mint egy fogfájás vagy egy gyomorgörcs. De nem múlt el. Sőt egyre jobban zavart, a fejemet alig bírtam mozgatni, így aztán kénytelen voltam orvoshoz menni. Onnantól kezdve minden megváltozott körülöttem. Gyorsan történtek a dolgok, talán fel sem fogtam, hogy egy „másik film" főszereplője lettem. Hogy az életem egy olyan szakaszába értem, amely alaposan próbára tesz, amely megannyi veszélyt tartogat, és amely újabb és újabb csatára kényszerít. A kecskeméti kórházba mentem be kivizsgálásra, ahol azonnal benntartottak. Először valamiféle vírusos fertőzésre gyanakodtak, vért vettek, és a mintát Szegedre, valamint Budapestre is elküldték. Öt nap múlva érkezett meg az eredmény.

 

– Voltak rossz előérzetei?
– Furcsa, de így utólag azt mondom, éreztem, hogy nagy baj van. Nekem az orvosok semmit sem mondtak, a szüleimmel viszont közölték a diagnózist. A kórházból kiengedtek, s otthon, a szülői házban ültünk le hárman apuval és anyuval. Emlékszem, hétfő volt. Ezt a hétfőt talán sohasem fogom elfelejteni. Néztem apám és anyám arcát, csendesek voltak, kissé riadtak, és egyszer csak azt mondták nekem: „Fiam, megjött a véreredmény, erősnek kell lenned: leukémiás vagy.” Aztán csend lett, néhány pillanatnyi csend. De én már mondtam is, hogy rendben, jöjjön a kezelés, harcolok, és meggyógyulok. S akkor a szüleim magukhoz öleltek, úgy, mint amikor kisgyerek voltam, aztán nem sokkal később már a kórházban voltam megint, a Szent László Kórház egyik szobáját kaptam meg, az erkélyemről pedig az új Fradi-stadiont látom.

– Mit mondanak az orvosok?
– Azt, hogy a szervezetem jól reagál a kezelésre. Az úgynevezett Hoelzer-protokoll szerint gyógyítanak, ez egy német kezelési eljárás. Folyamatosan jön, csöpög belém az infúzió. Most majd lesz néhány nap szünet a kezelésben, aztán folytatódik minden, és talán egy hónap múlva, ha a leleteim jók lesznek, hazaengednek néhány napra. Most úgy tűnik, elkerülhetetlen a csontvelő-átültetés, amelyre nagyjából három hónap múlva kerülhet sor. Persze ha addig találnak megfelelő donort. Nem merem elkiabálni, de a gyönyörű, harmincesztendős nővérem talán megfelel majd, bár végleges válasz még nincs erre.

A LÁZÁR BENCÉVEL KÉSZÍTETT TELJES, EGYOLDALAS INTERJÚT A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN TALÁLJÁK!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik