Labdarúgás: Törőcsik András állapota szépen javul

T. G.T. G.
Vágólapra másolva!
2021.01.02. 17:36
null
Ha minden jól megy, Törőcsik András 3-4 hét múlva elhagyhatja a kórházat (Fotó: Nemzeti Sport)
A november végén emésztőrendszeri panaszokkal kórházba kerülő 65 éves, 45-szörös válogatott labdarúgó, Törőcsik András állapota szépen javul.

Nem csupán a kiújult betegségét kellett kezelni, kiderült ugyanis, hogy „Törő” koronavírusos. Miután felgyógyult a fertőzésből, gyomortükrözéssel és ultrahangos vizsgálattal megállapították, hogy súlyos emésztőrendszeri problémája nincs, mindkét beavatkozás negatív eredményt hozott.

A táplálkozására ügyelni kell, hogy a nyelőcsövében található hegek ne szakadjanak fel, ezért pépes ételt fogyaszt, de a lényeg, hogy az orvosok – akiknek odaadó munkáját a futballista nővére, Törőcsik Éva kiemelte – tájékoztatása szerint természetes módon eszik-iszik.

Törőcsik András időnként felkel, tornáztatják, három-négy hétig erősítik, hogy aztán elhagyhassa a kórházat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik