Kisvárda: Remélem, utat török a magyar fiataloknak – Czérna 18 évesen debütált

NAGY-PÁL TAMÁSNAGY-PÁL TAMÁS
2021.08.14. 07:11
A labdarúgó NB I 3. fordulójának nyitó mérkőzésén az MTK hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Kisvárda ellen. A találkozó után Czérna Erikkal beszélgetett az NSO Tv stábja, aki 18 évesen debütált a magyar élvonalban, ráadásul nem is akárhogyan: mindkét kisvárdai gólt megelőző szabadrúgást ő harcolta ki.

A 18 éves Czérna Erik a 62. percben, egygólos hátrányban, debütánsként állt be a Kisvárdába, majd kiharcolt két szabadrúgást szűk negyed óra alatt – mindkettő után gól született, csapata pedig 2–1-re nyert. Vajon edzője, Joao Janeiro azzal a feladattal küldte be a pályára, hogy a kapu közelében pontrúgásokat harcoljon ki?

„Nem, azt mondta, hogy legyek bátor, nyújtsam azt, amit tudok, vállaljam föl az egy az egyet, és próbáljak minél hasznosabb tagja lenni a csapatnak. Amikor álltam a pálya szélén, akkor nagyon nagy meccsdrukk volt bennem, izgultam. Viszont amikor felértem a pályára, minden megszűnt, és próbáltam azt tenni, amit tudok.”

Czérna videónkban arról is mesél: mit jelent számára, hogy kisvárdai nevelésként debütált a csapatban; utat törhet-e a többi fiatalnak, illetve a rá váró beavatási szertartásról is megtudunk néhány részletet.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

LABDARÚGÓ NB I
3. FORDULÓ

MTK Budapest–Kisvárda 1–2 (Grozav 32., ill. Hej 69., Mesanovic 75.)
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1500 néző. Vezette: Antal P.

Legfrissebb hírek

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
Tegnap, 0:00

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Supka Attila: Fájó módon veszítünk pontokat

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 21:20

Képeken a Paks kisvárdai győzelme – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 20:00

A Paks Kisvárdán szerezte meg első idegenbeli győzelmét

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 18:49

Kimondani könnyű: nem szabad gólt kapni…

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 12:04

Bódog visszatér, a Nyíregyháza 17 éve nem nyert otthon a Fradi ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 16:04

Supka és Bognár arcán az MTK–Kisvárda végeredménye – galéria

Labdarúgó NB I
2026.09.05. 21:47