Horváth Ferenc: sarki rókából jegesmedve

Vágólapra másolva!
2014.09.21. 07:58
Horváth Ferenc sarki rókáról és jegesmedvéről, Tomiszlav Szivics Veréb György reaktiválásáról, Pietro Vierchowod pedig általa még nem tapasztalt esetről beszélt csapata szombati bajnokija után. Íme, a labdarúgó NB I-es szakvezetők értékelése.

NYÍREGYHÁZA–GYŐRI ETO 2–3
CSÁBI JÓZSEF: – Furcsa a helyzet, hiszen mindenki gratulált, pedig kikaptunk. Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, sajnos nem először, ennek okát most már tényleg meg kell találnunk. Ilyen gólokat nem lehet ajándékozni a Győrnek, de a második félidei játékunk láttán büszke vagyok a csapatomra. A végén bármi lehetett volna, ezért azonban nem adnak pontot.
HORVÁTH FERENC: – Eddig a sarki rókára hasonlítottam, most már lassan olyan a hajam színe, mint egy jegesmedve bundája. Ezt a mérkőzést simán meg kellett volna nyernünk, ehelyett úgy alakult, hogy az utolsó pillanatig kérdéses volt, nyerünk-e. Nagyon jól futballoztunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ám szinte mindet ki is hagytuk. Ennek a találkozónak a hatvanadik-hetvenedik perc tájékán el kellett volna dőlnie, ennek ellenére még az utolsó pillanatban is izgulhattunk. Ennyi helyzetből több meccset is meg lehetett volna nyerni. A mutatott játékunkkal kimondottan elégedett vagyok, a helyzetkihasználásunkkal azonban nem.NYÍREGYHÁZA–GYŐRI ETO 2–3
CSÁBI JÓZSEF: – Furcsa a helyzet, hiszen mindenki gratulált, pedig kikaptunk. Nagyon rosszul kezdtük a mérkőzést, sajnos nem először, ennek okát most már tényleg meg kell találnunk. Ilyen gólokat nem lehet ajándékozni a Győrnek, de a második félidei játékunk láttán büszke vagyok a csapatomra. A végén bármi lehetett volna, ezért azonban nem adnak pontot.
HORVÁTH FERENC: – Eddig a sarki rókára hasonlítottam, most már lassan olyan a hajam színe, mint egy jegesmedve bundája. Ezt a mérkőzést simán meg kellett volna nyernünk, ehelyett úgy alakult, hogy az utolsó pillanatig kérdéses volt, nyerünk-e. Nagyon jól futballoztunk, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, ám szinte mindet ki is hagytuk. Ennek a találkozónak a hatvanadik-hetvenedik perc tájékán el kellett volna dőlnie, ennek ellenére még az utolsó pillanatban is izgulhattunk. Ennyi helyzetből több meccset is meg lehetett volna nyerni. A mutatott játékunkkal kimondottan elégedett vagyok, a helyzetkihasználásunkkal azonban nem.

HALADÁS–VIDEOTON 0–2
ARTNER TAMÁS: – Bárhogy csűröm-csavarom, kilenc emberre fogyatkozva már esélyünk sem volt a szervezetten futballozó Videoton ellen a sikerre. Elégedett nem vagyok, de azt elmondhatom, hogy ez már az a Haladás volt, kilenc emberrel is, amelyiket látni szeretnének a szurkolók és magam is a pályán. Egységesek voltunk, megpróbáltunk futballozni, szurkolóink támogatásával kilenc emberrel is szerettünk volna szépíteni az eredményen. Sajnos nem sikerült, mert el kell ismerni, a Videoton ma az egyik legjobb formában lévő magyar együttes – ugyanakkor látható, hogy fizikailag és mentálisan is napról napra erősödünk.
JOAN CARRILLO: – A Haladás jó csapat, ellenünk is bizonyította, még kilenc emberrel is. Az azonban tény, hogy mi irányítottuk a mérkőzést, ráadásul úgy, hogy emberelőnyben voltunk. Valóban, izgalomra nem igazán volt ok, de arra törekedtünk, hogy a csapat azt játssza, amire hét közben készült.

MTK–DUNAÚJVÁROS 2–0
GARAMI JÓZSEF: – Természetesen örülünk a győzelemnek, tizennyolc pontot gyűjtöttünk eddig, ez kimondottan szép. De örömtüzeket nem gyújtunk, tovább kell javulnunk. Aki úgy gondolja, hogy a Dunaújváros gyenge csapat, az nagyot téved, erős a középpályássora, és elöl is akadnak veszélyes futballistái, ellenfelünk az első félidőben kifejezetten jól futballozott, és ha most nem is, de a bajnokság folytatásában minden bizonnyal örülhet majd megnyert mérkőzéseknek is.
DOBOS BARNA: – Foghatnánk Nikházi Márk kapufás lövésére, de nem tesszük. Nem szabad erre az egy momentumra kihegyezni a mérkőzést, maradjunk annyiban, szép lövés és ragyogó védés volt. Igenis többet kell tennünk támadásban, és védekezésben is, hiszen mégiscsak kaptunk két gólt az MTK-tól is.

DIÓSGYŐR–BP. HONVÉD 2–1
TOMISZLAV SZIVICS: – Nekem tetszett a mérkőzés! Azt gondolom, hogy a szurkolóink is élvezték, hiszen kiszolgáltuk őket. Férfi munka volt ez a javából! Nem volt megállás egy percre sem, a csapat akkor sem adta fel, amikor hátrányba került, a játékosok mindent beleadtak, hogy győztesen vonulhassanak le a pályáról – csupa, csupa pozitívum. Hadd védjem meg Ivan Radost, akinek sérülten kellett beszállnia, és a végén nagyot mentett. Remélem, jövő hétre meggyógyul, máskülönben Veréb Gyuri bácsit kell reaktiválnunk...
PIETRO VIERCHOWOD: – Nem játszottunk rosszul. Jól kezdtük a meccset, emberelőnybe kerültünk, majd a félidő végén a vezetést is megszereztük. Hadd tegyem hozzá, hogy az első félidőben volt még három-négy helyzetünk, ha azokat gólra váltjuk, a szünetig eldönthettük volna a mérkőzést. A másodikban is akadtak lehetőségeink, miközben befújtak ellenünk egy tizenegyest. Hogy a bíró jókora késéssel fújt a sípjába, arról csak annyit, ilyet én még nem tapasztaltam, de úgy látszik, ennek is meg kellett történnie.

PUSKÁS AKADÉMIA–LOMBARD PÁPA 3–0
BENCZÉS MIKLÓS: – Kidugtuk a fejünket a vízből... Nem játszottunk jól, de korábban előfordult, hogy a mezőnyben jól teljesítettünk, mégis kikaptunk. Most győztünk, ám nem birtokoltuk eleget a labdát, vannak hibáink, de a kapu előtt kevesebbet tévesztettünk, ez döntött.
KOVÁCS LÁSZLÓ: – Durva egyéni hibáinkat kegyetlenül megbüntette az ellenfél. Három-négy ziccert is kidolgoztunk, más kérdés, hogy mind egy szálig kihagytuk. Az akarattal nem volt gond, a játékkal sem igazán, de a helyzetkihasználásunk és a hátul elkövetett hibák a vesztünket okozták.

AZ ÁLLÁS
1. Videoton FC 8 8 23– 2 +21 24
2. MTK Budapest 8 6 2 12– 9 +3 18
3. Diósgyőri VTK 7 5 2 13– 6 +7 17
4. Ferencvárosi TC 7 5 2 12– 6 +6 15
5. MVM-Paks 7 4 3 13– 3 +10 15
6. Győri ETO FC 7 3 1 3 12–12 0 10
7. Budapest Honvéd 8 3 1 4 8– 8 0 10
8. Újpest FC 7 2 4 1 4– 4 0 10
9. Debreceni VSC-Teva 7 2 2 3 5– 6 –1 8
10. Nyíregyháza Spartacus FC 8 2 2 4 8–12 –4 8
11. Lombard Pápa FC 8 2 2 4 5–13 –8 8
12. Pécsi MFC 8 1 4 3 9–13 –4 7
13. Puskás Akadémia FC 8 1 2 5 8–13 –5 5
14. Kecskeméti TE 6 1 1 4 6–10 –4 4
15. Szombathelyi Haladás 8 1 1 6 3–13 –10 4
16. Dunaújváros PASE 8 3 5 4–15 –11 3

 

LABDARÚGÓ NB I, 8. FORDULÓ
Időpont
Mérkőzés (Tv)
Játékvezető
Szeptember 19., péntek
19.00

Pécsi MFC–MVM-Paks 1–1

Solymosi Péter
Szeptember 20., szombat
14.30
Nyíregyháza Spartacus˜–Győri ETO 2–3 Vad II István
16.30
Diósgyőri VTK–Budapest Honvéd 2–1Szabó Zsolt
18.30
MTK Budapest–Dunaújváros PASE 2–0 Kassai Viktor
18.30
Szombathelyi Haladás–Videoton FC 0–2
Andó-Szabó Sándor
20.30Puskás Akadémia–Lombard Pápa 3–0
Erdős József
Szeptember 21., vasárnap
16.30
Újpest FC–Ferencváros (Duna)
Farkas Ádám
18.30
Debreceni VSC–Kecskeméti TE (Sport2)
Bognár Tamás

 

Legfrissebb hírek

Pénz és foci vagy kecskeáldozás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Labdarúgó NB I
19 órája

Futballozó oroszlánok és kecskeáldozás a kezdőkörben – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2025.07.25. 08:05

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
2025.07.11. 19:58

Horváth Ferenc: Nem kerestek meg Fehérvárról, és ez fáj

Labdarúgó NB II
2025.06.23. 13:33

Tomiszlav Szivics lett a szabadkai Szpartak edzője

Minden más foci
2025.02.12. 20:18

Horváth Ferenc: A Videoton a feleségem, a Ferencváros a szeretőm

Labdarúgó NB I
2025.01.10. 09:48

NB I: Eb-szereplő is jött a piaczárás után; változások Fehérváron és az FTC-nél

Labdarúgó NB I
2024.09.15. 16:35

Wingo, Andzulasz és Petkovics is megtalálta új csapatát

Labdarúgó NB I
2024.07.20. 10:19
Ezek is érdekelhetik