CSERHÁTI ANDRÁS
2018.06.24 10:36 Frissítve: 2018.06.24 11:26

Honvéd: Eppel Márton a Kajrat Almatihoz szerződhet

Elbúcsúzhat Kispesttől Eppel Márton, aki szombaton a Kajrat Almatihoz utazott orvosi vizsgálatra.

Eppel Márton (jobbra) tizennégy gólig jutott az idényben, így okkal érezhette, hogy ideje magát légiósként is kipróbálni (Fotó: Török Attila)

 

 

 Egy nem, egy igen
Két próbajátékos is megmutathatta tudását a kispesti szakmai stábnak. Lippai Tibor (20) legutóbb a Hajdú-Bihar megyei I. osztályban szereplő Hajdúböszörményi TE-ben szerepelt, úgy tudjuk, Supka Attila nem számít rá. A másik próbajátékos viszont meggyőzte a szakembert, a montenegrói belső védő, Igor Csukovics valószínűleg szerződést kap.

Főhet a feje Supka Attilának. A Budapest Honvéd vezetőedzője a jelek szerint elveszítheti egyik csatárát, a Nemzeti Sport információja szerint ugyanis Eppel Márton szombaton orvosi vizsgálatra utazott Kazahsztánba, a Kajrat Almatihoz. Ha a klub doktorai mindent rendben találnak, a felek alá is írják a szerződést, a két klub ugyanis már megállapodott egymással, csakúgy, mint a futballista és a Kajrat. Hogy a Honvédot mekkora veszteség éri, arra legyen elegendő annyi: a két és fél év alatt, amelyet Eppel Márton Kispesten töltött, 35 bajnoki gólt szerzett.

Emlékezhetünk: meglepőnek tűnt, amikor a Honvéd 2016 januárjában szerződtette a Dunaújvárostól a csatárt, hiszen 2015 őszén csak három bajnoki gólig jutott az NB II-es együttesben. A futballista a 2015–2016-os idény tavaszán öt gólt szerzett Kispesten, az igazi áttörés egy szezonnal ezután következett: Eppel Márton gólkirályi címet szerzett 16 góljával. A tizenhatodik emlékezetesre sikerült: a „bajnoki döntőn” lőtte Patrick Ikenne-King passzából a Videoton ellen (1–0), ezzel döntötte el az aranyérem sorsát.

Nem meglepő, hogy a Kajrat Almati felfigyelt a csatár teljesítményére, hiszen az előző idényben is jól futballozott, 14 gólig jutott. Eppel Márton együtt szerepelhet leendő klubjában egy másik magyar válogatottal, Elek Ákossal. A védekező középpályás másfél éve került Kazahsztánba, s úgy tudjuk, már beszélt honfitársával a Kajratól, a városról, a körülményekről.

A kazah bajnokság jelenleg is tart, vasárnap rangadót rendeznek: az első helyen álló és Kleinheisler Lászlót is foglalkoztató Asztana utazik a második Kajrat Almatihoz. A két együttes között öt pont a különbség, de a Kajrat két bajnokival kevesebbet játszott. Eppel Márton neves csatárral futballozhat együtt, hiszen Andrej Arsavin is a klub játékosa: a 37 esztendős, 75-szörös orosz válogatott korábban futballozott a Zenitben és az Arsenalban is. Valószínűleg van mit tanulni tőle.

Egyelőre nem tudni, hogy Kispesten ki pótolja a csatárt. A klub lehetőségei behatároltak, bár az Eppel Mártonért kapott pénzért – szerződése még fél évig szólt – lehetne támadót szerződtetni.

Majd kiderül, mit lép a kispesti vezetőség.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL*
Érkezők:
Holdampf Gergő (Nyíregyháza Spartacus), Eke Uzoma (nigériai, Balmazújváros – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Göblyös Dániel (Dorog, ?), Kovács Dániel (Dorog, ?), Raul-Ioan Palmes (román, Kazincbarcika, ?), Vajda Dániel (Dorog, ?)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bacsana Arabuli (grúz, Balmazújváros), Igor Csukovics (montenegrói, FC Kamza – Albánia), Lippai Tibor (Hajdúböszörmény)
Távozók: Bobál Dávid (lejár a szerződése, szabadon igazolható), George Patrick Ikenne-King (nigériai, MTK Budapest – szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Eppel Márton (Kajrat Almati – Kazahsztán), Tomás Kosút (szlovák), Davide Lanzafame (olasz, Videoton)
 

2023.11.26 20:32:17

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. A kérdésekkel együtt nem volt rossz meccs ez a Puskás–Fradi.

2023.11.26 09:34:04

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Hat gólt és látványos játékot hozott a 14. forduló záró mérkőzése, melynek végén mindkét csapat egy ponttal gazdagodott.

2023.11.26 09:18:44

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A vendégek az első, a házigazda Puskás Akadémia a második félidőben szerzett gólt, az utolsó helyzet Slagveeré volt.

2023.11.25 15:32:28

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A remekül kontrázó Mezőkövesd többek között Drazsics duplájával fölényes győzelmet aratott, és ellépett a kieső helyről.

2023.11.25 16:37:54

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Hiába vezetett Croizet góljával a Zalaegerszeg, a DVSC megszerezte első idegenbeli győzelmét ebben az idényben.