Honvéd: Eördögh bizonyítaná, fiatalként helye van a csapatban

N-P. T.N-P. T.
2022.12.17. 17:00
A Budapest Honvéd az első téli felkészülési meccsén 0–0-s döntetlent játszott a horvát Lokomotiva Zagrebbel. A találkozó után azzal az Eördögh Andrással beszélgetett az NSO Tv stábja, aki ősszel még a Siófokban játszott kölcsönben, most pedig a mérkőzés közben megsérülő Tamás Krisztiánt kellett helyettesítenie.

Eördögh András elárulta, mit mondott neki edzője a találkozó után.

„Megdicsért és adott egy-két tanácsot, hogy mit kellett volna jobban csinálnom. Azt mondta, hogy rendben volt, de azért van még min javítani. Furcsa, hogy decemberben van a felkészülés, ilyet még egyikünk sem csinált, de azt gondolom, hogy mindenki nagyon szépen beleállt a munkába. Most ez a szituáció van, ezt kell megoldani. Karácsony előtt lesz még egy újabb felkészülési meccsünk is.”

Videónkban beszél arról, milyen szakaszában jár most a felkészülés, de szóba kerül az őszi szezonja is, amikor kettős játékengedéllyel a Siófokban játszott. Reagál arra is, hogy a hírek szerint a Honvédban még nagyobb szerepet kaphatnak a fiatalok, legvégül pedig elárulja, szerinte melyik csapat nyeri meg a világbajnokságot.

A mérkőzés összefoglalóját IDE kattintva olvashatja.

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Bp. Honvéd–Lokomotiva Zagreb (horvát) 0–0
Honvéd:
Tujvel – Lovric, Klemenz, Domingues, Csirkovics – Doka, Mitrovics, Zsótér – Kerezsi, Lukics, Kocsis D. 2. félidő:Dúzs – Jónsson, Szabó A., Prenga, Capan, Tamás K. (Krajcsovics, 63.) – Eördögh, Plakuscsenko, Gomis, Átrok – Ennin. Vezetőedző: Dean Klafuric
Lokomotiva Zagreb, kezdőcsapat:
Cavlina – Salihu, Aliyu, Kulenovic, Tuci, Maric, Smakaj, De Haas, Gorican, Cipetic, Zilinski. Vezetőedző: Silvijo Cabraja

Legfrissebb hírek

Felkészülés: szűkösen, de megnyerte a Real Madrid a La Liga-főpróbát

Spanyol labdarúgás
15 órája

Felkészülés: az Arsenal a Comóval, a Manchester United a Leeds Uniteddel játszott döntetlent

Minden más foci
15 órája

Felkészülés: a Liverpool kétgólos előnyről kapott ki a Monacótól

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:32

Videó: azt hitte, gólt lőtt, majd ünneplés közben beleesett az alagútba a brazil játékos

Minden más foci
2026.08.09. 13:23

Mourinho, Vinícius és a Real Madrid a Fradi ellen – fotók a meccsről

Minden más foci
2026.08.09. 12:08

Videók: ezekkel a gólokkal győzte le a Real Madrid a Ferencvárost a Groupamában

Minden más foci
2026.08.09. 08:24

Fradi-gól és Real Madrid-győzelem a Groupama Arénában

Minden más foci
2026.08.08. 20:50

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43