Honvéd: bejelentették Szappanos Péter szerződtetését

H. D.H. D.
2021.06.01. 07:12
null
Szappanos Péter (balra) a Honvédnál folytatja a pályafutását (Fotó: honvedfc.hu)
Igaznak bizonyult a Nemzeti Sport információja: a Mezőkövesdtől távozó Szappanos Péter a Budapest Honvéd labdarúgócsapatánál folytatja a pályafutását – számolt be róla a kispesti klub a hivatalos honlapján.

A klubhonlap beszámolója szerint Szappanos Péter hároméves szerződést kötött a Honvéddal. A Mezőkövesdtől érkező 30 éves kapus szerződése nyáron lejárt, így szabadon igazolható játékosként csatlakozott a kispesti együtteshez.

Szapanos a Ferencvárosban nevelkedett, majd a Dunaharaszti, a Tatabánya és a Zalaegerszeg labdarúgója is volt, az NB I-ben pedig a Mezőkövesd színeiben mutatkozott be. Az elmúlt három idényben 86 első osztályú mérkőzésen védett, a 2019–2020-as évadban Magyar Kupa-ezüstérmet szerzett a kövesdiekkel – olvasható a kispesti együttes honlapján.

„Mindenképpen magyar kapust szerettünk volna igazolni. Péter személyében pedig egy nagyon jó felépítésű és mentalitású kapus érkezett hozzánk, aki stabilan jó teljesítményre képes” – idézi a honvedfc.hu Kun Gábort, a Budapest Honvéd ügyvezetőjét.

„Azt gondolom, hogy senkit se bántok meg azzal, ha azt mondom, hogy óriási előrelépés a karrieremben a kispesti szerződés. Sohasem fogom elfelejteni, honnan indultam, hogy 24 évesen még az NB III-ban védtem, hat év elteltével pedig egy ilyen nagy múltú klubnál kaptam lehetőséget. Megdolgoztam ezért a lehetőségért, de a továbbiakban is bizonyítanom kell, meg akarom mutatni, hogy okkal bízik bennem a Honvéd” – fogalmazott a szerződése aláírása után Szappanos Péter.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők: Szappanos Péter (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Cipf Dominik (BFC Siófok)?, Artur Craciun (moldovai–román, FC Viitorul – Románia)?, Tóth-Gábor Kristóf (Kazincbarcika)?
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Dombó Dávid (Kisvárda), Marcel Hesiter (Ferencváros, szabadon igazolható), Lovrencsics Gergő (Ferencváros, szabadon igazolható), Molnár Gábor (DVTK), Nono (spanyol, Slovan – Szlovákia), Vécsei Bálint (Ferencváros)
Távozók: Gazdag Dániel (Philadelphia Union – Egyesült Államok)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Naser Aliji (albán–svájci), Balogh Norbert (Törökország), Thierry Gale (barbadosi), Djordje Kamber (bosnyák–szerb, lejár a szerződése), Ivan Lovric (horvát, lejár a szerződése), Mohamed Mezgrani (algériai-belga), Nagy Gergő (lejár a szerződése), Nagy Sándor (ukrajnai), Boubacar Traoré (mali), Tomás Tujvel (szlovákiai, lejár a szerződése),Eke Uzoma(nigériai, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Új szerződést kínáltak neki, mégis távozik az albán védő Nyíregyházáról

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:00

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

A DVSC-től szerződtetett U-válogatott játékost a Vasas

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 12:25

Nyíregyháza: Muhamed Tijani visszatér Prágába – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 11:30

Közel az egyezség az Újpest és a Puskás Akadémia között – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:58

MTK: aláírásra várják a fél éve eladott kapust, Kenesei is visszatér – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 10:16

DVSC: megvan az egyezség a Feyenoorddal, érkezik az U-válogatott játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.06.11. 09:36

NB I: több játékost is igazolt az MTK, a Fraditól ketten távoztak– körkép

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 15:17
Ezek is érdekelhetik