Honvéd: a Samp-csatár bejelentette, Budapesten folytatja

Vágólapra másolva!
2013.06.23. 12:43
Bővül a Budapest Honvéd olasz légiósainak száma, a kispesti együttesben folytatja pályafutását Emanuele Testardi, a Sampdoria 22 éves csatára.

Ezt maga a támadó mondta el az átigazolásokra szakosodott oldalnak, a tuttomercatoweb.it-nek adott interjújában.

„Minden egy hete kezdődött, akkor keresett meg Fabio Cordella a Honvéd ajánlatával, és aztán kiderült, igencsak érdekes ez a lehetőség. Olaszországban főleg a másod- és harmadosztályban játszottam, most pedig az Európa-ligában is futballozhatok, erre itthon nem is gondolhatnék – mondta Emanuele Testardi, majd így folytatta. – A Sampdoriában bemutatkozhattam a Serie A-ban, ám aztán mindig kölcsönadtak. Rájöttem, hogy nem akarok egész életemben harmadosztályú szinten játszani, és ha nem sikerül a kiugrás Olaszországban, akkor külföldön kell próbálkoznom. A Honvéd pedig megadja ezt az esélyt. Történelmi klub, alig várom, hogy elkezdjük a közös munkát.”

A csatár elmondta, hogy egyelőre kölcsönbe érkezik a klubhoz, és azt is, hogy nem az ismeretlenbe ugrik, hiszen honfitársai közül Raffaele Alcibiadéval, Nicola Canziannal és az azóta Győrbe szerződő Leandro Martínezzel is beszélt a budapesti lehetőség elfogadása előtt.

Az egy alkalommal az U20-as olasz válogatottban is pályára lépő Testardi 2009-ben szerződött a Sampdoriához, azóta ötször adták kölcsön alacsonyabb osztályba. Az élvonalban ötször lépett pályára, gólt nem szerzett, a Serie B-ben kilenc találkozón játszott, itt sem volt eredményes.

A támadó tavasszal a harmadosztályú Südtirolt erősítette, 11 bajnokin kétszer volt eredményes.

Korábban olasz sajtóhírek alapján beszámoltunk arról, hogy a csatár már Budapestre utazott.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAPEST HONVÉDNÁL
Érkezők:Nagy Krisztián (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?), Vólent Roland (Kazincbarcika – kölcsönből vissza?)
Távozik/távozhat:Raffaele Alcibiade (olasz, Juventus – Olaszország, kölcsönből vissza?), Debreceni András (?), Mamadou Diakité (francia-mali, Ternana – Olaszország, ?), Ivancsics Gellért (?), Davide Lanzafame (olasz, Catania – Olaszország, kölcsönből vissza), Leandro Martínez (argentin-olasz, Győri ETO FC)
Kiszemeltek: Giovanni Formiconi (olasz, Grosetto – Olaszország), Emanuele Testardi (olasz, Sampdoria – Olaszország, legutóbb Südtirol, kölcsönben – Olaszország)


TESTARDI A JUVÉT IS „MEGKÍNÁLTA”




Legfrissebb hírek

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27

DVSC: hamarosan érkezik a svájci csatár, Dejan Djokic

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 08:05

Ismét légiósnak állhat a Salzburgban nevelkedő középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.28. 15:49
Ezek is érdekelhetik