Haladás: bezárult a kör - Király Gábor a Haliból vonul vissza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.17. 20:38
A Haladás labdarúgócsapata is megkezdte a felkészülést az új szezonra. Az együttes egyik legnagyobb nyári erősítése a kilencvenötszörös magyar válogatott kapus, Király Gábor. Az angol Fulhamtől hazatérő kapusról Mészöly Géza és a szurkolók is elismerően nyilatkoztak az NSO Tv-nek. Helyszíni riport.

Az edzésen ott volt a legutóbb Kecskeméten játszó, 29 éves horvát védő, Ivan Lovric, akinek esetleges szerződtetéséről később határoznak. A haladas.hu beszámolója szerint a Rohonci úton tréningezett az elmúlt bajnokságot kölcsönjátékosként töltő Medgyes Zoltán, Kulcsár Kornél, Zsirai Martin, Andrij Jefremov négyes. Fehér Zoltán és Dudás Ádám sérülése miatt nem edzett, míg hétfőig pluszpihenőt kapott Halmosi Péter, Németh Márió és Leando Martínez.

Rózsa Dániel, Jagodics Márk és Iszlai Bence szerződése június 30-án lejár, de a trió is a többiekkel együtt készült. Rózsa már biztos, hogy távozik, a másik két játékos még nem adott választ a szerződéshosszabbítási ajánlatra.

Tóth Miklós ügyvezető elmondta, Martínez és Radó András iránt is van érdeklődés, utóbbival kapcsolatban a honlap az Újpestet említi.

A szombathelyiekkel kapcsolatos hír, hogy decemberben vagy januárban kezdődhet a stadion bontása, így az őszi szezont még biztosan a mostani létesítményben játssza le a csapat. Az ideiglenes otthonról még nem született végleges döntés.

Király a Halival kezdte meg a felkészülést (Fotó: vaol.hu/Unger Tamás)
Király a Halival kezdte meg a felkészülést (Fotó: vaol.hu/Unger Tamás)
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL

Érkezők: Király Gábor (Fulham – Anglia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:

Kölcsönből visszatérők: Farkas Márk (Kisvárda, ?), Hanzl Máté (Siófok, ?), Andrij Jefremov (ukrán, OFC Gabcíkovo, Bős – Szlovákia, ?), Kulcsár Kornél (Mezőkövesd), Medgyes Zoltán (Mezőkövesd, ?), Nagy Olivér (Ceahlaul Piatra Neamt – Románia, ?), Varga Gábor (Ajka, ?), Zsirai Martin (Ajka, ?)

Az utánpótlásból felkerültek:

Kiszemeltek: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd, kölcsön után végleg), Bosnjak Predrag (szerb-magyar, FTC), Ivan Lovric (horvát, Kecskemét)
Távozók: Arnaud Bühler (svájci, Lausanne – Svájc), Rózsa Dániel (szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: Vasas)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Raffaele Alcibiade (olasz, Bp. Honvéd?), Laurentiu Branescu (román, Juventus – a Juventus és a Virtus Lanciano közös tulajdona – Olaszország, érdeklődnek iránta: Dinamo Bucuresti, Petrolul Ploiesti – Románia)
Távozhatnak: Iszlai Bence (szabadon igazolható), Jagodics Márk (szabadon igazolható), Andrea Mancini (olasz, szabadon igazolható, érdeklődnek iránta: DC United – Egyesült Államok, Maceratese – Olaszország, Nova Gorica – Szlovénia), Tommaso Rocchi (olasz, lejárt a szerződése, érdeklődnek iránta: Nova Gorica – Szlovénia)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik