Győri ETO: Tarmo Kink visszatérhet a győriekhez

Vágólapra másolva!
2013.01.29. 15:39
null
Kink újra magára öltheti az ETO mezét (Fotó: NS-archív)
Olasz sajtóhírek szerint elképzelhető, hogy az észt Tarmo Kink visszatér a labdarúgó NB I-ben éllovas Győri ETO-hoz. A Nemzeti Sport olaszországi forrásai megerősítették, hogy a győriek tárgyalnak a támadó átigazolásáról, aki fél plusz két évre írhat alá. Késő délután a futballista a Nemzeti Sportnak elmondta, valóban szó van róla, hogy visszatér Győrbe.

A tuttomercatoweb.com információi szerint az olasz másodosztályú Varese észt támadója távozik a klubtól, és Magyarországon folytathatja a karrierjét.

A Nemzeti Sport olaszországi informátora megerősítette az átigazolásokkal foglalkozó internetes oldal hírét, és úgy tudjuk, Kink fél plusz két éves szerződést köthet a győriekkel, ha létrejön a megállapodás.

Tarmo Kink késő délután a Nemzeti Sport kérdésére elmondta, jelenleg Olaszországban tartózkodik, de valóban szó van arról, hogy Győrbe igazol, és a héten eldőlhet a sorsa. Az észt játékost egyébként még szerződés köti az olasz klubhoz, így a győrieknek a Varesével is meg kell állapodniuk, ha már most vinni akarják a támadót.

A 27 éves észt válogatott Kink 2009 elejétől 2010 nyaráig már volt az ETO játékosa, ahol jó teljesítményt nyújtott, majd Angliába igazolt a Middlesbrough csapatához.

A transfermarkt.de portál szerint a Győr 2010 nyarán nagy haszonnal, 880 000 fontért, mintegy 300 millió forintért adta el az angol klubnak a támadót.

Kink a Middlesbrough-nál 22 bajnokin lépett pályára a Championshipben, és ezalatt négy gólt szerzett, majd 2012 februárjában ingyen került az ukrán Karpati Lvivhez. Itt nem tudott megragadni, és tavaly nyáron a Vareséhez került. Ebben az idényben 10 meccsen lépett pályára a Serie B-ben, gólt nem szerzett.

Kinknek Győrben azonban kiválóan ment a játék: 2009 januárjában érkezett a Levadia Tallinntól, a tavasz folyamán 11 bajnokin három gólig jutott, majd alapember volt a 2009–2010-es szezonban, és 12 gólt jegyzett az NB I-ben.

Legfrissebb hírek

Újabb NB II-es gólkirályt igazolt a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

„Az Újpest ajánlatot tett Dénes Vilmosért, de a ZTE ellenajánlattal válaszolt”

Labdarúgó NB I
6 órája

Az MTK megállapodott a támadó eladásáról – NS-infó

Labdarúgó NB I
7 órája

A Celtic vinné a svédek budapesti gólszerzőjét, a Bournemouth szerződtette Kerkez utódját – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
8 órája

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

Labdarúgó NB II
8 órája

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
9 órája

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
10 órája

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
20 órája
Ezek is érdekelhetik