Gyirmót: aláírt az Olaszországból hazatérő U-válogatott légiós

Vágólapra másolva!
2017.01.31. 13:23
null
Tamás Krisztián a Gyirmótban folytatja pályafutását (Fotó: gyirmotfc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Gyirmót FC Győr hivatalos honlapján jelentette be, hogy szerződtette Tamás Krisztiánt az olasz másodosztályú Speziától.

 

Mint azt a Nemzeti Sport Online már múlt héten jelezte, Tamás Krisztián Gyirmóton folytatja a pályafutását.

A Speziában kevés játéklehetőséghez jutó magyar U-válogatott védő a klub honlapjának tájékoztatása szerint másfél éves szerződést kötött a csapattal.

Az egykor a Milan keretébe tartozó Tamás kölcsönben az olasz Varesében és a cseh Slavia Prahában légióskodott a Spezia előtt. Az új szerzemény már csatlakozott is társaihoz az edzőtáborban.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Bebeto (szenegáli, Doxa Katakopiasz – Ciprus), Kristián Kolcák (szlovák, MFK Ruzomberok – Szlovákia), Nagy Sándor (ukrajnai, Bp. Honvéd, szabadon igazolhatóként), Anto Radeljic (bosnyák, Zrinjski Mostar – Bosznia-Hercegovina), Tamás Krisztián (Spezia Calcio – Olaszország), Volodimir Tancsik (ukrán, Olimpik Doneck – Ukrajna)
Kölcsönbe érkezők: Veres Szilárd (romániai, CFR Cluj – Románia)
Kölcsönből visszatérők: Máté János
(Balmazújváros)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:

Távozók: Balogh Béla (Mezőkövesd, szabadon igazolhatóként), Filkor Attila (szabadon igazolható, felbontották a szerződését, érdeklődnek iránta: Vancouver Whitecaps – Kanada), Horváth Adrián (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Nagy Sándor (szabadon igazolható, felbontották a szerződését), Nagy Olivér (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Simon Attila (Dorogi FC, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatértek klubjukhoz: Jancsó András (Haladás), Sallói Dániel (Sporting Kansas City – Egyesült Államok)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gyurján Bence

 

Legfrissebb hírek

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Katona Levente közel a Nyíregyházához – NS-info

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 12:45

Átigazolások: aktív volt a ZTE, Komáromi György és Lisztes Krisztián is hazatért

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 19:35
Ezek is érdekelhetik