FTC: távozik a női futballcsapat magyar bajnok kapusa

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 14:10
null
Samu Anna (balra) több mint tíz év után távozik a Ferencvárostól (Fotó: Földi Imre)
Szerződése lejártával távozik a Ferencvárostól Samu Anna, a női labdarúgócsapat háromszoros bajnok, ötszörös Magyar Kupa-győztes kapusa – olvasható a fradi.hu-n.


A 23 éves kapuvédő – az utánpótlásban eltöltött esztendőket is beleszámítva – több mint tíz éven át szolgálta az FTC-t, 2015-ben, 2016-ban és 2019-ben magyar bajnok lett a csapattal, idén pedig kiharcolta az együttessel a Bajnokok Ligájában való újbóli szereplés lehetőségét. A Magyar Kupát ötször nyerte meg a Ferencváros játékosaként.

Samu Anna a klub hivatalos honlapjának nyilvántartása szerint összesen 139 bajnoki és 25 MK-mérkőzésen védte az FTC kapuját. Ő a csapat harmadik távozója a nyáron Diószegi Fanni és Marija Aleksic után. A negyedik a télen érkezett és mindössze két meccsen lehetőséghez jutó finn Sini Laaksonen, aki a spanyol élvonalban újonc Santa Teresában folytatja pályafutását – erről új klubja számolt be a Twitter-oldalán.


Samu helyére a Ferencváros a svéd bajnok kanadai kapust, a 30 éves Chandra Bednart szerződtette. Rajta kívül a 75-szörös portugál válogatott támadó, Vanessa Marques is aláírt már a zöld-fehérekhez.

Legfrissebb hírek

A számok nem hazudnak: Tóth Alex nemzetközi szinten is kiemelkedőt nyújt

Bajnokok Ligája
3 órája

Szektorbezárással és pénzbírsággal büntette az FTC-t az UEFA

Bajnokok Ligája
Tegnap, 20:26

FTC: „Lesznek kompromisszumok” – fejlemények Abu Fani átigazolási ügyében

Labdarúgó NB I
Tegnap, 14:40

Robbie Keane: Az ellenfél már elhiszi, hogy továbbjutott, és ez reményt ad

Bajnokok Ligája
Tegnap, 8:09

Egy lépésre a BL-től a meggyőző győzelmet arató Qarabag – azeri lapszemle

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:30

„Kétgólos hátrány azért még nem a világvége” – Varga Barnabás a Qarabag elleni továbbjutási esélyekről

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 23:15

A második félidőben jött a feketeleves – két góllal nyert a Qarabag az FTC ellen Budapesten

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 22:57

A Joseph, Varga kettőssel támad a Ferencváros a Qarabag ellen – kezdők

Bajnokok Ligája
2025.08.19. 19:53
Ezek is érdekelhetik