FTC: Nekem nem újdonság a konkurencia – Bogdán Ádám

Vágólapra másolva!
2020.07.24. 09:19
null
Bogdán Ádámnak (balra) és Gróf Dávidnak egymással és Dibusz Dénessel is meg kell küzdeniük, hogy a nevükkel kezdődhessen a csapat összeállítása (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Nyugat-Európában érzi magát a zöld-fehérekhez hazatérő Bogdán Ádám, ám a lehetséges Bajnokok Ligája-ellenfelek közül nem szeretne válogatni.


Ha csak felkészülési találkozón is, de túl van a bemutatkozáson Bogdán Ádám, az Ausztriában edzőtáborozó Ferencváros kapusa. A 20-szoros válogatott futballista érkezését július első napján jelentette be a bajnoki címvédő, a héten pedig mindkét edzőmeccsen lehetőséget adott neki Szerhij Rebrov vezetőedző: a keddi, Haladás elleni találkozón (2–2) és a szerdai, a cseh MFK Frydek-Místek elleni gólzáporos győzelem alkalmával (9–0) egyaránt negyvenöt percet kapott. Bár a Liverpoolt is megjárt labdarúgó jelentős tapasztalattal rendelkezik, tétmeccsen legutóbb 2019 januárjában állt a gólvonal előtt.

„Ezzel együtt nem éreztem különösebb izgalmat, az pedig a végeredményből is kiderült, hogy nem sok tennivalóm volt a cseh csapat elleni meccsen” – mondta lapunknak a 32 éves kapus. – „Mindkét találkozón arra koncentráltam, hogy kézzel és lábbal is hibátlanul érjek a labdához, és betartsam azokat az utasításokat, amelyeket Szerhij Rebrovtól kapok. Aki figyeli a Fradi játékát, láthatja, többnyire a kapustól indul a támadás, ennek megfelelően lábbal is magabiztosnak kell lennünk, nem rúghatjuk vaktában előre a labdát. Ami a hosszú kihagyást illeti, nem idegeskedem miatta, mert edzőmeccseken korábban is pályára léptem, a felkészülés alatt pedig természetes, hogy nem mindig hoz jó döntést a játékos. A két találkozón az volt a fontos, hogy figyeljem a társakat, irányítsam a védőket, és ráérezzek, a különböző helyzetekben hogyan helyezkednek az előttem futballozók. Szerencsére a többiek már pontosan tudják, mit kell tenniük, tisztában vannak vele, milyen játékot akar látni a vezetőedző. Nekem csak annyi a feladatom, hogy figyeljem őket.”

ÖT MECCSRE A BL-FŐTÁBLA

Csütörtökre kiderült, mely csapatokat kaphatja ellenfélnek a Ferencváros a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében. Ahogy azt korábban megírtuk, a magyar bajnok kiemeltként várja az augusztus 9-i sorsolást. A legrangosabb európai kupasorozat augusztus 8-án, az előselejtezővel kezdődik, a zöld-fehérek az első fordulóban kapcsolódnak be, abban a körben augusztus 18-án és 19-én rendezik a találkozókat. A Ferencváros a Fola Esch (luxemburgi), Djurgarden (svéd), Buducsnoszt Podgorica (montenegrói), Flora (észt), Dinamo Breszt (fehérorosz), Riga FC (lett), Connah's Quay Nomads (walesi), FC Ararat-Armenia (örmény), Europa FC (gibraltári), KÍ (feröeri), NK Celje (szlovén), KR (izlandi), KuPS (finn), KF Tirana (albán), FK Szileksz (macedón), Floriana (máltai) névsorból kaphat ellenfelet, illetve az előselejtező győztese (a koszovói FC Drita, az északír Linfield, a San Marinó-i Tre Fiori és az andorrai bajnok verseng egymással) is a magyar bajnok útjába kerülhet.

Jelentős különbség a korábbi évekhez képest, hogy a selejtezős párharc egyetlen (a sorsolásnál derül ki, hogy melyik együttes játszik hazai pályán), a playoff két meccsen dől el. Ha a csapat továbbjut a BL-selejtező első fordulójából, a másodikban – amelyben további kilenc csapat kapcsolódik be a sorozatba – már nem lesz kiemelt. Az FTC-nek négy csapatot kell kiejtenie a BL-főtáblára jutáshoz, három megnyert párharccal az Európa-liga csoportkörébe jut, ha pedig kiesik a BL-ből, az Európa-liga selejtezőjébe kerül.

A két mérkőzés után csütörtökön lazíthatott a csapat, a szakmai stáb szabad délutánt adott a futballistáknak, akik dél körül azt is megtudták, mely csapatokat kaphatják a Bajnokok Ligája selejtezőjében (erről bővebben keretes írásunkban olvashatnak).

„Talán meglepő, de nemigen beszélünk arról, kit szeretnénk kapni” – folytatta Bogdán Ádám. – „Egyfelől egyetlen csapatot sem akarunk lebecsülni, másfelől eddig az edzés, étkezés, pihenés határozta meg a napjainkat, úgyhogy csütörtök délután kikapcsolódunk kicsit. A környéken lehet biciklizni, van itt kávézó és szusibár is, és a wellnessrészlegben is lazíthatunk. Jólesett a pihenés, a tréningen ugyanis alaposan kifárasztanak minket, gyakorlatilag nincs olyan vetődés, amelyet ne gyakorolnánk orrvérzésig. A bemelegítés után kerülgetjük a bójákat, repülünk a labdák után, dolgozunk a gyorsaságon és a dinamikán – a többi attól függ, mire marad idő. A beilleszkedéssel pedig nem lehet probléma. Egyrészt néhány társamat már korábbról ismerem, másfelől tíz napig össze vagyunk zárva, úgyhogy van idő a barátkozásra, a munkán kívül másra amúgy sem.”

A Bolton, a Wigan, a Liverpool és a Hibernian korábbi kapusa tizenhárom év légiósélet után, a szigetországi profizmusból csöppent bele a magyar futballba, így kíváncsiak voltunk az eddigi tapasztalataira és benyomásaira.

„Maradjunk annyiban, hogy a körülményekre semmi panasz nem lehet. A szigetországon belül is vannak különbségek, a Liverpoolt nyilván nem szerencsés összehasonlítani a Wigannel, de az biztos, hogy a szakmai stáb létszáma, az edzők felkészültsége, az orvosi háttér, a különböző műszerek és a felszereltség nyugat-európai csapat benyomását kelti. Ami pedig Szerhij Rebrovot illeti, az első napok alapján kiderült, határozott vezetőedző, aki tudja, mit akar látni a játékosai­tól, és kőkeményen számon is kéri rajtuk. Emberileg a távolságtartóbb szakvezetők közé tartozik, de ezzel semmi gond nincs, nem vagyunk egyformák.”

Már csak az a kérdés, tétmeccsen mikor érkezik el Bogdán Ádám ideje. A nyáron hazatérő kapus Dibusz Dénessel és Gróf Dáviddal verseng a kezdőcsapatba kerülésért.

„Korábban is elmondtam, nekem nem újdonság a konkurencia, az angol és a skót futballban megszoktam, hogy állandó versengés zajlik a kapusok között. A vezetőedző majd eldönti, melyik meccsen kinek szavaz bizalmat, én csak annyit tehetek, amennyit másik két kapustársam: magamra figyelek és igyekszem minél jobb formába lendülni. A többi a szakmai stábon múlik.”

FRANCK BOLI GESZTUSA

Szép gesztus volt. A szerdai edzőmeccsen nem kímélte ellenfelét a Ferencváros, a cseh harmadosztályban szereplő MFK Frydek-Místek ellen kilenc gólig jutott a csapat, Szánthó Regő mellett Franck Boli is mesterhármast szerzett. A fradi.hu beszámolója alapján az elefántcsontparti labdarúgó együttérzésből is jelesre vizsgázott, harmadik gólja után amolyan vigasztaló szándékkal lepacsizott az ellenfél kapusával.

„Ara gondoltam, hogy a helyében biztosan nagyon csalódott lennék – idézte a csatárt a fradi.hu. – Úgy tűnt, hogy elfáradtak, de ha nem is ez volt a helyzet, akkor is nehéz lehetett nekik, hogy ennyi gólt kapnak. Úgy gondoltam, jólesik neki a gesztus, ha odamegyek, adok egy pacsit, és jelzem neki: fel a fejjel! A futballhoz hozzátartozik a fair play. Ami a góljaimat illeti, mindig különleges a mesterhármas, de az a fontos, hogy nyerjen a csapat, a különbség kevésbé számít.”

A csapat vasárnap 17 órakor a szlovén másodosztályban szereplő NK Brezicével találkozik, majd az edzőtábor utolsó napján, hétfőn 11-kor a szintén szlovén másodosztályú NK Drava Ptuj ellen lép pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik