FTC: megvan a megállapodás a grúz válogatott védővel – sajtóhír

Vágólapra másolva!
2019.01.12. 16:30
Pénteken elsőként a Nemzeti Sport Online jelezte, hogy a Ferencváros lehet az egyik kérője a lengyel élvonalbeli Pogon Szczecinben szereplő grúz válogatott Lasa Dvalinak. A pogonsportnet.pl szerint már létre is jött a megállapodás, a védő Magyarországra igazol.

Mivel a 23 éves középhátvéd szerződése az év végén lejár, a lengyel klub csak ebben az átigazolási időszakban tud érte megfelelő összeget elkérni, a nyáron alighanem ennek már csak a töredékét kapná meg a Pogon.

A pogonsportnet.pl információja szerint már meg is született a megállapodás, Dvali számára a szombati felkészülési mérkőzés volt az utolsó az együttes színeiben és már nem is vesz részt a csapat törökországi edzőtáborában. a 23 éves középhátvéd szerződése az év végén lejár, a lengyel klub csak ebben az átigazolási időszakban tud érte megfelelő összeget elkérni, a nyáron alighanem ennek már csak a töredékét kapná meg a Pogon.

A pogonsportnet.pl információja szerint már meg is született a megállapodás, Dvali számára a szombati felkészülési mérkőzés volt az utolsó az együttes színeiben és már nem is vesz részt a csapat törökországi edzőtáborában.

A lengyel portál úgy tudja, hogy a 191 centiméter magas futballista nagyjából 500 ezer euróért vált csapatot – ez átigazolási rekord lenne a lengyel klubnál. A Pogon a hivatalos honlapján szombaton közölte: engedélyt adott a játékosnak, hogy vasárnap elutazzon orvosi vizsgálatra a Fradihoz.

A balhátvédként és védekező középpályásként is bevethető Dvali 2017 nyarán igazolt a Pogon Szczecinhez, amelyben 49 tétmérkőzésen három gól és három gólpassz a mérlege.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL**
Érkezők: Ihor Haratin
(ukrán, Zorja Luhanszk – Ukrajna), Szerető Krisztofer (Stoke City – Anglia), Mikalaj Szihnyevics (fehérorosz, BATE – Fehéroroszország, szabadon igazolhatóként), Marten Wilmots (belga, szabadon igazolható, legutóbb Avellino – Olaszország)
Kölcsönbe érkezők:

Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Lasa Dvali (grúz, Pogon Szczecin – Lengyelország)
Távozók: Kjartan Finnbogason (izlandi, szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Dejan Georgijevics (szerb), Julian Koch (német), Rui Pedro Couto Ramalho (portugál), Matías Ezequiel Rodríguez (argentin)

 

 

Legfrissebb hírek

Az Újpest védője megérkezett Bukarestbe – fotó, videó!

Labdarúgó NB I
2 órája

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
3 órája

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
15 órája

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
16 órája

Az Újpest légiósát botrányhősként mutatják be Romániában

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 12:29

Naby Keita: Büszke vagyok csapatunk teljesítményére

Európa-liga
2025.11.29. 07:41

A Ferencváros új magyar rekordot állított fel az öt meccsen szerzett 11 ponttal

Európa-liga
2025.11.28. 15:33

Keane először nyerhet Hornyák ellen, akinek hat győzelme van az FTC-vel szemben

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 13:47
Ezek is érdekelhetik